Melegfelvonulás - a ligetben bújkálnak a tüntetők

2008.07.05. 18:33 - bry

Az MTI információi szerint rendőri intézkedésre került sor az Oktogonnál a melegfelvonulás ellenzőivel szemben szombaton, egy időben a bejelentett demonstrációk kezdetével. A rendőrök könnygázt vetettek be, az ellentüntetőket az Aradi utca felé szorították, a villamosok az Oktogon előtt vesztegelnek.

Felgyújtottak egy rendőrségi kisbuszt Budapesten, az Oktogonnál a melegfelvonulás ellentüntetői. A gyújtogatás miatt három embert, összesen pedig tíz embert állítottak elő.

A Meleg Méltóság Menete az Erzsébet térről rohamrendőrök és teherautók sorfala között halad a Városliget irányába. Mintegy másfél ezer ember vesz részt a felvonulásban. A kamionokról zene szól, mögöttük mennek transzparensekkel és szivárványszínű zászlókkal a másságukat nyíltan vállalók és szimpatizánsaik.

Folyamatosan dobálják üvegekkel, petárdákkal, kövekkel, tojásokkal és sörös dobozokkal a melegek felvonulását az Andrássy út két oldalán álló ellentüntetők, több embert eltaláltak.

A Liszt Ferenc téren nagyjából 100-200, árpádsávos zászlókkal megjelent ellentüntető várja a menetet. Szintén elindult a melegek felvonulása ellen tiltakozók menete az '56-osok teréről. A néhány száz tüntető némelyikének csomagjait átvizsgálták a rendőrök.

Molotov-koktélokkal támadják a rendőröket a Hősök terénél.

A Kodály köröndnél találkozott a Meleg Méltóság Menet és az egyik, az Andrássy út szervízútján, a melegekkel szemben, a kordon túloldalán vonuló ellentüntetők csapata. A menettel szemben, a szervízúton érkező demonstrációt Tomcat, a szélsőséges nézeteiről ismert blogger szervezte. A két menet a Kodály körönd két oldalán kerülte el egymást, komolyabb incidens nem történt. A Meleg Méltóság Menet a Hősök tere felé tart, ahol rendőrsorfal várja őket, illetve egy több tucat emberből álló csoport, akik közül többen a tér környékének díszburkolatát szedik fel, írja a Független Hírügynökség.

Több tucat ember a díszburkolat darabjaival, palackokkal, füstfáklyákkal kezdte dobálni a Meleg Méltóság Menetet biztosító rendőröket. A rendőrök többszöri felszólítás után, negyed hatkor vízágyúkkal megindultak a tüntetők felé. A rendőrök ismét könnygázt vetettek be, míg a szétszaladó ellentüntetők folyamatosan dobálták őket. A rohamrendőrök elfoglalták a Hősök terét, a Városligeti tó felett átívelő hídnál már a vízágyút és könnygáz-gránátokat is használták.

Összecsaptak a rendőrök és a Meleg Méltóság Menet elleni tüntetők a Városligeti tó felett átívelő hídon. A rendőröket nagy darabokra széttört kövekkel dobálják folyamatosan. Amikor a dobálók közelebb kerülnek a rendőrökhöz, a sorfal mögül tucatnyi egyenruhás ront elő és elfogják a rendbontót. A rendőrsorfal egyébként már előrenyomult a Városliget M3-as felőli széléhez. Több csapat rendőr a ligetbe is behatolt, mert a zavargók egy része a fák között keres búvóhelyet.

A Városligeti tónál fél hat után már feloszlatták a rendőrök a dobálózó tömeget, de fél hét előtt újabb maszkos, félmeztelen fiatalemberekből álló csoport jelent meg a Városligeti fasornál. A Meleg Méltóság Menet résztvevői erős rendőri biztosítás mellett a felvonulás utáni további rendezvényeiket tartják az '56-osok terén. Tölük alig száz méterre jelent meg egy körülbelül 50 fős csoport és kukákból, szelektív-hulladékgyűjtő konténerekből barikádot építettek. A rohamrendőrök közeledtére eltűntek. A csoport kiment az Andrássy útra, ahol a Munkácsy Mihály utcánál feldöntötték a sugárút teljes hosszában felállított kordont, ami dominóként dőlt össze.

Kommentek

  • 2008.07.05 19:18:55Nevermoore

    :)

    Hejj Közpolgár, ennyire feldühít, hogy én nem csak csordában tudok gondolkodni?

    És miért akarsz mindenáron bal oldalra pakolni? Ja, mert nem tanultál meg gondolkodni, csak elmondta neked a csurka, hogy akik szimpatikus, az jobb, aki viszont nem, az bal?

    Egyébként szerintem az embereket aszerint kell megkülönböztetni, hogy mit tettel le az asztalra, és nem lesz attól senki különb a másiknál, hogy piros-fehéret szarik.

    Számomra például többet ér, aki el tud olvasni egy nicket, és utána helyesen leírni. Vagy legalább kétszer ugyanúgy. :)

    Kezdünk átalakulni fröcsögőkké mindannyian itt hé!

    Jelentkezzenek a jobb, és baloldal fizetett agitátorai, osszák le a lóvét, amit kapnak, és gyerünk együtt sörözni!

  • 2008.07.05 19:20:21Mordon

    "A normális az amit a többség annak tart."



    Ezzel óvatosan, mert ezek szerint a normalitás olyan mint a divat, folyamatosan változik.



    Gondolj arra, hogy a mostani téma a melegség sok korban teljesen természetes dolog volt.

    Ma ha egy 12-13 éves lánynak gyereke születik az botrány, pár száz éve természetes dolog volt (pl. Rómeó és Júlia 12 és 13 évesek).



    A többség mindig csak szabályokat állít fel, ez nem feltétlenül normális, csupán a köz által elfogadott (a koncentrációs táborok sem nevezhetők normális dolognak, mégis elfogadottak voltak)



    "Kíváncsi lennék, hogy a csendes többség, akik nem szélsőségesek, azoknak mi a véleménye? Nem hiszem, hogy fene mód támogatnák a homoszexualitás terjedését."



    A homoszexualitás nem fertőző betegség ami terjed.



    "Nagymamám sose volt szélsőséges mégis elítéli"



    Nagymamád a közterületen való ölelkezést és csókolózást is elítéli (hetero), akkor most tüntessünk ez ellen is?

    Ha meglátok egy a parkban enyelgő párocskát, akkor dobáljam meg őket féltéglával?



    ----



    Közpolgár:



    "A heterok miért nem tüntetnek? Ugyanúgy nem való az utcára, mint a magamutogató buzik kis-serege!"



    Ha ugyanilyen hévvel utálkoznának egy hetero párocska láttán az utcán, akkor ők is vonulnának, hidd el.

    Az erőszak erőszakot szül. A tiltás, tiltakozás ellenkezést, ilyen a világ és ilyenek az emberek.



