A rendőrség 58 embert állított elő hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás miatt a szombati Meleg Méltóság Menetét megzavarók közül; az összecsapásokban nyolc rendőr megsérült, és 13 rendőrautót megrongáltak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat éjszaka kiadott tájékoztatása szerint.

 

A BRFK szombat éjszaka kiadott közleményében tudatta: "a veszélyeztetettségi foknak megfelelően, kiemelten készültek" a rendezvény biztosítására, de a Meleg Méltóság Menetét és a rendőröket a kordonon kívülről "ellenséges érzelmű csoportok" dobálták különböző tárgyakkal, több helyen megrongálták a kordonokat, a Hősök terén pedig megbontották a burkolatot és a rendőrökre támadtak.

 

A tömeg rendkívül agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, fogalmaz a rendőrségi közlemény. A tájékoztatás szerint az összecsapásokban nyolc rendőr sérült meg, főként fej- illetve lábsérülést szenvedtek, két rendőrt pedig savval öntöttek le. A támadások során 13 szolgálati gépkocsiban keletkezett anyagi kár. Este nyolc órára minden demonstráció véget ért, a közlekedés 21 óra körüli időben helyreállt a belvárosban.