Meghalt egy várandós nő, amikor egy autóbusz két személyautóval ütközött össze hétfő este Maglód határában; az asszony testéből a helyszínen császármetszéssel emelték ki a körülbelül 8 hónapos magzatot, akit sikerült újraéleszteni - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Először a tűzoltók segítségével ki kellett szabadítani a nő holttestét az autó roncsai közül, a magzatot ezután emelhették ki a helyszínen császármetszéssel az asszony testéből - mondta Győrfi Pál, hozzátéve: ez nagyon ritka beavatkozásnak számít nemcsak Magyarországon, hanem máshol is. Tájékoztatása szerint a helyszínre érkezett a Peter Cerny Alapítvány koraszülött-mentője, egy másik mentőautó és egy mentőhelikopter is. A császármetszést a mentőautóban végezték el. Amikor a gyermeket kiemelték, nem volt szívműködése, ezért újra kellett éleszteni, a beavatkozás hatására újraindult a szívműködése.

A gyereket ezután átadták az alapítványi mentőautónak, amely elindult vele a kórházba. Győrfi Pál kiemelte: csak később derül ki, hogy az újszülött esetleg milyen károsodásokat szenvedett, s van-e esélye a túlélésre. Kitért arra, hogy a balesetben hárman könnyebben megsérültek, nekik nem volt szükségük kórházi ellátásra. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a munkásokat szállító busz előzésbe kezdett, eközben nekiment a szemből érkező autó oldalának, majd frontálisan ütközött egy másik gépkocsival. Ennek következtében ez az autó árokba borult, a busz pedig az oldalára fordult - tette hozzá Beluzsárné Belizca Andrea. Az MTI munkatársának helyszíni beszámolója szerint a várandós nő annak a gépkocsinak a hátsó ülésén utazott, amellyel frontálisan ütközött össze az autóbusz a 31-es úton.