    "A homokosság hálószoba-téma, nem utcai önmutogatás!"



    Egyetértek!



    "Nem furcsa, hogy ilyen felháborodást vált ki?"



    Felháborodni lehet kulturáltan is, ha senki le sem sz@rná az egészet, üres utcákon mennének végig a nagy csendben, akkor gyanítom sokkal inkább meglepődnének és elgondolkodnának, hogy értelmetlen az egész hajcihő.

    Akik most ott dobálóznak éppen az ilyen felvonulásokat bátorítják, mert okot adnak rá, hogy legközelebb is kimenjenek és megmutassák, hogy nem érdekli őket az ellenállás.



  • 2008.07.05 19:20:24Nevermoore

    Na, most úgy felhúztam magam, hogy teljesen helytelen mondatokat írtam le miattatok!

  • 2008.07.05 19:44:37Gomez

    Nem kell senkinek se felvonulni és nem dobálnak meg senkit. A szexuális vonzódás kérdését magánügynek kéne tekinteni.

  • 2008.07.05 19:49:50Közpolgár

    Nevermorogato, pardon, hogy viccelődtem a neveden! Olyan kis édi, te meg olyan kis naiv libsi vagy, hogy nocsak! Csurka nincs rám hatással – sajátos, de van saját és nem pártvéleményem, míg te itt a ballibsi öntudatos dumát nyomod!

    Remélem, ezek után jövőre nem engedélyezik a meleg-undormányság napját. Jobb lenne nekik is, meg nekünk is. Meg a pénztárcánknak is!

  • 2008.07.05 19:53:50rezervátum

    Lehet ,hogy emberek ők is.De ilyen emberek e hazába nem kellenek.Takarodjanak el egy külön szigetre és szeressék ott egymást.Lobogtassák ott a szivárvány színű zászlajukat és fajtalankodjanak kedvükre.Nem a mi Árpád sávos lobogóinktól kell tartania a Magyar nemzetnek.Hanem a melegek agymosó hülyeségétől .Gondoljanak bele:ha a saját gyerekükről ,fiukról vagy ,lányukról kiderülne ,hogy a saját neméhez vonzódik.Mit tennének.A gyerekükről lenne szó,biztos nem támogatnák ezt az életvitelt.Hogy lenne unokájuk?

  • 2008.07.05 19:55:18bp

    Sok-sok év századokon át, azért folytak a harcok, hogy szabadabb és élhetöbb világban éljünk. Amikor ez megvan, és tényleg élhetnénk, úgy, hogy nem vagyunk korlátozva, és nyiltan válalhatná mindenki a saját dolgát, legyen ez bármi, ami másnak a kárára nincs. Újra korlátokat akkarunk felállitani magunk köré. Miért nem lehet elfogadni, hogy a világ körülötünk változik, és nekünk is fel kell venni a lépést velük. Szomorú, ha a külföldi sajtókban csak arról lehet olvasni, hogy van két oldal és azok hogyan acsarkodnak egymással. Ki fog ide jönni hozzánk? Mert azok a túristák többet biztos nem, akiket ma megdobáltak, sőt azoknak az ismerősei sem. Ha pedig nem jönnek túristák, nincs szükség a nagy magyar kultuszra sem, mert senkit nem fog érdekelni. Szerintem nézzünk előrre, és ne mindig vissza, a régi dolgokkal példálozva. Az év 365 napjából a melegek ma kaptak 2 órát, olyan sok ez, hogy nem lehet elviselni? Gondolkozzatok már!

  • 2008.07.05 20:03:08Mordon

    "Gondoljanak bele:ha a saját gyerekükről ,fiukról vagy ,lányukról kiderülne ,hogy a saját neméhez vonzódik.Mit tennének."



    Ha te gyerekedről derülne ki mit tennél?

    Megdobálnád utcakővel és kizavarnád az országból?

    Gondolkodjál már ember, mielőtt butaságokat irkálsz...



    "A gyerekükről lenne szó,biztos nem támogatnák ezt az életvitelt.Hogy lenne unokájuk?"



    Miért mit tudnál tenni?

    - Elfogadod és beletörődsz

    - Nem fogadod el és elüldözöd magadtól

    Melyik a jobb alternatíva?



    Látszik, hogy nincs gyereked.

  • 2008.07.05 20:11:20cyberina

    Nevermoore, Mordon és bp, csatlakozom.

    Érdekes módon, a Ti hozzászólásaitokban nem találok helyesírási hibát. Hm... persze én biztosan csak szőrszálhasogatok.

  • 2008.07.05 20:12:15TheElf

    bp: Általános iskola elé sem rendezünk pornóbemutatót, városligethez sem melegfelvonulást, mert a szexualitás bizonyos területekre nem való.



    Pl. közterületekre.

    Gyerekek, családok által rendszeresen használt területekre.



    Mindegy, hogy meleg vagy sem. Aki viszont provokálni akar, balhét, és leszarja a családokat, az ott lakókat az egyformán alja nép, tartozzon a melegfelvonuláshoz vagy a dobálókhoz. Ebben sincs kivétel.

  • 2008.07.05 20:18:25furkósbot

    Degenerált hulladékok. Ezeket ütni kell. Szivárványszínűre, ha már egyszer azt szeretik.

  • 2008.07.05 20:23:00Pomázi Ágnes

    A zsidó-keresztény kultúrában soha nem ismerték el a melegeket. Tőlem azt csinálnak, amit akarnak a saját köreikben, de pucér feneküket rázó "polgárpukkasztó" felvonulásuk provokáló! Mindez az adófizetők pénzéből "biztosítva" felháborító!

  • 2008.07.05 20:24:35Isteee

    Agnes:

    nem az adofizetok penzebol megy a dolog, ne szitsd a hangulatot a hulyesegeiddel...

    szponzorok adjak a penzt, nem az adofizetok...

  • 2008.07.05 20:25:27TheElf

    Semmi gondom nincs a melegekkel, és nem tetszett az sem amikor egyik lap szavazásánál az "aids úgyis csak a buzik betegsége" lehetőséget felvetette szavazásnál és ez népszerű volt, senkinek semmi köze nincs a másik magánéletéhez, akkor sem, ha fenntartásai vannak. A homoszexualitás és az ettől való undor is természetes jelenség de amíg megmarad a maga helyén és mást nem veszélyeztet tényleg magánügy.



    Gyerekekre ráerőszakolni az egészséges fejlődésüket tönkretevő tapasztalatot, vagy a másikat megdobálni egyformán barbarizmus, és ez már nem magánügy.



    Egyik 19, másik 1 híján 20.

    Egyik kutya, másik eb.



    Egyik azt hiszi rá nem vonatkozik a törvény balhézhat.



    Másik azt hiszi rá nem vonatkozik a törvény veszélyeztetheti a gyerekek fejlődését, az ő felvonulása jobban akadályozhatja a közlekedést mint bármely tüntetés, tudatosan kiprovokálja a balhét.

