Dunába esett egy helikopter Mosonmagyaróvár közelében, Magyarkimle térségében szombaton, kora délután; a négy utas ki tudott úszni - közölte az MTI-vel a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. Bajkó Erika tájékoztatása szerint az MI 34-es helikopter balesetét nagy valószínűséggel az okozta, hogy alacsonyan repült és elszakított egy felsővezetéket. Ezt Kósa Mihály tűzoltó százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese is megerősítette. A százados elmondta: a helikopter a pilótával és három utassal a darnózseli falunap alkalmából sétarepülést végzett, amikor a baleset történt. A vízbe esett légi járműből mind a négyen ki tudtak menekülni, kiúsztak a partra, a pilóta és két utas könnyebben, a harmadik utas súlyosabban sérült meg - utóbbi  lábszártörést szenvedett. A pilótát és az utasokat a mentők kórházba szállították. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy három könnyű és egy súlyos sérültet vittek - a mosonmagyaróvári - kórházba. Kocsis Tündétől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől az MTI megtudta, hogy a balesetet nem a rendőrség, hanem a légügyi hatóság vizsgálja majd ki. A helikoptert - amelynek román a lajstromszáma, a tulajdonosa pedig német állampolgár - magyar pilóta vezette. (MTI)