Helyszínelő

Halálos közlekedési baleset Szentendrén

| 2008.08.11. 22:10 - Tünde

Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek hétfő este Szentendrén, amikor egy személyautó kisodródott a Pest megyei település központjában - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek. A baleset körülményeinek vizsgálata során kiderült, hogy az öt fiatal Budapestre tartott, amikor autójuk az egyik belvárosi éles kanyarban a nagy sebesség miatt kisodródott, majd egy családi ház kerítését átszakítva az udvarba csapódott. Az ütközésben az egyik utas kirepült a gépjárműből, róla hitték azt korábban, hogy gyalogosként közlekedett és az autó elütötte őt - mondta el a sajtóügyeletes. Az autóból kiesett fiatal a helyszínen életét vesztette. Egy másikat a mentőknek sikerült újraéleszteniük, kettő társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Egyedül az autó 17 éves sofőrje nem sérült meg - tette hozzá Bényi Mónika.

Kommentek

  • 2008.08.25 00:57:33Mindenki más a világon

    Igazad van Asdan!

  • 2008.08.25 00:58:29asdan

    kösz

  • 2008.08.25 00:59:35Mindenki más a világon

    Tisztellek Asdan,mert legaláb te értelmesen írsz

  • 2008.08.25 01:00:29Mindenki más a világon

    Nahát, több részre osztódtunk.

    Mondjuk ez nem csoda, sokan vagyunk még mások a világon.:)

  • 2008.08.25 01:00:44asdan

    Csak azt írtam,amit gondolok

  • 2008.08.25 01:00:50asdan

    Csak azt írtam,amit gondolok

  • 2008.08.25 01:01:35Mindenki más a világon

    Ó, már legalább tudjuk, hogy miként lehet felismerni másik énünket.

    Nem tud helyesen írni.:)

  • 2008.08.25 01:02:05asdan

    ez így van :)

  • 2008.08.25 01:03:52asdan

    Ha tehetném,letiltatnám az ilyen fórumokat,de a demokráciához ez is hozzátartozik,azt pedig még tanulnun kell

  • 2008.08.25 01:06:44Nogáliv a sám iknednim

    Skacok :-)

  • 2008.08.25 01:07:50Mindenki más a világon

    Asdan, talán igazad van, néha én is úgy érzem, hogy egy selejt nép vagyunk, viszont sokszor bebizonyosodik ennek ellenkezője is.

    De túl sok értelmet ne ezen az oldalon várj, ez egy bulvároldal, annak megfelelő szellemi színvonallal (haha, én is itt vagyok:).

    Kurva sok országban jártam, hülyék mindenhol vannak, nem csak nálunk.

    Javaslom, hogy olvasgassál külföldi kommentelőket is, a hasonló gagyi oldalakon és meg fogsz lepődni, ott is vannak idióta bunkók, nem csak itt.

    Ettől függetlenül én sem szeretem ezt az országot, de tudom, hogy egyik sem tökéletes.

  • 2008.08.25 01:10:41asdan

    nem a fákkal a hegyekkel és az egyebekkel van a gond,meg fogsz lepődni,néhány helyen én is jártam,északon és délen is,de ennyi mocskolódást/a nyelvben/ sehol sem tapasztaltam,mint a sajátunkban

  • 2008.08.25 01:13:27asdan

    "Mindenki" jó éjt Neked!

  • 2008.08.25 01:16:27dr Merlin

    Okostojások :))))

  • 2008.08.25 01:16:57Mindenki más a világon

    Minden jót!

  • 2008.08.25 01:18:48dr Merlin

    Mindenki,te ki a farok vagy?

  • 2008.08.25 01:19:15Vikikee

    Mikor veszik már le ezt a "sztorit"????

    Elég felháborító ami itt folyik, hogy egyesek poént gyártanak a témából! Gusztustalan dolog!

    Legalább szüntetnék meg kommentelést!

    Nem lehet valakinek írni, hogy szüntesség meg ezt a cikket??

  • 2008.08.25 01:20:47dr Merlin

    Mindenki,itt osztod az észt?

  • 2008.08.25 01:22:23Gonoszmostoha

    Nem olvastam vegig a posztokat es nem is fogom...nem lehet elvarni tolem, h. 1.500-2.000 posztot vegigolvassak....de olvastam a par utolsot....es meg ha qrvara off is , de Asdan :

    " a blogot végigolvasva,már értem miért utálják a magyarokat mindenhol a világon. " - nagyon igazad van, sajnos...Sok orszagban jartam/eltem mar (most se Hu-n elek), de en is igy tapasztalom...szomoru, keseru, fajdalmas erzes ez, de tenyleg nem vagyunk mi magyarok nepszeruek e vilagban...es ugy hiszem, ezert mi vagyunk a hibasok es nem mas nepek /asszem meg egy farkashordaban is tobb osszetartas van, mint bennunk, magyarokban......./

  • 2008.08.25 01:26:09asdan

    Mostoha,most éppen hol élsz?