  • 2008.07.05 20:27:45TheElf

    Isteee: Ez sajnos hazugság a részedről, hiszen a rendőri biztosítás költségének java közpénzből megy.



    A lezárások miatt veszteglő BKVnál elfojó többlet közpénzt sem fizetik a szponzorok.



    A szponzorok amúgy jól keresnek ezen, nekik ez a reklám megtérülő befektetés.



    A provokáció helyet együttélésre törekvő normálisabb melegek persze veszíthetnek az ügyön, de ez az üzlet ára.

  • 2008.07.05 20:29:25Mordon

    Pomázi Ágnes:



    "A zsidó-keresztény kultúrában soha nem ismerték el a melegeket."



    Volt olyan kor, amikor a homokosokat elismerték és a keresztényeket üldözték, változnak az idők :)

  • 2008.07.05 20:29:50Buu

    A melegség nem betegség. Érdekes, hogy más országokban ezt a 2 órácskát amíg pl. egyik térről a másikra átgrasszálnak, minimális beavatkozással vagy egyáltalán semmi közjátékkal meg tudják úszni.. jólvan, hát végülis magyarok vagyunk, meg mostmár nincs olyan nagyobb, akármiről szóló felvonulás, gyülekezés (lsd. nemzeti ünnepek) amiket magyarország csőcseléke nem tesz tönkre. És ahhelyett, hogy ezeket egyszerűen lerendezzék, minden még legalább 2 hétig ezzel van tele. Semmi mást már erre nem tudok mondani.

  • 2008.07.05 20:30:14munkás

    Munkatáborba velük, oszt jónapot.

  • 2008.07.05 20:31:17Isteee

    TheElf

    valoban, igazad van, rosszul fogalmaztam, nezzuk maskepp

    magat a felvonulast szponzoraljak



    de a tavalyi evig minimalis rendorsegi biztositas kellett, ami lenyegesen minimalis penzt igenyelt, most megtobbszorozodott a rendorok szama a varhato tamadasok miatt...

    tehat az adofizetok azert fizetnek, mert egyes szelsoseges tarsaik balhezni akarnak...



    remelem igy latszik a kulonbseg



    egyebkent en is fizetek, pedig meleg vagyok, nem is voltam kint, a felvonulok is ugyanugy fizetnek, es nem sajat maguk miatt

  • 2008.07.05 20:31:45nike

    Egyetértek vinyivel. Nézzétek meg azokat a képeket. Szörnyű. Szerintem beteg emberek a melegek. Mindegy, éljenek, ahogy akarnak, de nincs szükség az undorító provokatív felvonulásukra.

  • 2008.07.05 20:34:49nike

    Egyetértek vinyivel. Nézzétek meg azokat a képeket. Szörnyű. Szerintem beteg emberek a melegek. Mindegy, éljenek, ahogy akarnak, de nincs szükség az undorító provokatív felvonulásukra.

  • 2008.07.05 20:35:09öregmami

    Szerintem el kell fogadni a másságot.DE nem fontos magukat mutogatni.Legyenek ők is csendben.és élvezzék az élet szép oldalát.Ezzel a felvonulással csak a Rendőröknek adnak munkát.és a hangulat sem a legjobb,amikor vannak akik a melegeket nem komálják.Nekem az a véleményem,hogy maradjanak csendben,és ne provokáljanak !Ha nem vonulgatnak! akkor nincs kit dobálni tojással!

  • 2008.07.05 20:37:52Nevermoore

    Egyébként TheElf részéről olvastam itt a legelfogadhatóbb ellenvéleményt!

    A gyermekek fejlődését ha nem is befolyásolja a dolog, mindenesetre olyan kérdéseket vet fel, amelyeket talán nem minden szülő tervezett épp most elmagyarázni.

    De a tiltakozás legyen már kultúrált az istenért!

    Mellesleg azt azért lássuk már be, hogy a rendőri - tényleg közpénzből állt - biztosítás nem azért kell, mert a melegek randalírozni kezdenének nélküle ugye?

    És ha nem lenne ekkora felháborodás, hanem mindenki tenne a dologra magasról, akkor a dolognak már rég vége lenne, és nem kapna ekkora ingyenreklámot a felvonulás minden évben?

    Hmm?

  • 2008.07.05 20:40:58Nevermoore

    Pomázi Ágnes:

    "A zsidó-keresztény kultúrában soha nem ismerték el a melegeket."



    Arra a kultúrára gondolsz, amelyik nők ezreit égette meg elevenen, mert ismerték néhány növény gyógyhatását?

    Vagy arra, amelyik emberek tízezreit mészároltatta le, másként hívták az istenüket?

  • 2008.07.05 20:41:36Nevermoore

    kimaradt egy "mert"

  • 2008.07.05 21:02:27Panka

    Az ellentüntetők között ismét megjelentek a tvszékházat szétbarmolók, meg a nemzei ünnepeken randalírozók. Országunk értékes polgárai.. végtelenül ostobák és egyszerűek

  • 2008.07.05 21:15:08noname

    Azért érdekes volt a híradóban látni, amint apuka kiabál, hogy mocskos b..zik és a nyakában ül a 2 éves gyereke. Ez az igazán jó családterápia! És a sok tojás? Esetleg egy élelmezési alapítvány nagyobb hasznát vette volna.

  • 2008.07.05 21:15:58Buzi

    Én is buzi lettem bár nem voltam midig az.

    De aki felvonuláson vesz részt nem mindenki az sok a beszervezett áll buzi közöttük.

    Méltóság az ha elviselem a saját bajomat de szerintem nem feltétlenül kell a tömegekre ráerőszakolni és reklámozni hogy milyen jo dolog buzinak lenni. Én nem bánnám ha nem lennék az.

    Nézni sem szeretem mert a hányinger kerülget. Az emberek akik asaját magánügyüket kiviszik az utcára szerintem nem teszik helyesen. De ha mégi akkor ne csodálkozzanak azon ha a töbségnek ez nem tetszik. Ők sem mennek az utcára és nem mutogatják eszelősen a seggüket és egyéb szerveiket nyilvánosan mint ha eszementek lennének. Szerintem a rendörségnek sincs semmi keresni valója ott mert olyan szinben tünnek fel mintha ök is bizonyos fokig buzik vagy legalábbis szinpatizánsok lennének. És tojások ellen könygázzal fellépni nem éppen civilizált eljárás. De leginkább is gyávaságról és félelemről tanuskodik.

    Szégyen!!!

  • 2008.07.05 21:31:00Mordon

    "Szerintem a rendörségnek sincs semmi keresni valója ott"



    Szerintem sem. Hagyni kéne, hogy szépen szétverje először egymást a két tábor, aztán ha végeztek jöhet a város leamortizálása, autók és környező házak felgyújtása.

