A kórházban tartják rendőrségi őrizetben annak az egyéves kisfiúnak a szüleit, akit kedden holtan találtak egy szombathelyi lakásban; az apa kivetette magát a második emeleti ablakon és életveszélyes sérüléseket szenvedett, az anyát súlyos, eszméletlen állapotban szállították kórházba.
Mindkét szülő egészségi állapota javult, az intenzív osztályról más kórházi osztályra helyezték át őket. A férfit a baleseti sebészeti osztály, a nőt pedig a pszichiátriai osztály vette át, a szülők rendőrségi kihallgatása lezajlott.
A 31 éves férfit, aki életveszélyes állapotban került a kórházba, még kedden megoperálták. A férfi és a nő feltehetően öngyilkossági szándékkal gyógyszert vett be, mindketten a túladagolás tüneteit mutatták.
A Vas Népe című megyei napilap csütörtöki számában saját információjára hivatkozva azt közölte, hogy a szülők közösen tervezték el az öngyilkosságot és valószínűleg az egyéves kisfiúval is ők végeztek. Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense egyelőre sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta a lapértesüléseket, többek között azt sem, hogy találtak-e búcsúlevelet a család lakásán. A nyomozás érdekeire hivatkozott és péntek délelőttre ígért hivatalos tájékoztatást.