  • 2008.08.25 01:42:17Gonoszmostoha

    Bevallom, ma irtam ide eloszor /tul a Dezis cikkhez/, de azert -sajat erdekemben- gyorsan tanulok ;)....rogton kiszurtam, amit irtatok fennebb "...ez egy bulvároldal, annak megfelelő szellemi színvonallal ..."...tehat mellozom a konkretumokat. Szoval itt EU-ban, nem is oly nagyon messze...de volt meg Azsia es Eszak-Amerika - es ott is uazt tapasztaltam /mar azon helyeken, ahol egyaltalan ismertek minket, magyarokat.../, amit a fentebbi posztodban irtal....sajnos.....

  • 2008.08.25 08:42:10Flo-Rida

    Hát ez azért elég kemény.

    Én se vagyok v.mi öreg de van jogsim és autóm is van (19 éves vagyok). 1 éve van jogsim és autóm is van, de Pesten és mindenhol betartom a szabályokat és persze Pesten kívűl. De azért látom, hogy van mikor megyek rendesen 50-60-al és a mögöttem lévő BMW-s meg rám áll és idegeskedik.... Akkor előzzőn meg és menjen neki a fának kit érdekel én betartom a szabályokat és kész. És ki bűntetnek meg a rendőrők ??? ENGEM nem a BMW-s.........

  • 2008.08.25 09:11:32szurok

    ANGYAL!!olvasott, művelt, jó szándékú,intelligens embernek tartod magad?!?! Inkább szánalmas vagy....

  • 2008.08.25 09:20:00dr Merlin





    Iwiw meghívóért, szopok, baszok, takarítok!

  • 2008.08.25 11:10:16Feri bá

    Basszátok meg...:-)

    Olyanok ezek a hozzászólások mint az a kis kurva aki megdöglött.

    Az az Adrienn.

    Lószart se érnek.

    Se a hozzászólások se az a kis kurva.

  • 2008.08.25 11:12:33Csillag

    Megérdemlik a szülök hogy megdöglött a kölykük(Adrienn).

    Aki úgy neveli mint ők bazdmeg...

    Nem is nevelték.

    Úgy járt-KÉSZ.

    Okuljanak más szülők belőle.

  • 2008.08.25 11:24:44Tini csaj

    Vigyázni kell a kocsikázással mer ugy járhat könnyen más is mint az a kis csaj meghalt. ő már többet nem fog kurváskodni.

    hihihi.

  • 2008.08.25 11:48:131ember

    NAgyon sajnálom mindkét gyereket bár nem ismertem őket de a videó meg a képek alapján jó emberek voltak :'(

  • 2008.08.25 11:55:4120éves srác

    Én is 17 évesen szereztem jogsit és még nem volt balesetem. Főleg ha van vki a kocsiban akkor egészen óvatoan vezetek. Ez a kis köcsög meg már rögtön 200 lovas BMW-vel kezd nekem csak 45 lovas a kocsi de még ezzel is lehetne száguldozni a városban...

  • 2008.08.25 12:14:14Most Ki vezette a bmw-?

    Ez a gyerek is azt állítja NEM ő vezette a bmw-t!

    www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=8986067

    Pedig mindenki rá mondja hogy ő az a Kovács Krisztián aki a balesetet okozta...ő viszont az adatlapján állítja Nem ő volt...NA MOST AKKOR KI VOLT?????????????

  • 2008.08.25 12:14:19Most Ki vezette a bmw-?

    Ez a gyerek is azt állítja NEM ő vezette a bmw-t!

    www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=8986067

    Pedig mindenki rá mondja hogy ő az a Kovács Krisztián aki a balesetet okozta...ő viszont az adatlapján állítja Nem ő volt...NA MOST AKKOR KI VOLT?????????????

  • 2008.08.25 12:31:32chris313

    Csillag, gondolom nem vagy szülő, mert akkor nem írnál ilyeneket. Még neked sem kívánom ezt.

  • 2008.08.25 12:43:37K.

    Most ki vezette a bmw-t?-nek

    Nem ő az a K. Krisztián ne találgassatok.

  • 2008.08.25 15:12:53virág

    Csillag!

    Ne haragugj,de,hogy jösz te ahhoz,hogy ilyet írjál?Halottról jót vagy semmit!Te egyátalán végiggondoltad,amit kiírtál?

  • 2008.08.25 15:24:51asdan

    Milyen érdekes,hogy Kovács Krisztián levette a fotót,amin látható volt...