    Én mint vidéki támogatom az ötleted, főként, ha ott laksz a környéken :)

  • 2008.07.05 21:35:47robert

    Miért nem maradnak otthon és húzzák meg magukat az ilyen elkorcsosult emberek.

    Most ők vonulnak az utcára holnap meg a PEDOFILOK??? És akkor őket őket is éltetni kell??

    Lassan már a szar húzza le a wc-t??

    hova fajul ez a világ??

  • 2008.07.05 21:41:20bp

    Miért kell a melegeket a pedofilokkal össze hasonlítani. A pedofil büncselekményt követ el, tehát senki nem fog vele szinpatizálni. Nem értem mi az összefügés?!

  • 2008.07.05 21:47:48a_királyfi_lova

    A meleg tüntetők hülyék, mert túl naívak, az ellentütetők pedig azért, mert hősnek képzelik magukat, közben randalírozó hülyegyerekek. Grat!

  • 2008.07.05 21:48:35vidéki

    A buzi ugyanolyan degenerált mint a pedofil. A külömbség annyi, hogy a parlamentben több a buzi mint a pedofil, ezért a fartúrás törvényes, a gyerekmolesztálás meg nem.

  • 2008.07.05 21:51:12Buzi

    bp... az összefüggést a MÁSSÁG dicsőitésében kell keresned ha egyáltalán van sejtés arról mit jelent mert a pedofil is casak azért teszi amit tesz mert más mint a többi normális (még többség) ember. És nem azért mert előre kiterveli hanem azért mert ez szerez neki örömet úgy mint aki az állatokkal csinálja. Csak itt sajnos az egyik fél nem tud védekezni. nem mindha ha buziknál mindig csak az önkéntességi alapon müködne a dolog.

  • 2008.07.05 22:06:07Nyilas88

    Most nézzétek meg,Londonban békésen le tudták zavarni ezt a buzimenet dolgot.Pedig ők még általában agresszívabbak,hisz majd' minden nap hallani,hogy "megkéseltek egy fiatalt Londonban".

    Igenis szélsőjobbos vagyok,mélyen elvetem/megvetem ezt a liberális szarságot,de..egy kicsit elgondolkozom...nem lenne jobb,ha az ilyen alkalmakba fektetett pénzt és erőt máshova helyeznénk?A közhangulat és az ország megítélése is jobb lenne,arról már nem is szólva,hogy kímélné a tiszteséges MAGYAR adófizetők pénzét(amit a mi drágajó kormányunk megpróbál más módon lehúzni).

    Ehelyett a vandálkodás,primitív módon kifejezett (és sok helyütt tényleg csak más által gerjesztett)agresszió helyett célravezetőbb és elfogadhatóbb lenne ésszel elintézni az efféle dolgokat...

  • 2008.07.05 22:19:53ormi

    Németországban minden pártnak van kamionja a melegfelvonuláson! Nincs semmi cirkusz. Engem nem érdekel semmiféle felvonulás, de ha kauciót kellene lerakni az engedélykéréssel együtt, mindjárt nem lenne balhé

  • 2008.07.05 22:26:45Spenc

    naja...meg amikor az a vezető hír hogy a babaarcó peti gyomorrontást kapott vagy mi a fene, akkor megy fel az agyvizem.Nem érdekel senkinek a nemi indentitása de ne erőltessék azért rám.A végén ha már nem vagy buzi, akkor szar alak vagy.Se rám ne lőcsöljék, se egy örökbefogadott gyerekre, uram Isten, hogy nőhet fel az a gyerek :( Inkább örüljenek neki, hogy nem Hitler idejében vagyunk hogy mentek ki a kéményen, és elégedjenek meg ennyivel.Aztán felőlem EGYMÁSSAL azt csinálnak otthon amit akarnak csak ne lássam

  • 2008.07.05 22:35:39MoT

    bármiféle "másság" megértése és elfogadása egyszerűen intelligencia kérdése.

    a homoszexualitás a mai modern orvostudomány szerint nem betegség (sőt már nagyon rég óta nem az..) pedofiliával való összemosása mélységes butaságról árulkodik..

    felvonulás -mint eszköz- nem feltétlen a legjobb megoldás, de másképp nem nagyon lehet ebben az országban a problémákra felhívni a figyelmet.

  • 2008.07.05 22:43:32Spenc

    "a homoszexualitás a mai modern orvostudomány szerint nem betegség (sőt már nagyon rég óta nem az..) pedofiliával való összemosása mélységes butaságról árulkodik"



    Mondtad volna ezt 50 éve.Ahogyan a dolgok változnak, 50 év mulva már ezt fogod irni:



    "a pedofilia a mai modern orvostudomány szerint nem betegség (sőt már nagyon rég óta nem az..) az animal szexel való összemosása mélységes butaságról árulkodik..

  • 2008.07.05 22:44:54matchboxrider

    Nevermoore, nagy az arcod csak mire? biztos valami kis ballib teve vagy aki hajde támogatja a melegeket de azért 1 forintot nem adna azért hogy házasodjanak vagy joguk legyen ehhez-ahhoz. én nem szeretem őket, sőt a természetellenes dolgoknak direkt ellene vagyok, de azért mégis felháborító hogy egy magyar családot egy kis falun úgy elüldöztek a cigányok akik rajtuk élősködtek (a kis házukban laktak, a család meg fizethette a villanyt, gázt, vizet és hasonlókat, mert egyszerűen nem voltak képesek kiköltözni), fenyegették őket, a családfőnek a fél fülét megroncsolták és a család már annyira nem bírta az egészet hogy terrorban kell élniük hogy elköltöztek egy másik faluba, otthagyva csapot-papot hogy az életüket legalább megmentsék. szerintem ez a borzasztó. addigmeg amíg magyar polgárok nincsenek biztonságban, meleg büszkeség napját és annak milliárdos védelmét szervezik hát ez vicc komolyan. nevermoore te melyikre áldoznál inkább? hogy valaki a közszemle előtt büszkén rázza a seggét és a felhergeltektől biztonságban legyen, vagy a normális kisfalusi család biztonságban tudjon élni? mert hozzátartozik az egészhez, hogy a rendőrség nem foglalkozott az üggyel, a polgármester a kérvényeket elutasította és hasonlók. és amikor a család cuccait elmentek a magyar gárda tagjai elhozni akkor ott volt két rendőrkocsinyi rendőr és még a gárdatagokat dorgálta hogy bizony vegyék le a romákat ingerlő dolgokat mint pl az egyensapka vagy mellény... ez szánalmas nevermoore inkább szállj magadba szerintem, Tomcat-éket hagyjátok békén, nem csinálnak rossz dolgot csak a balliberálisokat zavarja, akik nem tudják felfogni hogy lehet valaki nem szélsőségesen pártatlan..



    matchboxrider voltam

  • 2008.07.05 22:56:49saunier

    Idén semmiféle magamutogatás nem volt, eljött 2-3 travi, mindannyian konszolidáltan vonultak. Nem ez számít. Az számít csak, hogy egy pár száz fős részeg, agresszív söpredék kiélje frusztrációját. Ma a buzikat gyújtogatják, savazzák, holnap Téged. Bármi miatt.

