Öten fulladtak vízbe - köztük két gyermek - szombaton Kárpátalján, ezért a megye kormányzója szigorította az óvintézkedéseket a nagyobb fürdőhelyeken. A nagy meleg miatt sokan keresnek felüdülést folyók, tavak és bányagödrök mellett az ukrajnai megyében. A fürdőhelyek rendezetlensége és a fürdőzők óvatlansága következtében azonban a víz sorra szedi az áldozatait. Az ungvári zakarpattya.net.ua újság vasárnapi jelentése szerint a Beregszászi járásban, a magyar határ közelében lévő Zápszony községben egy 30 éves mezőkaszonyi férfi fulladt bele egy bányatóba, míg a nagyszőlősi járási Nagykomjátnál (Veliki Komjati) egy 11 és 13 éves fiú a Borzsa folyóban lelte halálát. Az Ilosvai járásban egy 60 éves férfi, az Ökörmezői járásban pedig egy 42 éves Lemberg (Lviv) megyei lakos fulladt halastóba, az utóbbi holttestét csak vasárnap találták meg a búvárok.
Az év eleje óta Kárpátalján 23-an estek a vizek áldozatául. A megszaporodott vízi balesetek nyomán Oleg Havasi, megye kormányzója arra adott utasítást, hogy búvárokkal vizsgálják át a leginkább látogatott fürdőhelyek vizét. A nagyobb városok polgármesteri hivatalainak pedig szerződést kell kötniük a katasztrófavédelmi hatósággal vízparti mentőszolgálat felállításáról és megfelelő mentőeszközök biztosításáról a strandidényre. (MTI)