  • 2008.08.25 16:02:21SIRÁSÓ

    Nem mindegy hol ribancoskódik az Adrienn itt vagy a pokolba teljesen mindegy.Aki megdugta még élt annak gratula

  • 2008.08.25 16:13:00m.....

    2008.08.25 12:14:19 Most Ki vezette a bmw-?.............az lehet hogy ő azt állítja hogy nem ő volt,de lehetett volna annyi esze hogy előtte letörli az adatlapjáról hogy "gyorsulás minden mennyiségben bárhol"és én is azt mondanám ha a félország utálna....

  • 2008.08.25 16:16:06SIRÁSÓ

    VIRÁG!!!



    Te csak kussolj mert te is ribanc vagy mint Adrienn volt :D:D

  • 2008.08.25 18:11:57White Angel

    Elsősorban csak annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez a tragikus balesethez

    hogy itt nem csak arról van szó hogy egy 17 éves gyerek ne vezessen.

    Egy 17 évesnek is már kell hogy legyen esze.

    Én a balesetet okozó fiú szüleit részesíteném előnyben hibásnak.

    Ugyanis egy 17 éves gyereknek sztem nem igazán kellene egy

    230 pacis BMW a feneke alá tolni, de ha mégis igy van az autót

    vezető személynek kellene annyi feleősségérzettel rendelkeznie

    hogy tudja mit csinál. Aki jogosítványt kap, tudnia kéne miért kapta.

    Sok olyan embert ismerek én is hogy apuci

    és anyuci elkényesztetése miatt több millcsis autókkal szaladozik.

    Ez az amit nem kellene. Ez nem az első és nem is az utolsó alkalom

    hogy ilyen tipusú baleset történik.

    Más fiatalnak is van jogositványa mégsem száguldozik.

    Kívánom hogy az a szerencsétlen a szüleivel együtt kapja meg

    a méltó büntetést.



    A BMW-s papának meg csak annyit, ha olvassa ezeket a hsz-ket

    remélem elgondolkodik azon hogy mit tett, és jusson eszébe az is hogy

    ez a beleset az ő, nagyképű, felelőtlen, elkényeztetett fiacskájával

    is megtörténhetett volna.

    ... és kívánom élete végéig a kisértsék a baleset képei.



    Az elhunytak szüleinek szeretném kifejezni őszinte részvétemet.

    Adrienn és Barna, Nyugodjatok békében!



    Feri bá, Csillag és Sirásó látom nektek is meg van a kellő eszetek

    és tudjátok mi a tisztelet, ilyenkor vagy máskor.

    No Comment ...

  • 2008.08.25 22:27:56Anikóóóóóóóóóóóóó

    Nagyon sajnálom azt a két gyereket, a szülőket mégjobban.

    Viszont nem értem mi a szart keresett egy 17 éves hülyegyerek segge alatt egy autó.Én a gyilkos kölyök szüleit is lecsuknám a pici fiukkal együtt. Hol van itt a biztonság és a TÖRVÉNY??????????????????????????

  • 2008.08.25 22:38:38Zsuzsanna

    Borzalom.Felelőtlenség.Nem való egy 17 éves gyermek alá autó,még éretlen a megfontolt döntésekre.Jampizzon egy kis robogón....de egy ilyen gép....Hát mindenki gondolkozzon el rajta,hova jutunk így????Állatok vagyunk??Vagy mi?Már nem merem lassana gyerekeim utcára engedni.EMBEREK GONDOLKOZZATOK MÁÁÁÁR!!!Most a felelősséget is vállalni kell nem bújkálni!!!

  • 2008.08.25 22:45:19a te halálod

    A Feribá , Csillag és Sírásó Együtt szophattok le az asszonyotokkal és a kurva lányotokkal együtt.

  • 2008.08.25 22:46:58a te halálod

    A balesetben elhúnyt gyermekek szüleinek részvétem.

  • 2008.08.25 22:47:02Mamocs

    ... ......hááát?

    egyik-másik hozzászóló már "pszihiátriai eset"

    (....és együtt élünk, egy városban????)

    Most aztán jól megmondjátok a magatokét, az összes kö...gnek,,,, ri....ncnak, kis k....rvának, a nagy arcú mocskos szülőknek, és egyébként is.

    Szívből kívánom, hogy minden "nagyarcú", eddig elkövetett baklövését, tévelygését legyen ideje jóvátenni. Nem úgy, mint "ezeknek" a tizenéves kölyköknek, akiknek nem adatik meg.

    ...és lehet most a szülőket mocskolni, először is mert a roh....dtaknak BMW-re telik-

    és akinek BMW-re telik (sajnos nekem nem)az már eleve "azt sem tudja mit adjon a kis köcs....g gyerekének)

    Már valószínű, Ők is tudják, hogy valahol elrontották. ...de ki mondja meg, hogy mikor, és hol????? Életük végéig vezekelnek, és egy szülőnek eltemetni a gyermekét, nincs nagyobb tragédia-bűntetés-!

    Tudom a válaszodat.....ne is mond: megérdemlik



    Szerinted!...

  • 2008.08.25 23:20:30Minnie

    Részvétem az elhunytak családjának..én csak nem régen hallottam mert nem nagyon nézek tv-t. Ez borzalmas. Ideje lesz már tényleg megszigoritani a jogositvány megszerzését. Én most tanulok vezetni így 20 évesen, és egyre inkább érzem mekkora felelősség.



    Jó néhány kommentet olvastam itt, ahol kifejti mindenki a véleményét..ugy hozta a sors hogy voltam mind2 oldalon mint hozzátartozó..áldozatén és elkövetőén is. Nem védem a száguldozó fiut, de én is ugy gondolom nem kellene fenyegetőzni, meg ,,hogy majd teszünk rola hogy ne legyen nyugta" stb. mert ez nem hozza vissza aki meghalt plusz ő is ember és remélhetőleg van lelkiismerete, neki is van családja épp elég teher ez. Ha most még nem is érti a dolgot lesz még idősebb is h felfogja...



    a 2 fiatalt pedig őszintén sajnálom, a szülőknek ismerősöknek pedig erőt és kitartást az élethez.

  • 2008.08.26 01:41:57Mohamed

    ti még kapni fogtok az biztos kis köcsögök.

    (akik így beszélnek Adriról)megfogtok rohadni kis tetvek

  • 2008.08.26 02:45:55:'(...mért?

    ...én egyszerűen nemtom elhinni:((

    ..ez egy szomorú dolog:(...nem akarok így járni...és miaz h wkii egy halott lányt lekurwáz?hmm?wirág neis törödj welük:(

    ..nemismertem.Őket de nagyoonsajnálom:(((

    csók.Liiia

  • 2008.08.26 06:55:25e30

    szerncse hogy BMW meg hogy valamit fogott az lektronika ennyi a szernecse

  • 2008.08.26 07:01:20e30

    nem tudom mindenki így bmw meg úgy meg ilyen gazdag gyerek meg olyan a mai világba létezik hitel is lehet hitelre is autót venni,és milyen a szülő,ha a kisfiunak bmw-kell azt kap,gondolom minden szülő igyekszik megadni a gyereknek mindent,a szülő nemülhet melette mindig,mindenki követ el fiatalon hülyeségeget,mindenki aki fiatal "büszke"hogy kocsiba ülhet ez mindig így lessz régen is ígyvolt csak akkor lada trabant volt meg még sok más kocsi,nem szidni kell a szülőt,hogy minek tett alá bmw-t lehet ha suzukit tesz akkor ottmarad mindenki sorry ha valaki sértésnek vette.

  • 2008.08.26 09:42:33inda

    indapass

  • 2008.08.26 10:11:24gyerek

    Részvétem a családnak és mindenhozzás tartozónak!



    ...Khm!..Miért izél itt mindenki hogy jajj a kovács Krisztián vezette az autót vagy a Kuzmog vezette az autót mért nem mentek és kérdezitek meg vagy a Csipest vagy azt a másik embeert..EGyszerűbb lenne..Amúgy meg nem a Kuczmog Krisztián volt mert én jól ismerem őt és ő nem is űlt még BMW ben...nem ő volt

  • 2008.08.26 10:32:01h

    e30 mekkora hülyeségeket írsz ...

  • 2008.08.26 10:34:13h

    e30 mekkora hülyeségeket írsz... bocs...

  • 2008.08.26 10:35:31h

    bmw-t részletre gyereknek, hogy boldog legyen...

  • 2008.08.26 10:35:35h

    bmw-t részletre gyereknek, hogy boldog legyen...

  • 2008.08.26 12:55:45Szenna

    "pedro" csóró vagy bazzeg.. 22 évesen jogsi??? 15 évesen már APÁM BMW-jét vezettem... TEEEE

    "e30" vered a nyálad?? irigykedsz?? keménykedsz?? okoskodsz?? di csak ki ez?!?! "Boszi", állami gondozott vagy??? MINDENKI GECI OKOS... ITT A TUTI SZÖVEG..

  • 2008.08.26 13:23:29démon

    A szülő felelőssége odaáig terjed ki, hogy odaadja-e a gépkocsit, h egyedűl vezessen a gyerek, vagy sem. Ha már elvitte, nem tudja gyakorolni a felügyeletet felette, azt csinál amit akar, és sok fiatal felelőtlen. Borzalmas lehet a szülőknek ezeket a dolgokat átélni, és itt gondolok a vezető szüleire is. A meghalt kislány szülei azt kérték, álljon eléjük a gépkocsivezető, és annak szülei, hogy bocsánatot kérjenek. Nem értem a szülőknek miért kell? Ha ők felelősek, akkor ők is azok. Ők nem tanították meg a lányuknak, hogy ismeretlen vezetőhöz nem ülünk be, és ha már mégis, akkor kapcsoljuk be a b.övet? Ők is hibáztak, akik beültek abba a kocsiba. Nem akarom a vezető felelősségét kisebbíteni, de meg kell nézni a másik oldalt is. Senki nem kényszerítette őket, hogy elfogadják a meghívást, nem hiszem, hogy szóltak volna, kiszállnak, mert gyorsan vezet. Öten voltak, és ketten haltak meg, mert gondolom a többiek be voltak kötve, ezt mondjuk sehol nem olvastam. Nem elég csak hibáztatni, meg kell nézni a másik oldal, az áldozat felelősségét is, mert nekik is van. Ez az én véleményem.

    Az egyik megoldás talán az lenne, amit egy rendőr javasolt: kategorizálni a gépkocsikat lóerő alapján, és bizonyos kor alatt nem vezethetnének bizonyos lóerős autókat. Na nem tudom ez így érthető-e.

  • 2008.08.26 13:29:23démon

    A szülő felelőssége odaáig terjed ki, hogy odaadja-e a gépkocsit, h egyedűl vezessen a gyerek, vagy sem. Ha már elvitte, nem tudja gyakorolni a felügyeletet felette, azt csinál amit akar, és sok fiatal felelőtlen. Borzalmas lehet a szülőknek ezeket a dolgokat átélni, és itt gondolok a vezető szüleire is. A meghalt kislány szülei azt kérték, álljon eléjük a gépkocsivezető, és annak szülei, hogy bocsánatot kérjenek. Nem értem a szülőknek miért kell? Ha ők felelősek, akkor ők is azok. Ők nem tanították meg a lányuknak, hogy ismeretlen vezetőhöz nem ülünk be, és ha már mégis, akkor kapcsoljuk be a b.övet? Ők is hibáztak, akik beültek abba a kocsiba. Nem akarom a vezető felelősségét kisebbíteni, de meg kell nézni a másik oldalt is. Senki nem kényszerítette őket, hogy elfogadják a meghívást, nem hiszem, hogy szóltak volna, kiszállnak, mert gyorsan vezet. Öten voltak, és ketten haltak meg, mert gondolom a többiek be voltak kötve, ezt mondjuk sehol nem olvastam. Nem elég csak hibáztatni, meg kell nézni a másik oldal, az áldozat felelősségét is, mert nekik is van. Ez az én véleményem.

    Az egyik megoldás talán az lenne, amit egy rendőr javasolt: kategorizálni a gépkocsikat lóerő alapján, és bizonyos kor alatt nem vezethetnének bizonyos lóerős autókat. Na nem tudom ez így érthető-e.

  • 2008.08.26 13:30:24démon

    Affenébe, mér ment el 2x??????

  • 2008.08.26 15:58:26Bb

    Hát igaz h. így utólag már kár okoskodni, meg a "Mi lett volna, ha..." kérdések is feleslegesek... Én Adrit ismertem már gyerekkorom óta, és mikor megtudtam, nagyon meglepődtem, több nap kellett még egyáltalán feldolgozom h. mi is történt, és h. tényleg ő az... A sofőrről meg inkább úgy gondolom h. jobb, ha nem mondok semmit. Az biztos h. ezt még ha nem is az emberektől, a rendőrőktől, de az élettől majd vissza fogja kapni... Legalábbis remélem. És ha ő így majd tud élni lekiismeret nélkül, ahoz is csak gartulálni tudok:S Mert tiszta ember, és akinek van egy kis szive, és lelkiismerete is, az már örökre ebben a tudatban él, h. elvette két ártatlan ember életét... És így sztem lehetetlenség nyugodtan, békességben, boldogságban élni... Nyugodjatok Békében Adri és Barna!!

  • 2008.08.26 16:44:31Monty.Python

    Szenna... Bizony Senna is meghalt, jó nicket választottál, mert ettől a szövegtől nincs ember,aki a szívébe zárna, ki tudja, talán te vagy a vétkes sofőr.

    Jó lenne, ha eltennéd a hozzászólásodat, aztán 10 év múlva elővennéd. Hátha addig ember lesz belőled, aki döbbenten nézi, miket írogatott be egy szörnyű baleset nyomán...

  • 2008.08.26 17:37:35Solo 008

    Ezt kinek írtad?

  • 2008.08.26 17:47:33SIRÁSÓ

    Kiváncsi lennék Adrienn összesorvadt már a kiss tini kurva :D:D

    Kár a BMW-ért jol összetört :(

  • 2008.08.26 17:49:04SIRÁSÓ

    ANGYAL!!



    Te ribanc vagy érted se lenne kár ha megdöglenél mint az Adrienn ringyóért se!!!!

  • 2008.08.26 18:02:51ezt a blogot hogy lehetne végre lezárni

    Hogy a francba írhattok így egy lányról,aki meghalt,kit érdekel,hogy hogyan élte az életét,az ő élete volt,és ha k.. is volt akkor sem bántott senkit,nem ölt embereket,haljanak meg a gyilkosok,ne egy 15 éves tinilány akit ez a szar társadalam nevelt ilyenné...nem ártott senkinek.Kamaszok voltak,akiknek nem volt elég felelőség érzete,azt hitték még sok idejük van.

    Sírásó,nagyon nagy paraszt vagy,és sajnos Magyarország az olyanok miatt tart itt,mint te.Nem lehetne végre abbahagyni a sok mocskolódást,és békében elengedni őket..

  • 2008.08.26 18:25:03Solo

    Hát g

  • 2008.08.26 18:33:32Solo 008

    Na figyelj te köcsög SIRÁSÓ. Vannak tapló emberek, de azért ez már nagyon durva volt... Egyáltalán magadnál vagy amikor ilyeneket írsz? Vagy belegondolsz h. mi van akkor ha ezt elolvassák a szülei? Szerintem meg az ilyen embereknek nem érdemes az élet. Azért nem kerülnék szembe a szüleiddel, akik ilyen bunkó parasztnak neveltek... Biztos is h. "nagyon büszkék rád" te kis anyuci szeme fénye. Mert te biztos már olyan kurva sok mindent elértél az életben. Biztos semmit nem érsz, unod az életed, ezért kritizálsz másokat. Ha meg annyira sajnálod azt a BMW-t, akkor remélem egyszer majd sikerül venni egyet, és abba fogsz szétsorvadni, te köcsög geci!!!!!!!!! Kívánom h. szar legyen az egész életed, és semmi ne jöjjön össze amit szeretnél... Téged sztem senki nem sajnálni, mert ilyen emberért, soha nem kár. És ha ezt az Adri szülei olvassák, én kérek a nevébe elnézést, h. élnek köztünk ilyen emberek...

  • 2008.08.26 18:59:13Tibor

    pest-buda.myminicity.com/ind

  • 2008.08.26 20:31:37Timi

    Solo, helyettem is szóltál. És ugyanezt a többi degeneráltnak is, szórakozzatok máshol, hülyegyerekek!

  • 2008.08.26 21:03:40dodóó

    Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így

    nem ittam semmit. Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu és a többiek gúnyolódtak is. Tudtam, hogy igazad volt Anyu,és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért és mindenki hazaindult. Ahogy az autóhoz léptem, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr frontálisan belémhajtott. Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy a másik sofőr ivott.És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell! Itt fekszem, haldoklom! ANYU KÉRLEK SIESS! Hogy történhet ez velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér Anyu, legtöbb az én

    vérem. Hallom, az orvos azt mondja, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam. A többiek voltak, akik ittak. A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én. Egyetlen különbség: Ő volt az, aki részeg volt, én vagyok az, aki most meghal! MIÉRT isznak az emberek Anyu? Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belémjött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem...és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a BÁTYÁM-nak, hogy ne sírjon Anyu. És mondd meg APU-nak, hogy legyen most bátor. Ha már a menyországban leszek Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt Anyu, nagyon félek. KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy kérdésem: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?"

  • 2008.08.26 21:42:36dodónak

    Ez nagyon jó történet,már ha lehet egy ilyenre ezt mondani....,jó,hogy ezt leírtad. Köszönöm.

  • 2008.08.26 23:51:10asdan

    Sírásó féreg........

  • 2008.08.26 23:53:52AK-65

    figyelmeztetés!!!

    minden fórumózót megkérnénk,hogy melőzék a trágár megnyílvánulást,mert ha mégsem következményei lehetnek.(sírásó stb...)



    Ak-65

  • 2008.08.27 02:17:12fair

    Kérem, AK-65, vagy bárki operátort végleg zárják le ezt a comment oldalt. mélyen sértik a halottaink tisztességét. nagy a fájdalmunk így is. kérem:((((

  • 2008.08.27 10:38:4812345678

    Én 19 éves vagyok,8 hónapja van jogsim.

    Egy BMW-vel járok,de még nem volt balesetem....



    nem a kor számít hanem az ész!

  • 2008.08.27 10:54:34Ne bassz!

    Kemény 8 hónapja autózol és még nem volt baleseted?

    LOL!!!

  • 2008.08.27 17:16:59bonafide

    Még jó, hogy nem egy másik autóval karambolozott! A ház tulaja helyében meg apuci nyakába b@sznék egy jó kis pert a károkozás és a rémületkeltés miatt, amit a ház lakóinak okozott.

    A kölköt meg egyonb@sznám egy kerítésléccel.

  • 2008.08.27 17:53:55Gonoszmostoha

    " Halálos közlekedési baleset Szentendrén

    2008.08.11. 22:10 "



    (1682 hozzászólás)--> ma, aug. 27. 2008



    Hey skacok ;) Nehogy ma' megzavarjanak titeket olyan aprosagok, mint VISSZAOLVASNI, h. ne ismetlodjenek uazon kerdesek/kommentek trillioszor is, vagy, h. lassan mar egy ho tortent meg, vagy, h. majd' ketezer kommentel nemcsak, h. a csont leragva, de megeve, megemesztve is...nem allit meg se ember, se isten, nemh. holmi indapass, ugye ;)...........baszki bakker, tenyleg nem erzitek meg, h. eleg volt mar, kesz, vege a dalnak...? ehhhh.................

  • 2008.09.18 12:12:00:\'/

    lehet hogy te mint senki azt hiszed hogy vége a dalnak csak tudod akinek ismeröse vagy családtagja volt az másképp gondolja!

    abban valoban igazad van hogy ismételgetnek szart kevernek és olyan dolgokkal foglalkoznak amihez nincs eggyáltalán közük

  • 2008.09.18 12:22:52:\'/

    csillag és sirásó!!!

    azt kivánom nektek és a hasonlo parasztoknak,hogy a ti retkes igénytelen kurva anyátok a rossz, hogy ilyen fasszópó csira csernobili fasszopokat hozott életre eggyütt hajjatok meg,de elötte nézzétek ahogy mindanyiotok szenved a véretek meg váljon savvá, a gyász folytogasson,hajjatok szomjan!

    Hogy lehettek ennyire bunko parasztok.Egy gyönyörü fiatal lányrol beszéltek!ö nem volt olyan mint ti , ti vagytok a kurvák mindannyian akiket jol meg kéne basznia egy aidses ázott kutyának.remélem meghaltok minnél hamarabb mert az ilyen senkik nem érdemlik hogy meghaljanak!inkább belöletek hajjon meg több millio mint az adrienn.

    Adri&Barna "isten nyugasztaljon titeket":'(

  • 2008.09.18 12:24:45:\'/

    bocsánat *nem érdemlik hogy éljenek!!!

  • 2008.09.18 12:35:54Kolompár Winettou

    :\'/ névtelen senki!

    Kiállítottad magadról a bizonyítványt!

    Ahhoz mit szólsz, én azt mondom örülök, hogy legalább a fizika törvényei vonatkoznak rájuk is!

    Amúgy Ők a törvény felettiek voltak!

    Apuka nem tudta megvenni a fizika törvényeit!

    Nem lehet odatelefonálni és "elintézni"!

  • 2008.09.18 12:45:48Bossifam

    :\'/ mi a sz@rt vered magad ezen, ez leragott csont, kikommentelve, megbeszelve. A csaj felmeztelenül mutogatta magat a neten. Az ö dolga, föleg ha ez a szüleinek is tetszett. Az meg hogy a biztonsagi övet sem kapcsoltak be lakott területen valo szaguldozaskor, az is az ö dolguk. Illetve most mar az ö bajuk. Az meg hogy te kinek a halalt kivanod, büdös bunko, az meg a rühes anyad likjat sem erdekli, ahonnan kibujtal! Na. Ez a te nyelveden van, hogy ertsd!

  • 2008.09.18 16:17:28:\'/

    bossifam!

    Ne itt csináljuk gyere fussunk össze valahol aztz meglátjuk mi lessz.

    ha van annyi véred akkor máris találkozunk!

    de tudom csira gyerek vagy ahoz hogy kigyere ugy hogy nem is tom mit foglalkozom ilyen kis köpni valóval.

    anyádat meg kérdezd meg milyen voltam az ágyba tegnap:

    mondták már hogy rohad a picsája

    mondom ha menö vagy találkozunk!!!

  • 2008.09.18 16:56:30vernarancs

    :\'/, tanulj mar meg rendesen magyarul irni! Abban legyel legeny.

  • 2008.09.18 17:03:07szandálka

    hívd el lángosozni ;-)

  • 2008.09.18 17:06:32énis

    :\'/ igen, legalább próbálj meg helyesen írni, ez így nagyon szánalmas...

  • 2008.09.18 17:08:56énis

    ja és mosd ki szappannal a szádat kispatkány, mert ez undorító, amit itt összefröcsögsz!

  • 2008.09.18 17:10:21szandálka

    nem véletlen nem járok már ide :(

  • 2008.09.18 17:13:04énis

    Én sem nagyon, de most felhúztak, gondoltam kiélem magam..

  • 2008.09.18 20:11:19Bossifam

    :\'/ egy ilyen nagypofaju kis sz@rtrutymo nem hoz ki a beketüresböl, mint te vagy. Hova akarsz kimenni te hülye? Indiaba? Eredj a pereputtyoddal együtt, ha ott egyaltalan befogadnak egy ilyen tusko aljanepet. Egyebkent valoban kar hogy a neten a szajbavagas nem müködik!

  • 2008.09.19 00:03:43Bossifam

    vastagbor.blog.hu/2008/09/18/napi_kolompar_2

  • 2008.09.19 07:39:31:\'/

    gyerekek mutatkozzatok be ne ismeretlenül durrogjatok,mert ezt csak a csííírrrááákk csinálják.

    nem csak a pofátok legyen nagy.

    remélem villamos alá szorulsz "énis"

    meg a többi paraszt!

  • 2008.09.19 07:42:43:\'/

    gyerekek mutatkozzatok be ne ismeretlenül durrogjatok,mert ezt csak a csííírrrááákk csinálják.

    nem csak a pofátok legyen nagy.

    remélem villamos alá szorulsz "énis"

    meg a többi paraszt!

  • 2008.09.19 09:41:09vernarancs

    :\'/ , te kis f@szkoszoru, akkor elarulom, hogy mi itt nevrol ismerjuk egymast. Rad meg a peniszem se kivancsi.

  • 2008.09.19 10:38:44énis

    1, ahogy vernarancs mondta névről ismerjük egymást, 2, még nicknevünk is van, te meg csak pont, pont vesszőcskéből állsz seggfej!



    Ezek után még őszintébb leszek, valószínűleg, ha egy baráti társaság voltatok, mind hasonló agyi kapacitással rendelkeztek, nem csodálom,hogy nem tudták felmérni a veszélyt!!

  • 2008.09.19 11:12:44Páneurópai Harci Kos

    no és hol tart most az ügy?

  • 2008.12.08 12:44:00Bockó

    A BMWsek általában előzékenyebbek.

  • 2009.01.07 22:52:21szoltam520

    Részvétem :( Remélem , hogy tanulnak a dologból páran.

  • 2009.01.26 15:21:58shun

    így újra feleleveníteni elég nehéz az eseményeket.

    azóta elég sok dolog történhetett/változhatott,gondolom minden hozzátartozóban illetve mindenkiben aki hallott erről az esetről.

    én gyakran elmegyek az emléktábla előtt és hihetetlen belegondolni,hogy ott valamikor ilyen iszonyú szörnyű dolog történt.



    az hogy egyesek miket írtak,egyszerűen undorító.talán nekik nincsenek érzéseik,de komolyan. valaki elvesztett egy darabot magából,és a velvet akár a gyász helye,akár nem,azért azt megnézném hogy ő az elvesztett gyermekéről/közeli barátjáról mennyire szívesen olvasna ilyet...ráadásul könyörgöm,azonnal szörnyet halt,ha ebbe valaki belegondol,azért nem hiszem hogy képes lenne ócsárolni bárkit is...vagy ha esetleg látta volna ott feküdni,mozdulatlanul, "prosti"nak nevezné-e. felháborító,azért ennyi érzés mindenkibe szorulhatna.barnáról meg "normálisak" a képek...hát.milyen a nem normális????...



    így utólag(bár akkor is,azóta is)részvétem a családoknak,hozzátartozóknak, Adri és Barna,nyugodjatok békében.a legtöbb amit tehetünk,hogy megőrzünk titeket emlékezetünkben.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... 18

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-travel ajánlatok

  • Üdülési csekk elfogadók
    Üdülési csekk elfogadók Több, mint 100 szálloda ajánlatát találja itt, ahol fizethet üdülési csekkjével. Böngésszen és kérjen ajánlatot online!
  • Édes élet Olaszországban
    Édes élet Olaszországban Felejtse el pár napra itthoni gondjait, élvezze a dolce vitát Olaszországban! Böngésszen remek tengerparti apartman- és szállodaajánlataink közt!
  • Nyári kikapcsolódás Hévízen
    Nyári kikapcsolódás Hévízen Hévízen Klimatizált szobák, csodálatos élményfürdő, uszoda, a gyermekeknek pancsoló, játszótér és játszószoba várja a család minden tagját! 89.400 Ft / fő / 6 éjtől
hirdetés