  • 2008.07.05 22:58:10MoT

    Tisztelt Spenc, amint mondtam, intelligencia kérdése a dolog. mert igenis szomorú, ha valaki nem képes különbséget tenni homoszexualitás és pedofília között.

  • 2008.07.05 23:08:26másmás

    Nem értem, ezek a kirekesztő buzik miért nem értik meg azoknak a másságát, akik utcakőért nyúlnak, ha egy rózsaszín tangás, szőrös kant látnak. Pedig ez teljesen természetes reakció és viselkedés. Igenis joguk van az önkifejezéshez!

  • 2008.07.05 23:13:27mac

    szerinted ez a megoldás? szóval ha legközelebb meglátok a deák tér közepén egy félig részeg 150kilós "nagymagyart" amint éppen sört vedel egy szál nadrágban és "isteníti" a női szépséget, akkor bontsam meg az útburkolatot és így adjam tudtára nemtetszésem? nocomment.

  • 2008.07.05 23:57:10AZ IGAZSÁG SZAVA

    Barátaim!

    Én azt gondolom, hogy vagy mindkettő tábornak igaza van, vagy egyiknek sincs. Miért? Mert tudjuk, hogy a melegeket kivetik a társadalomból az előítéletek miatt, de nem csak őket, hanem mindazokat, akik "kissebbségben" vannak, mert nehéz elfogadni, amit nem ismerünk. Tehát a bölcsesség arra indít, hogy arra kérjem az embert, hogy szeresse mindazokat is, akiket most elítél. Ha egy felvonulás erről szól, akkor hibás dolog hibát keresni benne.



    Itt most van egy csoport, aki a szeretet, a barátság és az elfogadás nevében megy ki, de nem öltözik alkalomhoz illően és egész mást sugároz magából, a felvonuláson, és van egy másik, aki azt mondja, "nekünk nem kellenek a melegek, mert utáljuk őket, hiszen nem olyanok, mint mi vagyunk." Ők pedig nem is utálják őket, csak egyszerűen nem értik, mert nem akarják érteni, és egyébként is legalább balhézhatnak egy kicsikét, mint a filmekben.



    TEHÁT:



    SZERETNÜNK KELL AZOKAT, AKIKET NEM TUDUNK SZERETNI, mert ez a mi gyengeségünk.

    KI KELL ÁLLNUNK SZILÁRDAN A BARÁTSÁG ÉS AZ ELFOGADÁS MELLETT, mert MIND ISTEN GYERMEKEI VAGYUNK, és a fájdalom újabb fájdalmat szül.



    SZERETNED KELL, MERT EZ VISZ A CÉLODHOZ, A BOLDOGSÁGHOZ ÉS ELÉGEDETT ÉLETHEZ! (ez MINDKÉT tábornak szól!)

  • 2008.07.06 10:03:02Mordon

    "se egy örökbefogadott gyerekre, uram Isten, hogy nőhet fel az a gyerek"



    Azért, ha lehet választani, akkor az a gyerek inkább egy tisztességes meleg pár gyerekeként nőne fel, mint intézetben 8-10 kancigány játékszereként...

  • 2008.07.06 18:38:03Sametti

    Mi a baj a meleg felvonulással? Demokrácia, szólásszabadság stb. van, vagy nem? Csak a "nagy kopasz igaz magyaroknak" van joguk tüntetni? Felháborító, hogy a XXI. században semmi tolerancia nem szorul az emberekbe, mindenkit támadnak, aki valamilyen szinten 'más': testi-szellemi fogyatékossággal él, vagy valamilyen kisebbséghez tartozik. Arról nem is beszélve, hogy az ellentüntetők nagy részének semmi érve nincs, csak a balhé kedvéért megy. Szép... csak így tovább... elvakultan, elbutultan előre!

  • 2008.07.06 20:16:05quik

    Isten, aldd meg a magyart jokedvvel boseggel..

    es toleranciaval es elfogadassal es turelemmel es bekevel es SZERETETTEL! Mert nagyon szuksege van ra...

  • 2008.07.07 10:50:57IGNOTUS

    Te jó ég most olvasom fentebb ,hogy jönnek itt egyesek a demokráciával ,meg a kisebbséggel és hogy fogadjuk el őket és béke. Na ebben a nagy demokráciában és elfogadásban ,lett ez a szemét az egész világon ,különben is főleg egy magyar parasztnak ne kelljen mar demokrácia ,mert nem tud mit kezdeni vele csak csalni, lopni vagy hazudni.Aki meg beszól az tuti vagy valami budai, rózsadombi elszeparált,aki a hegyről figyeli, nyugágyból a történetet ,vagy valami elvakított HIT parazita. Nem vagyok fajgyülölő ,sem HIT ellenes ,de ami az evolució és fajfentartás ellen szól az ne legyen már elfogadott ,vagy külömben átalakul az emberiség egy korcs, betegségekben gazdag, érzelemi hikomat, NAGY retorzios, demokráciai szemétté. De egyébként annyira érzem ,hogy akik itt kiállnak a melegek mellett, azok a BIRKA magyar átlagok ,akik semmit nem értek el és a HITEL ,LIZING autójukban villognak a HITEL nyaralásukkal és HITEL karácsonyi ajándékukkal ,ők a nagy magyar BIRKA átlag.

  • 2008.07.07 11:03:30IGN0TUS

    Még annyit ,hogy a meleg társadalomban NINCS férfi és nő. Egy meleg globálisan elfogadott gyüjtőneve az, GENETIKAI HULLADÉK.



    üdv

  • 2008.07.07 11:16:13IGN0TUS

    Ismétlem ,rakjunk ki 10 meleget és 10 különböző neműt, két külön szigetre. Akik tovább élnek és szaporodnak ,tehát nem halnak ki, azok a normálisak.Ja és ne csodálkozzon az itt melegek mellett kiállok nagy része mikor a 13 éves fiát azon kapja, hogy a strandon egy masik farkát puszilgatja és ,amikor eljön az idő, amikor unokát szerente ,majd kap egy tök idegen örökbefogadott vérvonalt megszakító idegent. És akkor majd eltünnek a családfák is és a tiszta vérvonalak.

  • 2008.07.07 11:45:35babebabe

    velvet.hu/blogok/gumicukor/2008/06/24/lily_allen_dalban_kuldte_el_a_homofobokat_es_rasszistakat



    a muveszno mindent elmondott, amit szerettem volna

  • 2008.07.07 12:07:37babebabe

    velvet.hu/blogok/gumicukor/2008/06/24/lily_allen_dalban_kuldte_el_a_homofobokat_es_rasszistakat



    ide is felposztolam, annyira jo

    tulajdonkeppen a muveszno mindent elmondott, amit szerettem volna

  • 2008.07.07 12:11:07speedlimit

    #

    "2008.07.05 22:56:49 saunier



    Idén semmiféle magamutogatás nem volt, eljött 2-3 travi, mindannyian konszolidáltan vonultak. Nem ez számít."



    Ha nem ez, akkor mi? Miért kell annak, aki az Andrássy-n lakik, bezárnia a gyermekét, hogy ne lássa azt amit nem volna szabad?

    Béreljétek ki A hajógyári szigetet és mulassatok ott egész nap. A Ti dolgotok.

    Ott nem zavarjátok a lakókat, ott nem kell a fél várost megbénítani miattatok a lezárással!

    Jaaa, hogy az pénzbe kerül...

  • 2008.07.07 13:25:46jaaaaj

    Jaaaj

  • 2008.07.07 13:33:29bimbi12

    mondjuk a heterok is felvonulnak, vagy a budapest parádé nem arról szól? annak ellenére, hogy a magamutogatást én sem csípem. "mi" is mutogatjuk magunkat

  • 2008.07.07 13:40:30anonimusz

    szeretnek mindenkinek gratulalni, aki asszisztalt a hatalom meggyengult pozicioinak megerositesehez.



    szomoru, h az egyetlen eselyuk a hatalom megtartasara a barna veszely tematizalasa.. szornyu kampanynak nezunk elebe.

  • 2008.07.07 13:43:58jaaaj

    Emberek vagyunk és természetesen nem egyformák. Sajnos mint ilyenek félünk a nem megszokott ismeretlen dolgoktól.A rózsaszín szoknyában seggüket rázó homoszexuálisok nem megbotránkoztatás céljából vonunak egy évben egyszer két órán keresztül a fővárosban a forgalom rovására.Ezek az emberek a hétköznapokban megalkudva a sorsukkal kénytelenek tagadni,színlelni,bújkálni,félni.Érzéseik ösztöneik semmiben nem különbözik az összes többi emberétől.Látják,hogy férfiak a nőkkel egymáshoz bújva,kézenfogva közlekednek mert mi sem természetesebb.Nem tehetik ugyanezt párjukkal mert az "undorító"lenne.Elfogadják és így élik az életüket.Ám egyszer egy évben megtehetnék ,megmutathatnák,hogy léteznek és ugyanúgy éreznek de a saját népük írtaná ki őket.Azok akik bizonytalanságban élik szexuális életüket.Félnek maguktól hátha ők is "olyanok"mert már megfordult agyukban titkon:Milyen érzés férfiként férfival együtt lenni?Undorodnak maguktól,a fantáziájuktól és a szexuális vágyaikat egészségesen megélt homoszexuális társaikat bántják ezért mert meg merik mutatni magukat...

    Csak a heteroszexuális emberek nem tiltakoznak a homoszexuális emberek ellen.Mert biztosan ismerik saját vágyaikat....

  • 2008.07.07 13:59:59Bellemér Tivadar

    Nem kellettek volna rendőri erők,a forgalom rövidebb időn belül visszaállt volna ha minden ember intelligens ember módjára fejet hajt.A gyerekeknek is látniuk kellett volna mert ha tudják, hogy különböző emberekkel élnek együtt ,később nem fogják ölni egymást mert különbözőek.(És láttam tévében ötéves koriomban gyilkos embereket.Nem váltam gyilkossá.Könnyebb felfognom hogy léteznek terroristák akik tömegeket írtanak feleslegesen.mélységesen megvetem ezeket...)

    Egy gyerek nem válik azzá amit lát.

    És fogja be az aki ott dobálózott az Andrásin mert miatta állt a forgalom nem a melegek csinálták a botrányt...

  • 2008.07.07 14:00:46Csilla

    Imádom a melegeket!!!

  • 2008.07.07 14:01:41György

    minden ember szégyelje magát aki elítél másokat

  • 2008.07.07 14:02:34norbika

    minden ember szégyellje magát aki elítél másokat

  • 2008.07.07 14:07:46Bellenara tramona

    Én transznemű vagyni és nemátalakító műtét alatt álni.Ot voltam féltem kint.

    Nekem jogom a boldogság átélése?

    Olaszban miért letnék boldok itt mi lennem?

    Boldogság lesszek akkor is !!!

  • 2008.07.07 14:20:28Hm

    Egy talicska földet is alig bírunk el, nekünk mégis az egész kell. :(

  • 2008.07.07 14:51:41szem

    Melegek-melegek...van itt egy fontosabb dolog:Én például utálom a szemüveges embereket.Minek mennek ki az utcára?Selejtek mert alig látnak.Ilyen emberek szaporodjanak?Ilyen gyermekeink legyenek?Nemár!Ne mutogassák magukat!A nem szuemüvegesek sem teszik.legyen mindenki egészséges szemü mert én az vagyok!Isten sem szemüveges Ádámot teremtett!

  • 2008.07.07 15:48:08ratamahatta

    A felvonulás egy szimlpa provokáció volt, aki meg provokál ne csodálkozzon ha pofánverik.

  • 2008.07.07 16:21:42ratamahattanemnormális

    egy ember sem olyan hülye hogy provokálja a pofánverést

  • 2008.07.07 16:31:03george michael

    youtube.com/watch?v=da5uoggW9Eg

  • 2008.07.07 23:02:02Angyal

    Méghogy amásság nem betegség? dehogynem, GNS is kimutatja, az ember és az állat is arra született, hogy a "fajtáját" továbbvigye! A mások továbbtudják?? tudtok szülni? a nők lehet, mert fogják magukat és elmennek, és csakúgy lefekszik egy pasival, hogy legyen, node egy férfi???Belegondoltok ti abba, hogy mennyire nem az utcára való ez? jövőre a pedofilok és az állatkínzók is felvonulhatnának, mert ők is mások!!! Én is felvonulhatnék mert HETERO vagyok!!! azt engem lecsuknának, mert HETERO vagyok! Ha én miniszoknyában, és topban vgigmegyek avárosban, fujj , szégyelni való, de ha ti felvonultok, rózsaszín Bibliával, az normális? Vagy, hogy egy férfi Nőnek öltözik? Ha a 4 fal közé bezárkóznátok azt elviselném, de ezt nem tudom, ha Én más lennnék, nem vinném ki az utcára, mert tudnám, hogy emberek többszáza nem tudná elfogani, mert én se tudnák sokmindent!!! Ha van szívetek, eszetek, akkor Vissazvonultok a 4 fal közé, és ott vonaglottok! a Buziság/Másság és miegyéb nem a mai világba való! Olvassátok el Madách Imre, Az ember tragédiája c. könyvet, higgyjétek el, ti egy ilyen világban, egy akkori világban is elítélnének, most is, és a jövőben is! Én így gondolod, lehet érte utálni! Üdvözlettel!

    Ui: és a gyerekeimet is arra nevelem, hogy Ti "rosszak" vagytok, nem követelndő példák!

  • 2008.07.08 07:04:31Pattie

    A "mások" tudhatnák, hogy nem mindenkinek veszi be gyomra ezt a dolgot. Ez nem a meleg büszkeség felvonulása volt, hanem a meleg pofátlanságé, hogy bizony, kivonulok, lánynak öltözöm, holott fiúnak születtem, és az orrod alá riszálom a seggem, bibibi. Komolyan azt hitték, hogy majd szó nélkül fogja tűrni a többi ember? Eddig is tudtuk, hogy vannak buzik, de ez pofátlan, gusztustalan, hivalkodó, ricsajos provokáció volt, nem büszkeségről szóló felvonulás. Megmutatták, hogy ezt is megtehetik, riszálhatnak gusztustalanul a főváros közepén, és a mi adónkból fizetett rendőrök közben védik őket. Ha bent maradtak volna a klubjaikban, otthonaikban, könnyebben menne az elfogadás! Én se riszálom senki orra alá a seggemet, az a minimum, hogy ne kelljen főműsoridőben egy buzi hátsóját néznem a tévében! Tessék beilleszkedni. Nem a heterók találták ki a vonulást, akkor a buziknak miért kell? Akkor mégse vagyunk egyformák? Nem hát. A buzik arcátlanabbak.

  • 2008.07.08 07:15:42Bossifam

    Egy kisebbseg ne követelözzön hanem probaljon beilleszkedni. Ez a tüntetes mutatja hogy erröl szo nincs. Aki nem buzi, az nem mindjart homofob, es nem rasszista. Aki viszont provokal az ne csodalkozzon hogy ugy se.gbe rugjak hogy elszall. Mert igy normalis.

  • 2008.07.08 08:49:21Senta

    2008.07.05 17:56:57 pteleki



    Liberális barátaink válaszolnak:

    Nos... a rendôrök védték pl azt a maroknyi nyugdíjas csapatot, akik pont a "rendôrállam" és az egészségbiztosítási törvény ellen tüntetve akadályozták lakhelyem egyébként is tragikus közlekedését, a biosz szertárból kitolt Samu-val és táblákkal felfegyverkezte. Mindezt heteken át, akkor is, mikor már rég lecsengett a dolog... nopersze a nyugdíjasok ráérnek, csak engem meg szétvet az ideg (plusz lebasz a fônököm) amiért elkések a melóból. Bánja az Öreg Isten, tüntessenek 2 méterrel arrébb az út szélén, csak én hadd menjek be dolgozni: ha kirugnak, ki keresi meg a nyugdíjra valójukat? Nomeg csakis velem, velünk közlekedôkkel tolnak ki, és nem érnek el semmit. Ez egy példa volt, de valljuk be számtalan helyen igenis dolgoznak a rendôrök. Hogy nem tökéletesen? Az tény...



    Kiváncsi vagyok, hogy ha keresztbe állnék a Bartók Béla úton... csakúúúúúúgy... nem picsáznának e el rettenetesen és vinnének e be az örsre?! Szerintem de. És még meg is érdemelném, mert szivatom a jónépet...



    Kisebbség meg igenis követelôzzön! A felvonulás nem öncélú magamutogatás volt, hanem megemlékezés. Tessék megguglizni...

    Ehhez meg joguk van. Számomra egy agresszivan felvonuló "fekete sereg" vagy primitív kôdobálók, nagymamák akik pogácsasütés és unokázás helyett magukból kivetkôzve örjöngenek, legalább olyan undorító, mint számotokra a seggbekuki. Egyszerûen nem megyek a közelükbe...

  • 2008.07.08 08:54:18Senta

    Mellesleg bárkinek születhet homoszexuális gyermeke... akkor mit tesztek?

  • 2008.07.08 09:18:25Senta

    Aki pedig Ádámmal-Évával érvel Ádám-Ádám ellen, nomeg a Szent Bibliával, annak szives figyelmébe ajánlanám azt az úgy látszik félreöpört tényt, hogy a papok között van a legtöbb meleg és pedofil... épp csak az Anyaszentegyház kimossa ôket... álszentség... egyik Bibliáját sem fognám meg még gumikesztyûvel sem...

  • 2008.07.08 09:24:03Pattie

    Senta, szerintem elég érthető volt, hogy a homokosság egy dolog. A nagypofájú seggriszálás, kivonulás, feltűnődködés viszont nem tetszik. Részemről. Ha a gyerekem valaha is meleg volna, az nem jelenti azt automatikusan, hogy betépve, ellenkező neműnek öltözve fog parádézni a főváros közepén. A normálisan beilleszkedni képes melegek nem vonulnak utcára undorítóskodni. A deviáns, exhibicionista buzik viszont igen. És még ők vannak megsértődve, hogy elutasítóak velük az emberek.

    Már mondottam volt, hogy felőlem lehetnek buzik egész nyugodtan, de ne riszáljanak az orrom alá, ne ajnározza őket a média és ne csináljanak egy francos nemi beállítottságból parádét, mártírságot, jajóénszegény, nem fogadnak el sirámot. Mert pontosan ettől nem is fogom elfogadni.

  • 2008.07.08 09:25:58Senta

    2óra / év... tolerancia... nem kíván nagyobb elnézést, mint a futóversenyek, körmenetek. Ha nem akadok fent a melegség tényén...

  • 2008.07.08 09:38:17Bossifam

    Tolerancia? Csak akkor müködik, ha kölcsönös.

  • 2008.07.08 09:49:21Senta

    Viccelsz ugye? Évi 8758 órában kushadniuk kell, olvasni a gyûlölködô bejegyzéseket és eltûrni pl olyan meleg mûvészek ordenáré lefikázását, akik igenis hogy maradandót alkotnak, de mégis az utálat céltáblái a másságuk miatt. Elviselni, hogy nem vállalhatják önmagukat, átélni, hogy irtani való selejtnek nézi ôket az emberek jórésze. Majd az év maradék 2 órájában eleresztik magukat és nem teszi meg a világ, (pontosabban a magyarság egy csoportja) hogy csak elfordítja a fejét a látványtól ami számára nem tetszetôs, hanem elgatyázza ôket... nem érzem az egynlôséget... éppen ezért nem érzem igazságos kívánságnak amit imént írtál. Ha teljes lenne az elfogadásuk, akkor fel sem kellene vonulni... na, az kölcsönös egyenlô és klassz lenne.

  • 2008.07.08 09:51:00Pattie

    Tolerancia? Toleráns vagyok én, a viszonzás reményében. Amúgy meg ne hasonlítsd futóversenyhez. A futás nem gusztustalanul tálalt deviancia. Hangsúly a gusztustalanságon. Fogd már fel, hogy nem a melegség zavar, hanem a riszálás, ami akár hetero, akár homo az ember, nem való egy fővároson keresztülhaladó menet kellős közepére, hanem a hálószobába, mert magánügy.

  • 2008.07.08 09:56:10Pattie

    Én ugyan nem gyűlölködöm. Észrevehetnéd, hogy arról beszélek, hogy ha beilleszkedni akarnak, akkor nem vonulni kell, hanem beilleszkedni. Vannak klubjaik, ahová ha valaki riszáló buziseggeket akar látni, betérhet. Az utcára ne vigyük már ki. A heterók se viszik ki a maguk riszálását az utcára.

  • 2008.07.08 10:06:25Senta

    De kiviszik. Nézd meg egyes szórakozóhelyek környékét, egy hajszállal sem gusztusosabb. Némely party arc egy hajszállal sem vonzóbb, ugyanolyan szélsôségesen viselkedik, pedig hetero.



    Azt belátom, hogy nem a legjobb STRATÉGIA a legdurvább koreográfiájukat közszemlére tenni, de ha megteszik, megtehetik...

    Nem kell nézni... Geronazzo Máriát (vagy kit) sem nézegetem, ha nem tetszik... pedig heteró ám a javából!

  • 2008.07.08 10:11:21Bossifam

    nemar. Ha ennyire utalatosak szerinted a heterok, akkor viseld el ök is annak latnak teged. Ez tolerancia. A geromari meg rossz pelda. Az nem nö, csak egy prosti.

  • 2008.07.08 10:11:57Senta

    Pattie... egyébként a szövegem jórészét nem is neked adresszáltam... részben igazad van részben nálad érezhetô, hogy "csak" az undiság zavar... de sokan sokkal szélsôségesebben reagálnak és az nagyon nagy baj. Elhiszem, hogy nem teszik a seggrázás... én sem tapsikoltam az Andrássy úton... elfogadtam, mint minden útlezárást - pl a futókét... nyilvánvalóan ennyi a közös vonás számomra. Megoldom a számomra kellemetlen kerülôutat, oszt annyi... ha nézni akarom a seggeket odamegyek, ha nem, akkor meg nem. 2 óra / év.

  • 2008.07.08 10:20:18Senta

    Nem utálatosabbak a heterók, csak egy hajszállal sem különbek, mint a melegek - ez a lényeg. Részemrôl kicsit sem vagyok meleg, talán pont azért nem frusztrál a jelenlétük. Baromira nem érdekel. Az igazságtalan üldözés ténye az igen.



    Értem... a prosti nem nô, a meleg nem ember... pedig de. Mindenki elsôsorban ember és ugyanazok a jogok megilletik.

  • 2008.07.08 10:23:37Bossifam

    na,furcsan ertelmezel, de jogod van ra. Nehogy felvonulj. :D

  • 2008.07.08 10:26:56Pattie

    Amekkora csinnadrattája volt ennek a buzivonulásnak, aki nem akarta látni, hallani, hogy mi volt ott, az is minden hírcsatornán az arcába kapta. Ez zavar még külön. Én speciel jobban szerettem volna valahogy elkerülni ezeket a híreket. Futni mentem inkább :) Aztán mégse sikerült elkerülni. Nem hiszem, hogy a melegek elfogadásának az ügyének jót tett ez a balhé. Pedig lehetett tudni előre, hogy ez lesz belőle. A legtöbbet a nemriszálós homokosoknak ártott a dolog, mert ők nem álltak oda gyomorforgató stílusban megmutatni magukat, és mégis egy kalap alá vannak véve a gusztustalan stílusúakkal.

  • 2008.07.08 10:27:35Senta

    Tököm vonul fel... :) kiviszem a kutyákat sétálni :)))

  • 2008.07.08 10:28:55Bossifam

    ez az, nna egy jo ötlet.:))

  • 2008.07.08 10:30:08Senta

    "A legtöbbet a nemriszálós homokosoknak ártott a dolog"



    ez igaz...

  • 2008.07.08 10:40:18Pattie

    No, közben én továbbgondoltam :) Összességében teljesen rosszul csinálták az egészet. És tudták is, hogy ez így nem lesz jó, egy nagy büdös provokáció lesz, amire azonnal ugrani fognak elég sokan. Lehet, hogy direkt azt akarták a szervezők, hogy utólag lehessen sopánkodni, szélsőségesezni, műbalhét kerekíteni. Pont a melegek alkalmasak is voltak rá, hogy botrányt csináljanak. Máris lehet hirdetni, hogy betelt a pohár, meg miegyéb. Addig se azzal foglalkoznak az állampolgárok, hogy a politikusok mit művelnek már megint.



    Micsoda összeesküvéselmélet, mi? :)

  • 2008.07.08 10:43:25Bossifam

    erröl mar irtam.

  • 2008.07.08 11:05:04Xerxes

    Az "ellentüntetők" ugyanazok, akik mindig, minden ellen tüntetnek. Nekik mindegy, hogy mit kiabálnak: monnnnyonleeee Gyurcsányi (sic!), vissza a Fradit az NB-I-be, b...ik takarodjatok, cigányok menjetek haza, stb..., Mindig azt, amit a jobboldali politika meghatároz nekik.

    Nem önállóak, csupán eszközök, de ők ezt nem látják be. Gyújtogatnak, molotov-koktélokat dobálnak, kordont bontanak a focipályákon, vagy a Parlament előtt.

    Sándor György mondta pár évvel ezelőtt:

    "Hitler anyja újra terhes!"

    ... sajnos igaza lett!

  • 2008.07.08 11:11:38Bossifam

    Aki evvel akartak magyarorszag eselyeit csökkenteni es az orszag hiret a beka segge alahuzni, nem ertek el teljesen a celt. Sok nyugati media is provokaciorol ir. Igy jo ez.

  • 2008.07.08 11:22:18Senta

    Érdekes, hogy más nyugati országokban zökkenômentesen zajlott a felvonulás - ennek figyelembevételével nálunk hogy lett a felvonulásból provokáció, másutt meg szimpla megemlékezés? Primitívebbek, intoleránsabbak lennénk? Alighanem... Ezzel alázzuk magunkat a béka segge alá...



    Pláne, hogy nem egyedi eset ez a suttyó-romboló viselkedés, hanem lassan bevett gyakorlat. Lsd. Xerxes listáját.

  • 2008.07.08 11:26:03Bossifam

    Nem. Magyarorszag mint orszag nem szerepel negativan. eddig.

  • 2008.07.08 11:30:17Senta

    Most a melegverés után majd fog.

  • 2008.07.08 11:33:25Bossifam

    Kedd van. Ennyire nem volt fontos, es 3-4 napos hirekkel a többseg mar nemigen foglalkozik.:)

  • 2008.07.08 11:34:27Bossifam

    Ilyenek az emberek. :DDD

  • 2008.07.13 15:24:13jANł

    Nem a tüntetők támadják a rendőröket hanem a rendőrök a tüntetőket te gyengeelméjű

  • 2008.07.13 17:00:22Bossifam

    mi a f@szodat irogatsz es kinek?

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés