Helyszínelő

A környezetvédelmi miniszter fia a szentendrei baleset egyik áldozata

| 2008.08.14. 16:24 - bry

Két 15 éves fiatal vesztette életét abban a balesetben, amely a hét elején történt Szentendrén. A személyautó vezetője túl gyorsan hajtott, Szentendre belvárosában egy kanyarban kisodródott, és egy családi ház kertjébe rohant.
Az autóban öt tizenéves fiatal utazott, egy lány kirepült az autóból, és a helyszínen életét vesztette, egy fiú a kórházba szállítást követően hunyt el. Az autóban utazók közül két másik fiatal is megsérült, míg az autó vezetője sérülés nélkül megúszta a balesetet. Az MTI információi szerint a BMW típusú személyautó csaknem 120 kilométeres sebességgel hajtott a 11-es úton Budapest irányából, amikor a baleset történt.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) az MTI kérdésére megerősítette, hogy a balesetben elhunyt egyik fiatal, vétlen áldozat Szabó Imre környezetvédelmi miniszter fia. A környezetvédelmi tárca a család gyászára való tekintettel további részleteket nem közölt.

Kommentek

  • 2008.08.15 08:15:15Pocok

    Sokfelől meg lehet közelíteni a témát. Nagyjából átolvasva a kommenteket, több dolog is eszembe jutott.

    Például amit már kérdeztek páran, hogy mit keres egy háromliteres, bivalyerős kocsi egy 17 éves csipás segge alatt. Nekem 17 évesen 45 lóerős, nagykorú Fiatom volt. És akkoriban már ez is valami volt ám, nem rohangált minden 17 éves kölyök kocsival, pláne nem ekkora batárokkal. Ha kölcsönadta apu a Skodát a komámnak, boldog volt, és úgy vezette, mintha legalábbis Cadillac lenne, nem száguldozott vele, nem is lehetett volna száguldozni azzal, de féltette is a kocsit, családi ereklye volt, nem telt másikra, a nagypapa hagyományozta rájuk, és úgy is kezelték a kocsit, becsben tartva. Ennek a kölöknek a segge alá volt tolva egy drága, erős autó. Naná, hogy nem bírta megbecsülni, nem ismeri, hol a helye, nincs benne semmi alázat a többi közlekedő iránt, hogy "tudom, drága, erős autóm van, vigyázok vele, hogy ne ártsak másnak se, magamnak se". Nem tett érte semmit, hogy ilyen kocsija legyen. Nemhogy fizetni nem kellett, de még csak különösebben kiérdemelni sem, hogy megkaphassa (még ha kölcsön is aputól), pusztán a jogsi elég volt, a mentalitására meg fütyült mindenki.

    Igen, mindenki, még az utasok is. Az is aggasztó, amit a megemlékező videóban láttam. 15 éves kislány, így öltözve, így pózolva fehérneműben, ilyen sminkkel..? Valaki írta, hogy aznap ismerte meg a sofőrt. Elég volt neki egy jó autó, hogy beüljön hozzá azonnal..? Ez az igazi tragédia, hogy ennyi elég volt a kislánynak, ha mindez igaz, amit itt leírtak. Hogy ekkora hibát követett el, buliból, brahiból. És még csak nem is tudta, hogy ez hiba, egészen addig, amíg ki nem repült a menő pasas menő autójából. Ez iszonyatos. Ki védi meg a gyerekeket a mai világ menőség- és drágaautócentrikus felfogásától? Milyen értékrenden nevelkednek fel..?

    Szép új világ..?

  • 2008.08.15 08:45:10thom007

    Nekem is a parlamentben dolgozik az édesapám (és nem takarító ha értitek...) és anno kb. 1 évvel a jogsim megszerzése után vezethettem az autónkat (170 LE) egyedül miután a hungaroringen elvégeztem a vezetéstechnikai centrum programját...szerintem mindenkinek végig kéne csinálni nem csak a friss jogsisoknak...Mindenképpen szörnyű a halálos autóbaleset de rutin nélkül ne állatkodjon SENKI!!! márpedig 17éves sofőr gondolom nem egy tapasztalt pilóta...Részvétem a gyászoló családoknak!

  • 2008.08.15 08:58:07ANY

    #

    2008.08.14 18:44:21 a



    Kedves Józan!

    Nem ártana, ha elolvasná pontosan a cikket!!!!! Sajnos a gyermek aki elhalálozott a balesetben a miniszter úr gyermeke, de nem minisztériumi autóban ült. Szerintem azért mert valakinek elhalálozik a gyermeke annak nem kell lemondania mivel nem tehet semmiről. Elég nagy fájdalom hogy elvesztette a fiát!



    Csak egy kérdesem van a kedves miniszter Ürhoz.

    HOL VOLT MIKOR A GYERMEK FELNÖT????????????

  • 2008.08.15 09:02:04Any

    " C10H12O6



    Majdnem mindjárt a két kis fogyasztópalántából Kis Lady Dit és Fajed fiút csinálnak. Lesz virág, gyertya, koporsót vivő osztálytársak, szipogó tanárok, szalagavatón feketeszalagos kinagyított fénykép (jól látható lesz az adidas fülbevaló rajta)."



    UGY TÜNIK A BUNKOSÁGNAK NICS HATÁRA!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2008.08.15 09:11:09v

    THOM007 : szerintem meg senki se vagánykodjon a városban, ha rutinos, ha nem.

    menjen ki a hungaroringre és ott tolja neki, ha akarja

  • 2008.08.15 09:11:16:-(((

    Látom itt is beindult az ócsárlások sorozata.

    Hogy milyen ember is volt Adrienn, aki nem ismerte nem tudhatja.

    Hogy milyenek a szülei milyen az egyetlen bátyja, meg lehet velük ismerkedni.

    A tragédia óta minden este beülnek az autójukba és az egész család köztük a gyászoló ismerősök, barátok elmennek a helyszínre és virágokkal, mécsesekkel borítják be azt.Bárki oda mehet részvétet nyilványítani, ők elfogadják azt és csendben gyászolják a gyermekeiket, nem bántanak és nem ócsárolnak senkit.

    Bár tudom a bugyis és a fülbevalós kép megtévesztő, de ők nem olyan gyerekek voltak mint amilyennek gondolják egyessek.

    Adriennt nagyon régóta ismerem, és a tragédia óta volt alkalmam az édesapjával beszélgetni.

    Ők is mindössze csendben szeretnének gyászolni és méltóképpen elbúcsúztatni a legnagyobb kincsüket a lányukat.

    Remélem én is vagyok olyan jó anya mint Adrienn édesanyja Anikó, én is szeretnék a lányomnak tökéletes lelkitársa lenni.

  • 2008.08.15 09:16:09Borla

    thom007, valójában nem a BMW, nem a többszáz lóerő volt a gond, hanem az, ami sofőrgyerek fejéből hiányzott: felelősségtudat, szabálytisztelet. Ezt a kedves szülők elfelejtették belenevelni. Akkor ugyanis 50-el ment volna. S akkor nincs semmiféle hír.

  • 2008.08.15 09:19:39C10H12O6

    A miniszterről nem lehet mondani, hogy nincs elég gyermeke. Szerintem példás, a gyerekeinek mindent megadó családapa lehet.

    És pont ez az ami igen veszélyes, mert a szülői szeretet miatt a realitásérzék sehol nincs. Biztos majd lesz pár, és családterápia pszichológussal, de abban a családban minden teljesen megváltozott örökre. Ez végtelenül szomorú dolog, igazi tragédia, amit mi soha nem élünk át, és remélem senki nem él át.

    Ez az emberi oldala.

    A tanunság, a nevelés. Az értékrend követés, vagy megköveteltetés, hogy gondolkodjon a gyerek. Ne feleddjétek, hogy felnőtt egy generáció, aki a hírét sem hallotta az uttürőtáboroknak (a miniszter egyébként egy überalles úttürő volt, azzal a jólismert pártfunkcionárius elitizmusszaggal).

    Ez a generáció más dolgokon nevelkedik, nevelkedett. Nekik a rendszerváltás már történelem, nem élték át.

    Most gondoljátok el, hogy az elmúlt 17 év mit sikált a gyerekek agyán, pontosabban mit nem sikerült átadni? Mit látnak? Mi a divat?

    Divat pld. minél drágább ruhában járni, mobiltelefont villogtatni, életünk legfontosabb dolga az első white party valamelyik NB III tuctuc helyen.

    Itt már nincsenek lázadók, rendszermegváltók, formálók. Itt kérem fogyasztók vannak az ő szuper értékrendjükkel. Nincsenek mély érzelmek, helyette felszínesség, plazabámulás a szünidei program, extrém igények és álmok (kizárólag fogyasztás), a saját munkaerő és képességek túldiszponálása (mié' mennék el dolgozni annyi pénzért, inkább anyámék eltartanak).

    Japánban ilyenből már van legalább 2 generáció. Egyszerűen rémesek, van becenevük is: "here", mint a méheknél. Agyatlan fogyasztás, minden fizetésük elköltése magukra (élvezem az életet), szülőknél lakás, sekélyesség, felszínes érzelmi kapcsolatok.

    Pld. nagy divat a középiskolás lányok között a kurvákodás. Nem megélhetésiről beszélek, hanem pénz/Vuton táska/ebéd stb, hogy tudjanak költeni. Idősebb bácsi jön, akár egy ebédért is sokat fizet, hát még egy kamatyért, használt bugyiért. A gyerekek, hogy megszerezzék a kívánt fogyasztái javakat elkezdtek dugni. Jó mi?

    Ha megfigyelitek, akkor a kölykök viselkedése nem egy kisiskolás, kislányos viselkedés, hanem enyhén szólva is a tuctuc partis mindjárt lekúrhatsz, ha van kocsid sminket felrakos gyerekekkel lehet találkozni.



    Itt ami történt nagyon egyszerű. Az idősebb generáció agyát az bassza, hogy milyen tinédzserek vannak.



    Baszki, ez a szülőn múlik, és a fogyasztói társadalmon múlik, hogy milyen kis fogyasztói palántát nevel ki magának.



    Egyébként ideálisakat :D

  • 2008.08.15 09:22:38C10H12O6

    2008.08.15 09:11:16 :-((( írta:

    "Bár tudom a bugyis és a fülbevalós kép megtévesztő, de ők nem olyan gyerekek voltak mint amilyennek gondolják egyessek."



    AHA. És mond mire gondolt a kislány, amikor az Iwiw adatlapján kisbarátnővel egy összemarkolt dudakezdeményekkel pózol a tükör előtt? :D

  • 2008.08.15 09:43:02Egy ember

    Hello,



    MAJDNEM MINDENKI a sofőr felelősségét vitatja.

    Kérdezek egyet.



    MIÉRT NEM KÖTÖTTÉK BE MAGUKAT ? - egyébként köelező is.



    A sofőr (ahol a legnagyobb erőhatások vannak egy ütközésnél) sértetlen.



    Ebből következik ha mindenki beköti magát mindenki sértetlen, ahogy nézem ez a bmw elég komoly ahhoz hogy mindenkit megvédjen.



    Inkabb azt kellene hangsúlyozni, (persze a mellett hogy NE ülj be olyan mellé akiről nem tudod hogy tapasztalt és biztonságosan vezet!) hogy MINDENKI KIVÉTEL NÉLKÜL KÖSSE BE MAGÁT!



    Sok életet meg tudunk ezzel menteni, és ez nagyon fontos. Nekem a testvérem (hugom) nem akarta bekötni magát szinte soha!



    Elindultunk, (én vezetek, 5-en a kocsiban - az egész család) mindenki beköti magat csak a hugom nem, többszöri kérés ellenére.



    Kiérünk egy főut elé, az előttünk lévő autó kimegy ugy hogy nem néz ki, és egy rover kb 80-al telibe kapja, szana szét repülnek az autó darabjai - tőlünk 15 méterre.



    Ezt végignézte az egész család. NA AZŐTA MINDÍG beköti magát.



    Minden élet fontos, próbáljunk megmenteni annyit amennyit csak lehet.

  • 2008.08.15 09:52:58anya és pedagógus

    Mit keresnek tizenéves gyerekek állandóan az éjszakában? Mind az ötnek felelőtlen szülei vannak.

    A milliomos csemeték és haverjaik egyébként is gátlástalanok,még szerencse,hogy ártatlan áldozatai nem voltak az eszement száguldozásnak.

  • 2008.08.15 09:55:14pete_r

    Nekem erről csak annyi jut eszembe, hogy "nem illő szülőnek gyermekét temetni" és hogy minden életért kár. :(

  • 2008.08.15 10:26:15Korongos

    Nekem meg csak annyi jut eszembe róla, hogy a 17 éves sofőr lőtte volna inkább főbe magát, és akkor nem másokban tesz kárt, ennyi aggyal, ezt művelve nyilván a halállal akart szembenézni!

    Vagy úgy gondolta, meghal ő is, és viszi a barátait, ők is szerették a száguldást úgyis, vagy micsoda?

    Nem fér a fejembe az egész, komolyan mondom, mi a fenére gondolnak ezek, amikor így száguldanak..? Mert rengeteg ilyen van! Miért..? Nem tudok egyébre gondolni, mint hogy úgy volt vele, hogy mit neki, ha belehal is, de azért ami a csövön kifér, nyomjuk! Egyszer élünk, ugyebár! Megteheti bármikor, újra, sajnos nem biztos, hogy az, hogy két embert megölt, észhez térítette. Ahogy elnézem a tanúk kommentjeit, nélkülözi a lelkiismeretet a sofőr. Innentől a többiekről már nem is ejtek szót. Nem kötötték be magukat, nyilván nem sokat számított a biztonság. Ha számított volna, be se ülnek.

    Szomorú az egész. A szülőknek együttérzésem.

  • 2008.08.15 10:54:31hinta

    mondjátok ha tévedek, de egy suzuki swiftel is lehet 120-al menni, sőt már 80-nál is meg lehet halni...és azt meg még egy kis polszki is tudja. egy bmw-ben még mindig nagyobb az esélyed, hogy túlélj egy ilyet, mint egy suzukiban. a vezető, aki be volt kötve túl is élte. persze ez nem menti fel, seggfej volt, de tök mindegy hol ülsz hátul vagy elöl biztonsági öv mindenhol van az autóban...be kell kötni!

  • 2008.08.15 11:11:35tünke

    részvétem a szülőknek

  • 2008.08.15 11:21:47halipali

    "A milliomos csemeték és haverjaik egyébként is gátlástalanok,még szerencse,hogy ártatlan áldozatai nem voltak az eszement száguldozásnak."



    hát elég gáz, hogy pedagógusként ilyen előítéletesen gondolkodsz és egy csepp együttérzés nincs benned.

  • 2008.08.15 11:22:53Veronicka

    halipali, nem előítéletnek nevezném én ezt, hanem inkább tapasztalatnak.

  • 2008.08.15 11:25:251974

    Erkölcs, értékrend, bizalom, tisztelet, fegyelem. Vajon hány tizenéves ismeri ezeknek a szabaknak a valódi jelentését, értelmét? Beszélhetünk sok mindenről, a probléma gyökere ennél jóval mélyebben van. Tessék olvasni egy kis szakirodalmat gyereknevelés témában... Ajánlom Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Bagdy Emőke írásait.

    Nem szeretném, ha a gyerekeim 15 éves korukban trendik lennének. Sokkal jobban szeretném, ha tisztelnék az időseket, tudnák mi az a becsület, és nem Amy Winehouse, vagy Lindsay Lohan lenne a példaképük. Vegyük már észre, a gyerekneveléshez IDŐ kell!!! Nem pénz és "jófej"-szülőség. (Érdekes, nálunk a lányaim figyelmeztetnek mindenkit, aki beül az autónkba, hogy kösse be magát...) A hozzám hasonlóan gondolkodóknak pedig üzenem, hogy érdemes a széllel szemben menni, és megéri elkerülni a trendi szülő csapdáját...

  • 2008.08.15 11:26:14halipali

    hát nekem nem feltétlenül csak ilyen tapasztalataim vannak, talán mert nem vagyok előítéletes és nem csak azokat a negatívumokat veszem észre, amik alátámasztanák az előítéleteimet.

  • 2008.08.15 11:49:38Veronicka

    ez a kedvenc érved, halipali? "előítéletes" Na, ezt megkaptuk. Nem győztél meg. Gazdag csemetékkel bizony előfordul néha, hogy nem ismernek se Istent, se embert, lenézik a tanáraikat, és náluk csóróbb haverjaikat is. ÉN nem mondom, hogy mind ilyen, de előfordul. A fönti tanár kommentelő valószínűleg ilyeneket ismer. Mivel gazdagéknál a tanárt megvetni valami trend manapság. Tehát az ő esetében tapasztalatnak nevezendő ez, nem pedig előítéletnek. Lesz szíves nem összekeverni a két fogalmat, jó?

  • 2008.08.15 11:55:32Veronicka

    Én ugyan nem vagyok tanár, de látom, hogy sok esetben a puszta gazdagság miatt mit megengednek sokszor maguknak a kölykök. "Megveszem kilóra!" kiáltják oda a tanárnak, aki rájuk szól, hogy tanuljanak. Ez egy szomorú tény, te meg könnyen rásütöd, hogy előítélet. Majd ha találkozol nálad gazdagabbal, aki így megvet téged, amiért nem vagy annyira pénzes, mint ő, és netalán ez rosszulesik, gondolj arra, hogy lám, milyen csúnya, előítéletes lettél.

  • 2008.08.15 11:56:41halipali

    tehát azt mondod, hogy ez vmi gazdagokat fertőző betegség és szegényebb családok gyerekeivel elő sem fordulhat, mert azokat eleve jól nevelik. akinek kevesebb pénze van az immunis a helytelen viselkedésre?

  • 2008.08.15 11:59:17Borla

    1974, egyetértek, én is így látom és nekem sikerült három - ma már ifjú felnőttek - lányomazt így nevelni. Azt hiszem, az jelent valamit, ha a gyermek figyelmezteti a felnőttet, eszébe se jusson semmit kidobni az autóból, még fogpiszkálót sem és mindenki kösse be magát és induljunk idejében, hogy ne kelljen sietni és ha mégis késnénk, akkor sem kell rohanni, mert veszélyes.

    De vannak emberek, akik sem gyereket, sem háziállatot nem tudnak nevelni. Mindkettőhöz idő, szeretet, odafigyelés és nagy kitartás kell. Nálunk elképzelhetetlen, hogy a macska felugorjon az asztalra, vagy bármi disznóságot csináljom, mert tudja! hogy mit lehet és mit nem. Tudja, hol van az ő saját helye és nem terpeszkedik a fotelben, mert azt neki nem szabad. A kutya tudja, hogy nem ugat össze-vissza mindenre és mindenkire, csak akkor jelez, ha a birtokhatárt sérti valaki. Ez is nevelés kérdése és kiskorában sokszor kell felkelni hozzá éjszaka, hogy megtanulja, mikor ugatunk, mikor nem.

    Hát sajnos a nagy többség a kocsija hamutartóját bárhol képes a "környezetre terhelni", nevelni nem tud sem háziállatot, sem gyereket, sajnos mindez lépten-nyomon megtapasztalható. Azt is be kell vallani, ha azt látom, hogy pl. egy motoros 100-200-as tempóra gyorsít fel forgalmas belvárosi utcában, bizony én azt kívánom neki, gyorsan törje ki a nyakát, mielőtt még ártatlanokban kárt tenne. Ez ugyanígy igaz autósokra is. Addig törje kia saját nyakát, amíg ártatlanokban nem tesz kárt. Mert ebben az esetben is a vétlen ártatlanokért fáj az ember szíve nagyon. Függetlenül attól, hogy trendik voltak-e vagy sem, ártatlan áldozatok. A körülmények, a szüleik, az országban uralkodó értéktelen trendek, a hamis sugallatok, a rossz példaképek és valahol kicsit önmaguk áldozatai is. Ideje lenne minden veszélyeztetettnek észhez térni, a felelős felnőtteknek megtenni a szükséges lépéseket.

  • 2008.08.15 12:00:26én666

    Mielott valaki hozzaszol valamihez ajanlom neki h olvassa el a cikket pontosabban ,ne csak a kepet meg a focimet nezze meg es talalaja ki h mitortent.

  • 2008.08.15 12:01:06halipali

    nézd ha lenéznek az szarul esik, tök mindegy ki néz le és mi okból. akkor lennék előítéletes, he ebből általános igazságot faragnék a hozzá hasonlókra nézve. pl. ha most azt gondolnám "anya és pedagógus" kommentje alapján, hogy minden pedagógus érzéketlen és előítéletes.

  • 2008.08.15 12:02:04BMW-a Zolika

    Vki megtudná mutatni myvipen vagy iwiw-en a Sofőrt?(ha lehet annak nevezni)

  • 2008.08.15 12:04:39Radical Massza

    Dimetil észternél többet én sem tudok mondani.

    Hullik a férgese.

  • 2008.08.15 12:12:33Magyarisztán

    A sok szarkupac vádaskodó, bíráskodó embernek nem nevezhető lénynek: remélem, a közeli hozzátartozók nem olvassák ezt a szennyet, ami belőletek jön. Hogy esne, ha meghalna az ártatlan kölyköd egy tizenéves sofőr mellett? Majd azt is tárgyaljátok így ki. Remélem, nem szaporodtok, mert pár év múlva, mint ország lehúzhatjuk magunkat a wcn. Pártállástól függetlenül.

  • 2008.08.15 12:15:50dézi

    Na,hogy ez a "frissjogsis" sofőr nem ezen a nyáron vezetett először az hétszentség! Most már el is hiszem,amit a másik cikk alatti hsz-ben irtak,hogy pár hónapja jogsi nélkül vezetett balesete is lett,de senkinek nem lett baja.Papi meg kimosta.

    Itt megnézhető:

    www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=8986067

  • 2008.08.15 12:31:09Korongos

    halipali, te elbeszélsz veronica mellett. Én értem, mit akar belőle kihozni. Jó lenne, ha megértenéd, hogy vannak emberek, akiknek rosszak a tapasztalatai, nem egy, nem kettő, hanem sok gazdag gyereket tanulmányozva.

    Neked is igazad van, az előítélet helytelen, tehát ne élj vele. De abban, amiről veronica írt, neki is van igaza.



    Mindettől függetlenül most már teljesen mindegy, hogy ezek a gyerekek milyen életfelfogással bírtak. Nem élnek már. Rengeteg hullajelölt száguldozik viszont az utakon, akár suzukival, akár bmw-vel! Nekik kellene észhez térniük inkább.

  • 2008.08.15 12:33:10BMW-s ZOLIKA

    myvip.com/profile.php?uid=2733604



    Hogy rohadna meg ott ahol van! Olvassátok el az adatlapját!

  • 2008.08.15 12:33:36Pattie

    Ez az egész kommentáradat megdöbbentő.

    Meghaltak. Pont. Büntessék meg a bűnöst! Részvétem a családnak.

  • 2008.08.15 12:48:46atim

    na az emlékvideót nézve látom, hogy igazam volt. a csaj egy kis pózolós kurva volt a srác meg egy műmájer. jobb nélkülük, hasonló sorsot az összesnek :)

  • 2008.08.15 12:51:34atim

    miért kell azonnal "ártatlan kölyközni" ha egy 15 éves hal meg? honnan veszitek, hogy ártatlan, jó lélek volt? pfff... miért ilyen vak mindenki?

  • 2008.08.15 13:21:01blabla

    jééééééééééézusooooooooooom

    kik jönnek ide véleményt nyilvánítani? kiskurva meg szarkupac? hogy jöttök ahhoz, h bárkit ilyen jelzővel illesetek????



    nem vettétek észre, h öt gyereknek, azok szüleinek és testvéreinek ment tönkre az élete? alsóhangon 15 embernek? 15 ember már soha az életben nem fog egy jóízűt kacagni és boldogtalan lesz?



    ti meg veszitek a bátorságot és ítélkeztek bárkifölött???



    amikor elkezdődött a blog normálisabb volt a hangvétel, de most már...



    szégyelljétek magatokat! nyakamat rá, h a hozzászólók 90%-a ugyanúgy nem szabályosan közlekedik és sok van közöttük, akinek idáig malaca volt!!! naponta vezetek és utcán közlekedek, látom ám a vezetési morált - kortól függetlenül!!



    inkább tartsa be mindenki a sebességhatárokat, mert (visszautalok), azokat nem a féktávhoz igazítják, hanem ahhoz a tényhez, h ezeket a gépeket emberek vezetik, emberek között!

    nem attól tudtok vezetni, h nyomjátok, mint ááálat, hanem, h minden helyzetben helyt tudtok állni!



    és kérek mindenkit térjünk vissza a normális hangvételre, mert emberekről írtok, akiket valakik szeretnek és biztos a ti szüleiteknek is borzalmasan fájna, ha egy ilyen tragédia után ilyeneket kellene olvasniuk - bár szeirntem nem olvassák...



  • 2008.08.15 13:40:49:-(((

    automenedzser.hu/hirek/20080814_ket_tizeneves_halt_meg.aspx

  • 2008.08.15 13:44:20ucika12

    Szerintem elkeserítő, hogy emberek nem tudnak értelmezni egy, az anyanyelvükön megírt cikket.(pl: józan)

    Továbbá az is, hogy egyesek (pl: C10H12O6 és társai) annyira entellektüelnek gondolják magukat, hogy helyénvalónak érzik, egy ilyen hír kommentjeibe szociológiai elemzéseket írnak, ócsárolva az elhunytakat valamint azok családját. Ennek nem itt és nem most van a helye. Nem ismerték az áldozatokat és a családot. "Ne ítélj,hogy ne ítéltess!"(Mt 7,1).

    A miniszter úr családi háttere pedig végképp nem tartozik ide, mint ahogy senkié sem.

    Ez egy szörnyű tragédia, részvétetem a hozzátartózok családjának.

  • 2008.08.15 14:09:05virág

    Szerintem nem kéne azt a szerencsétlen sofőrt ennyire pocskondilyázni.A legnagyobb büntetést kapta,hogy ő egy karc nélkül szállt ki a kocsiból!Sajnos mostmár lehet ezt életünk végéig veséznünk,hogy mi lett volna ha..... Sajnos ez megtörtént és ezt nem lehet visszafordítani.Itt egyedül a neveltetésben látok hibákat hisz a szülőknek kellett volna a srác fejébe vésni,hogy nem száguldozol,főleg ha valaki ül melletted.Nekem nincs még gyerkőcőm,de előre félek ezektől a dolgoktól,mert hisz pont ezek a dolgok azok amik elől nem tudjuk megvédeni őket.A szülőknek is példát kéne mutatniuk a vezetésben,hogy betartják a szabályokat.Mert ha a gyerek azt látja apuciék száguldoznak akkor neki mért ne lehetne?!Hát ezért!!!!



    A szülőknek őszinte részvétem!

  • 2008.08.15 14:09:521974

    Kedves ucika12!



    Ha már Mátét idéztél a Szentírásból...talán tudod, hogy ma Nagyboldogasszony ünnepe van. Fel lehet ajánlani egy szentmisét az elhunytak lelki üdvéért, és imádkozni az itt maradt családtagokért.

    Moralizálni pedig igenis kell, és érdemes, (nem "entellektüalitás" kérdése) mert ez az ország és a társadalma nem véletlenül tart ott, ahol.

  • 2008.08.15 14:21:42virág

    Undorító,némely ember mit nem enged meg magának!Szerintem minden szülő kíhúzza a bajból a gyerekét!Hogy jöttök ti ahhoz,hogy bárkiről is ilyen véleményeket írjatok és ilyeneket kívánjatok!Az a srác se úgy indult el otthonról,hogy balesetet fog csinálni!

  • 2008.08.15 14:26:33virág

    1974!

    Teljesen igazat adok 100%-ig!Végre valaki aki tudja is mi a probléma a mai gyerekekkel!

  • 2008.08.15 14:55:10portya

    szerinttem gaz!!!!!! 17 eves kisfiu miert kap jogsit!!!!!a szülöket 10 fegyhaz? hogy elgondolkozzanak!!!!!a soför pedig a ket tini eletkora 30 ev fegyhaz!! sajnalom öket hogy igy kellett meghalniuk de elöször gondolkozni kene hogy hany eves vagyok!!!!! ilyenek miatt halnak meg a vetlen emberek!!!!!!

  • 2008.08.15 14:58:18portya

    virag!!! lakott települesen belül mennyi a megengedett sebesseg!!!!! akkor miröl beszelunk!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2008.08.15 15:14:32Daily Shark

    Virág,



    A srác nyilván nem úgy indult el, hogy balesetet fog okozni, de nem is úgy, hogy betartja a szabályokat. Se azzal nem lehetett tisztában, mire képes ő ezzel az autóval, se azzal, milyen következményekkel jár, ha a megengedett sebesség többszörösével száguldozik lakott területen.

    Ez nem csak az ő hibája, hanem a közvetlen környezetéé is, szülőké, barátoké.

    Azt megértem, hogy minden szülő próbálja védeni a gyerekét, de a gyereknek át kell éreznie a tettének súlyát és viselnie kell a következményeit, mind a törvény általi szankciót, mind a lelkiismeretit.

    Felelőtlen, meggondolatlan, antiszociális, arrogáns viselkedés volt ez a gyorshajtás és két fiatal halálát okozta vele.

  • 2008.08.15 15:47:43Pocok

    ...és ha igazak a tanúk elmondásai, akkor ráadásul előbbre való volt neki a maga mosdatását megkezdeni apucinak telefonálással, mint a barátaival foglalkozni, mentőt hívni, megnézni, mi van velük, vagy bármi.

    Lehet ezt magyarázni sokkhatással, de ha sokkos, akkor megszólalni se tud, nemhogy fatert felhívni, hogy jaj, mosdass ki ebből valahogy.

    Szóval EZ a mozzanat ha valóban igaz, akkor az eldönti az egészet. A srác egy lelkiismeretlen állat, halálbüntetést érdemelne. Mert ha ebből nem tanult, nem szeppent meg, nem szállt magába, akkor semmiből se fog. Akkor semmiből se tanulja meg, hogy 50-nel hajtok, emberi életet többre tartom a kurva vagányságomnál, meg efféle alapvető dolgokat.

  • 2008.08.15 15:50:28Niky72

    Halottról jót vagy semmit!!!És ez különösen azoknak szól, akik olyan nagyon hangsúlyozzák a nevelés fontosságát! És a KEGYELET? Ami történt, TRAGÉDIA, mind a szülők, mind a gyerekek számára, akik akkor vesztették el az életüket, mielőtt igazán élhették volna. Egyetértek én mindazokkal, akik a szülők felelősségét firtatják és azokkal is, akik a fiatalok felelőtlen magatartását ecsetelik, megértem a keserű tapasztalattal rendelkező pedagógust és az apát és anyát, aki meg van győződve arról, hogy jól neveli a gyermekét és vele, (velük) ez nem történhet meg.



    DE IGEN, SAJNOS, BALESET MINDENKIVEL TÖRTÉNHET!!!



    És könyörgöm, mindehhez mi köze annak, hogy hordott-e a fiú fülbevalót vagy sem, együtt élt-e az apjával vagy sem és hogy ki az apja? Trendi volt a lány haja vagy sem, vagy hogy a 15 éves barátnőivel hogyan hülyéskedik, na és, biztos nem nekrológnak szánta, (hanem hogy 20 év múlva megnézhesse). De ettől még biztosan nem volt kurva, igen szánalmas következtetés ez. A tragédia szempontjából, mindez nem mindegy? Milyen alapon ítélkezik itt bárki, mit tud itt bárki arról, hogy hogyan nevelték, szerették őket a szüleik? Ki tudja azt érdemben állítani, hogy őket nem figyelmeztették arra, hogy élet önmagában veszélyes, és vigyázni kell magunkra és embertársainkra. Sőt, talán arra bíztatták őket, hogy nagyképűek és pökhendiek legyenek, mert pénzük van? Ki állíthat ilyen baromságot? Ezek a gyerekek, CSAK KAMASZOK !!!

    Aki elfelejtette, hogy az milyen, az képmutató, hazug és ostoba!!! Ez a kor bizony harsány, felelőtlen, és koránál fogva ostoba, hiszen nincs élettapasztalat. (Ez nem ment fel senkit tettei súlyától és annak következményeitől). De az, hogy anno, én vagy más nem halt meg az úton 17 éves korában az első autóbalesete alkalmával, az többek között azért volt, mert amikor én és azok akiknek, most hasonkorú kamasz gyermekei vannak, még nem BMW-vel nyomtuk hanem (szerencsénkre) a fater rongy kettes Ladájával, vagy Wartburggal, (ami már 40-nél fel tudott borulni), egyszerűen nem tudtak ennyivel menni! De mi is menők akartunk lenni és nyomtuk neki eszetlenül. És akkor is voltak hasonló balesetek, és haltak meg fiatalok, a maguk, vagy mások hibájából. És aki más mögöttes szándékot keres, az a lényeg fölött siklik el. TRAGIKUS AMI TÖRTÉNT, DE BALESET VOLT. Biztos nem volt rutinja a sofőrnek, mert csak 17 volt, de talán a többiek életet, pont az mentette meg, hogy egy jobb kocsiban ültek és talán be voltak kötve! Mit számít az, hogy kié volt a kocsi, kapta aputól vagy tombolán nyerte? Az ügy szempontjából nem releváns. De mitől ilyen állszent mindenki? A két gyermeket elgázoló ír férfi, nem volt kamasz, mégis megölt két gyermeket, a nagynénémet halálra gázoló sem 17 éves volt, ő sem 50-nel ment. Hány hasonló balesetről olvastunk már, aminek nem gyerekek voltak a szereplői, mégis a felelőtlen magatartás vezetett tragédiához? Esetleg, tessenek tanulmányozni idevágó statisztikákat!! Lehet itt szidni mindenkit, a szülőket, a környezetet, az államot, a pártot, az egész rendszert, ( és ezzel nem azt állítom, hogy nincs hibája), de mocskolódó, okoskodó, sőt kioktató, otromba és ostoba megjegyzések helyett inkább, akinek van hasonló korú gyermeke, az adjon hálát, hogy nem neki kell mostantól a temetőbe járni, és imádkozzon, soha ne is kelljen!!!

  • 2008.08.15 15:52:29Anna

    A kettős mérce itt a fő probléma: ilyenkor (ha baleset, baj történik) "ártatlan gyerekek", amikor menőzni, vagánykodni, kivagyiskodni, magamutogatni, másokat lenézni, kioktatni kell, akkor meg nagyon is felnőttek. Akkor most mondja már meg valaki: gyerekek vagy felnőttek ezek a fiatalok? Ezt a tizenéveseknek sem ártana tisztázni magukban: 1. ha gyerek vagyok, elfogadom, hogy mások (felnőttek, szülők) döntenek felőlem, cserébe kevés felelősség 2. ha felnőtt vagyok, akkor enyém a felelősség, és nem anyut-aput hivogcsálom telefonon, ha baj van.

  • 2008.08.15 16:19:21Daily Shark

    Niky72,

    Én is 17 éves koromtól vezettem autót, de előtte már 3 éve közlekedtem kismotorral, és apám azért merte odaadni a slusszkulcsot, mert ezalatt a 3 év alatt meggyőződött róla, hogy képes vagyok biztonságosan közlekedni, és nem fogok veszélyt okozni vagánykodással.

    Persze, én is élveztem hajtani, de eszembe se jutott volna lakott területen ilyen eszelős sebességgel menni, még ha sportkocsi is lett volna alattam...

    Kamaszok, persze, de akkor kezeljük őket akkor is kamaszként, ne felnőttként, mikor egy autót rájuk bízunk, azaz igenis a szülőnek kötelessége tudatosítania a gyerekben az ezzel járó felelősséget és kötelezettségeket, valamint azt, hogy ezzel nagyon könnyen ölhet, ha nem vigyáz, és ha nem maximálisan biztos benne, hogy a kölyök ezt felfogta és képes eszerint viselkedni, akkor nem szabad addig rábízni a kocsit, míg nem elég érett rá!

    A vizsgát bárki leteheti, ez pusztán tanulási képesség és műszaki érzék függvénye (egyébként ahogy hallom, simán meg is lehet venni azt, hogy valaki átmenjen a vizsgán), de a jogosítvány csak annyit jelent, hogy meg tudta tanulni a KRESZT és tud kezelni egy autót a forgalomban, azt nem, hogy megvan a közlekedéshez minimálisan szükséges felelősségérzete és helyzetfelismerése!!!

    Ha nem elég érett ehhez a kamasz, aki kocsit ad alá, az bizony nem bújhat ki a felelősség alól!

    Kisgyerek kezébe se adunk veszélyes eszközt, nem? Lehet valaki értelmileg-testileg már felnőtt, de ha mentálisan csak gyerek, azzal a szülőnek tisztában kéne lennie!

  • 2008.08.15 16:24:43BMW-s ZOLIKA

    Nekem is van BMW-m és még sem szálguldozom a városban 200-al vagy akármennyivel! Nem mondom, hogy mindenhol lassan megyek, de csak akkor lépek oda ha nincs mellettem senki és pláne nem a városban! A kis rohadék alá inkább tolókocsit adnék, na azzal vagánykodhatna! Sztem nem ember az aki nem a mentőket hívta hanem apucikát, mikőzben az állítólagos barátai a kocsiban haldokolnak! Kíváncsi vok hányszor volt elsősegély előadáson! (sejtem)



    Virág! Én értem, hogy te mit akarsz mondani, vhol igazad is van, de ha a te gyereked halt volna bele ebbe a szörnyűségben akkor nem hiszem , hogy védenéd azt a taknyost!



    Nem azon kéne vitázni, hogy ki hogyan öltözködik, pláne nem egy elhunyt lányról! Nézzétek meg hogyan öltözködnek az Emos-sok!

    Attól, hogy vki jól néz ki már mindjárt ku*va???? pfff szánalmasok akik ilyet írnak!



    Remélem azt a nagyképű rohadékot az elhunytak barátai jól megverik! (Bár az erőszak nem old meg semmit,de ezt nem lehet megbocsájtani)

  • 2008.08.15 16:29:32Pocok

    Amúgy tudja valaki, hogy ez valóban így volt-e, hogy sofőr első dolga volt önmagát kivakarni a bajból?

  • 2008.08.15 16:31:29Pocok

    Ha igen, akkor a társadalomra baromi veszélyes a srác. Hiszen még a saját barátainak a halála se érdekelte, pedig ő okozta, ott és akkor. Ez kóros érzéketlenség, elmekórtani eset. Ha a barátaival így bánik, mit fog egy idegennel csinálni..? Minden emberre veszélyes az ilyen, akinek csak a közelébe kerül. Nem volna szabad szabadlábon hagyni - vagy életben.

  • 2008.08.15 16:42:28Daily Shark

    Pocok,



    Nem mentegetni akarom, de egyrészt tényleg nem tudni, mit is tett, másrészt egy ilyen baleset iszonyú sokkot okoz (tudom, mert nekem is volt már balesetem, hálistennek sokkal szerencsésebb kimenetelű, gyakorlatilag lépésben haladva következett be), elég ahhoz más embereknek, hogy bepánikoljon és a normálistól eltérően reagáljon. Mindenkinek más ilyen esetben a határ, meddig képes felmérni pontosan, mi is a helyes...

    Mondjuk nekem is az első dolgom a mentő és a rendőrség hívása volt, de ki tudja, mi játszódott le akkor benne... aki nem élt át még ilyet, nem is tudhatja, ő maga hogyan cselekedne ilyenkor...

  • 2008.08.15 16:44:161974

    A tragédia megtörtént, ezen már senki sem tud változtatni.

    Valóban, senkinek semmi köze hozzá, hogy melyik család hogyan nevelte a gyermekét.

    Azt azonban vegyük már észre, hogy rajtunk múlik, megtanulja-e a most felnövekvő generáció, hogy mi az a felelősségtudat! (Ez nem "okoskodás", sem "kioktatás", de csukott szemmel jár, aki ezt nem érzi!!!) A szabályok azért vannak,hogy betartsuk őket, nem? Érdekes, ha a gyalogátkelőnél piros a lámpa, és a gyalogosok 90%-a átmegy (mert úgyis mindjárt vált), vajon miért várom meg a gyerekeimmel együtt a zöldet? Vajon miért hagyom, hogy az autópályán 130-al haladva a 110LE-ős autómat megelőzze egy 8-10 éves Suzuki? Vajon miért nem száguldozom a 90-es sebességkorlátozásnál 140-el? És vajon miért Apám vitt annak idején a szalagtűző bálba, és miért nem engedte meg, hogy a friss jogsis osztálytársam vigyen az apjától kölcsönkért kocsijával? Persze, baleset érhet mindenkit. A probléma csak az, hogy általában a szabályosan közlekedők járnak rosszul... Könyörgöm, mi, szülők, tanítsuk már meg a gyermekeinknek, hogy hogyan tudnak vigyázni magukra és a mások életére!!! (És abszolút eszembe sem jut, hogy az érintett szülők nem tanították volna az övéiket, most már sajnos nem is számít..)

  • 2008.08.15 16:50:59Pocok

    Daily Shark,

    azt mondtam, HA tényleg így volt, AKKOR. Amit nem tudok biztosan, és még azóta se derült ki, lehet, hogy nem is fog sose.

    Balesetem nekem is volt már. Koccanás pontosabban. A kocsin nem is látszott meg, a rémület volt sokkal nagyobb. Ültek rajtam kívül hárman a kocsiban. Hidd el, nem a telefonálgatás jutott eszembe először, zöttyentünk egy nagyot, aztán azzal kezdtem, hogy körbekérdeztem, mindenkinek megvan-e mindene, erre még ki is nevettek, hogy persze, ugyanmár, ez csak egy virágtartó (amibe beletolattam, mert nem láttam, hogy ott van, az utcai lámpa se világította meg, árnyékban volt). Nos, ÉN már ettől is megijedtem, és az első az volt, hogy rendben vagyunk-e mindannyian, nem pedig az, hogy felhívjam aput, hogy jaj, lezúztam a kocsit. Ez emberség dolga, szerintem.

    Én elhiszem, hogy megijedhetett, csak tudod, ha valaki ijedős, akkor nem megy ennyivel, kanyarban, tele lévő autóval.

    Szomorú az egész, és itt némelyik hozzászólás arra enged következtetni, hogy egyáltalán nem emészti a lelkiismeretfurdalás.

    Ha valaki tud valami pontosabbat, akkor írjon már.

  • 2008.08.15 16:54:38Pocok

    Daily Shark,

    én azt írtam, hogy HA, AKKOR.

    Koccanásom már nekem is volt. Beletolattam egy beton virágtartóba. Lehet röhögni, én bizony nem láttam, hogy ott van, éjjel 2 volt, világítás semmi, azon a kocsin nem volt tolatóradar, a fák pedig beárnyékolták amúgy is.

    Első gondolatom az volt, hogy mindenki egyben van-e, pedig csak egy zöttyenés volt az egész, de én nagyon megijedtem, négyen ültünk a kocsiban. Az autón meg se látszott jóformán. Ez emberség dolga. Én bizony megijedtem. A srác viszont nem hiszem, hogy nagyon megijedhetett, mert ha ijedős, akkor egyrészt nem száguld így, másrészt nem lett volna annyi esze, hogy azonnal a saját bőréről akarjon gondoskodni.

    Amúgy ha valaki tudja, hogy ez tényleg hogy is történt, megírhatná, mert ez a mozzanat bevallom, szerintem nagyonis lényeges.

  • 2008.08.15 16:55:08Pocok

    Nocsak, ezt megírtam kétszer. Elsőre nem láttam, hogy ott van. Bocs.

  • 2008.08.15 17:13:21Ági

    Őszinte részvétem mindkét családnak! Nagyon sajnálom ami a fiatalokkal történt! Sajnos nagyon sok esetbe az a következménye a frissen szerzett jogosítványnak! Én most várok babát,de százszor meg fogom gondolni,hogy hova,és kivel engedem el majd a gyermekemet,bár a mai fiataloknak nem is nagyon lehet parancsolni! Még egyszer nagyon sajnálom ami történt,és tudom,hogy mondani nagyon könnyű,de kitartás a szülőknek,és a sofőrnek is,mert az biztos,hogy neki nem lesz könnyű élete ezek után! De a bűntetését,azt biztos,és remélem,hogy meg fogja kapni!

  • 2008.08.15 17:13:46Niky72

    Daily Shark



    Egyetértek, és nem azt vitatom amit te leírtál, s ha figyelmesen elolvastad amit én írtam, nem vitattam a sofőr felelősségét, sőt a szülőkét sem. Én szerencsés voltam, mert más tragédiájából tanulhattam( 2 barátomat veszítettem el 18 éves koromban, karamboloztak, nem élték túl), de senki sem kezdte vitatni a múltjukat, az anyagi helyzetüket, szüleik beosztását. Ezt tartom gusztustalannak. Nos alapvetően ennek a kornak(kamaszkornak)a sajátosságait ecseteltem és nem akarok senkire sarat dobálni, mert nem ez volt az első eset, hogy meghalt 2 fiatal és sajnos nem is az utolsó. És ezek a tények....és azt hiszem ezen nincs mit vitatni:(



    És még valami, én azt az elvet vallom, hogy minden ilyen eset, ha még oly tragikus is, lehetőséget nyújt arra, hogy mi szülők megkérdőjelezzük a MAGUNK hozzáállását, hogy vajon én vagy Ön jól végezzük-e szülőként a dolgunkat, mert talán mi még kapunk esélyt változtatni. Úgy gondolom, hogy a balesetben érintett szülők mindegyike megtette már ezt százszor azóta, csak ők már nem tehetnek semmit és ez számukra elegendő büntetés. Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?

  • 2008.08.15 19:07:14Pjotr

    A Blikk meg 200 km/h-t írt. Hülye firkászok.



    Friss jogsis ne vezessen szülő nélkül, ennyi!

  • 2008.08.15 21:05:58szindbád

    "... Könyörgöm, mi, szülők, tanítsuk már meg a gyermekeinknek, hogy hogyan tudnak vigyázni magukra és a mások életére!!!" (2008.08.15 16:44:16, 1974)



    És tanítsuk meg őket, meg a barátainkat, meg a velünk utazókat - és nem utolsó sorban saját magunkat: "Biztonsági öv nélkül csak egy idióta meg egyetlen métert is". Ezt egy angol autós kaszkadőr mondta egy Spektrum doku filmben. A HÁTSÓ ÜLÉSEN IS! (Az 'idóta' szót csak a hüség kedvéért hagytam a mondatban, a tragikus véget ért tizenévesekre kegyeletsértő lenne ilyen jelzőt használni.)



    Megint kirepültek ketten az autóból - és "persze" meghaltak. A közvetlen környezetemben néhány hónapja ugyanígy halt meg valaki. Hátul ült, és nem volt bekötve. Húsz métert repült, esélye sem volt... A mellette ülő be volt kötve, és zúzódásokkal megúszta.



    Biztonsági öv kérdésben még mindig 30 évet el vagyuk Nyugat-Európa mögött maradva! Ezrek fizetnek az életükkel, vagy nyomorékságukkal, a hozzátartózóik pedig a soha el nem múló lelki traumájukkal azért, mert ezt a témát kitartóan és "szemérmesen" elhallgatjuk, vagy - ha mégis terítékre kerül - sokszor képtelenebbnél képtelenebb érvekkel lekezeljük.

  • 2008.08.16 03:47:14Az utolsó napjaid

    Mivan szarfaszú tanárnak kikiáltott informetikus kőcsög ZALÁN VIKTOR talán te is meg szeretnél dögleni a kis büdös patkány Kovács Krisztiánnal együtt mert én Úgy látom jó úton haladsz felé. Tudod hogy foglak kinyírni ha ezt nem hagyod sürgősen abba amit itt folytatsz cd lemezek lesznek ráhúzva a nyakadra.Már a címed is megvan Leányfalu ......................Dögölj meg te geci zsidó kölyök és vigyázz a két lányodra inkább.Ne a másikét szidd . Mert te egy kis szarkupac vagy érted mert ha nem akkor véged és lejárt a lemezed.te köcsög!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



    .

  • 2008.08.16 03:58:24Büntető.....................

    Mivan te hülyegyerek mi nem tetszik abban a képben a kislányról ő egy nagyon jó alakú kislány és ez szerintem nem durva fotó akkor ezek szerint mindenki kurva aki bugyiba van lefotózva. Hát szerintem tanulj még mert akkora kibaszott fasz vagy hogy kevés ilyet hord a föld a hátán . Te miben fényképezkednél szaros téeszes gumicsizmában és derékig lógó takonnyal az orrodon .Szerintem te nem vagy ember egy kis csíra vagy .És azért ne is mutogasd magad mert lehet hogy hánynának tőled!!!!!!!!!!!!!

  • 2008.08.16 04:00:53Ehez mit szólsz

    Még a taknyodat etted zsíroskenyérrel a mikor ezek a fiatalok már jól néztek ki

  • 2008.08.16 07:05:32Pocok

    Azt hiszem, most már teljesen mindegy, hogy néztek ki. A képek nem éppen nekrológba valók, de nem is oda szánták őket, ugyanis a lány nyilván nem készült meghalni.

  • 2008.08.16 21:25:28Lényegtelen

    Úúúúúúúúristen miket összehordanak ezen az oldaon az emberek..Eléggé szánalmas,hogy itt mocskoljátok egy halott lány jellemét,nem gondoljátok?????..Nem mindegy nektek,hogy milyen képei vannak fent internetes oldalakon..SZAR közötök nincs hozzá,mellesleg nm ő az egyetlen aki ilyen képeket tett fel magáról..mindenki először magán ítélkezzen és ne másokon,főleg ne olyanon aki most halt meg..Szégyen az aki lehordja őt mindenfélének..(tisztelet a kivételnek)és nm vágom azt se,hogy mért van az hogy "megérdemelték,miért kell 120-al 150-el száguldozniuk,mért nm voltak bekötve"..ne mondja itt senki azt,hogy egyszer sem lépte túl a megengedett sebességet??!!!..Senki nm ismer semmiféle részletet,csakis akik az autóban ültek és még életben maradtak de szerintem ezt mindenki tudja!!!mellesleg 200al mentek!! De remélem,hogy a kis buzi Krisztiánka akkor is ott döglik meg ahol van!!!!Inkább tartanátok meg a negatív véleményeteiket magatoknak róluk,mintsem mindenki előtt fikázzátok őket..persze,ha nektek történne ilyesmi egy hozzátartozótokkal gondolom más lenne a helyzet..?!na erről ennyit!Bihari Tomi aki mellesleg 17 éves és nem 15(grat aki kitalálta róla is,főleg a média)még mindig súlyos állapotban fekszik a kórházban,3 csigolyája és a lépe repedt meg.Adrit jövőhét pénteken 11órakor kísérjük utolsó útjára Szentendrén!Isten veletek örökre:(

  • 2008.08.16 21:57:09Taru

    Egy kérdés.

    Miért mindíg az ússza meg aki a bajt csinálta?

    Volt, hogy jött a kamion, a kocsi meg ment szabályosan és a kamion meg "én vagyok a nagyobb" módjára belement.

    TERMÉSZETESEN a kamion sofőrje meguszta de a kocsi sofőrje meg meghat a helyszínen.

    Itt is ugyanaz: a sofőr (rohadék) megúszta a többiek meg......részvétem.

    Nyugodjanak békében. :'(

  • 2008.08.17 19:19:30Én a kém!

    Itt olyan sok a kabbefa.zom ember... Nem BMW kell ahhoz hogy valaki száguldozon... Ebben a balesetben nem csak a vezető volt a hibás hanem a 2 15 éves. Azért van a biztonsági öv hogy bekösse magát az ember... Nem fogják elitélni a srácot mert nem ő volt teljes mértékbe a hibás... SAJNOS...

    Hibás a média is... hibás az internet is...

    Az isten azért adott észt hogy azt használjuk,csak az a baj a legtöbb ember nem arra használja amire kell... na itt a baj...

  • 2008.08.17 19:26:27szentendrei ismerős

    Nem gondoljátok, hogy undorító dolog amit itt műveltek??? Szülők, hozzátartozók, barátok, ismerősök olvassák ezeket a hozzászolásokat...ti meg itt szidjátok az áldozatokat meg egymást??? Nincs jobb dolgotok??? Összehordotok itt minden féle hülyeséget ami nem is igaz, ami meg sem történt szerencsétlenekkel... Kicsit gondolkodjatok el azon, hogy akkor is ilyen kommenteket írnátok ha a ti gyerekeitekkel történne ilyesmi, mert történhet...



    Drága Adri és Barna Nyugodjatok Békében!!!



    Csipi és Tomi kitartás és mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!!!



    Krisztián te meg úgyis megkapod amit megérdemelsz!!!!!

  • 2008.08.17 23:50:26próbáltad már?

    mindenki mocskolja a srácokat, pedig rohadt egy dolog az autóbaleset, ha túléled, akkor is.

  • 2008.08.18 01:00:18lulu92

    Halottakról semmit, vagy csak jót! Tény, hogy a lánynál voltak fenn "olyan" képek, de ezt úgyis kinőtte volna ...És nem ismertem őt de biztosan állíthatom, hogy nem érdemelte meg a halált..A fiú sem!

    A sofőrről meg annyit, hogy szerintem megbánta mit tett és megkapja a bűntetését. És nem tudom hogyan fogja leélni az életét azzal a tudattal, hogy megölt két ártatlan 15 évest.

  • 2008.08.18 01:03:03lulu92

    Részvétem a mindkét családnak, ismerősöknek.

  • 2008.08.18 07:26:35Kata

    Részvétem és együttérzésem a gyászoló családoknak :((( Kérés a kocsit vezető kamasz szüleihez, nézzenek önmagukba ....

    Kamaszok voltak, nem kis felnőttek !! Lassan 25 éve vezetek, a lányom a 18-ik szülinapjára jogsit kért. A válaszom "nem" volt. Ma már remekül, megbízhatóan vezet. De ma is vallom, amíg nem tanulnak meg nem-t mondani, akár saját maguknak, akár másnak, addig nem adok a kezébe ilyen veszélyes lehetőséget. Szívem szerint 20-25-évesig nagyon komoly személyiség vizsgálathoz kötném a jogosítványt. Hatalmas a szülők felelőssége !!!

  • 2008.08.18 10:03:22Hugi

    Sajnálom, és részvétem, de sajnos, ami történt meg történt.



    Nekem csak egy kérdésem lenne, hogy mit keres egy 15 éves gyerek éjfélkor az utcán? Mert véleményem szerint egy 15 éves az még gyerek. A szülő is hibás mindenért.



    Nem tudom mit képzelnek a mai fiatalok magukról. Azt hiszik ők a világ közepe, pedig még gyerekek. Nem tudnak semmit értékelni. Elég szomorú, de eltorzult ez a világ. Ma már az a menő, hogy tizenévesen cigizzünk, bulizzunk, igyunk, drogozzunk, nézzünk úgy ki, mint a kurvák....

    Ezek után szerintem senki ne csodálkozzon, hogy ilyen balesetek történnek!!!!

  • 2008.08.18 11:57:26Kuczmog Krisztián

    Halo emberek nem tudom melyik fasszopo paraszt találta ezt ki rolam hogy én vezettem a kocsit nekem ugyanis nem telik BMW-re és még jogsim sincs meg amugy se mennek 200-al informácioim szerint Kovács Krisztián BP lakos vezette a kocsit.(JOhhny te ki a faszom vagy honnan veszed hogy én voltam?)

  • 2008.08.18 12:10:38Páneurópai Harci Kos

    Sajnos várható volt (ezért is utálom ai iwiwet) hogy minden Krisztiánt,_ aki ismerős_ összefüggésbe hoznak a dologgal.

  • 2008.08.18 14:37:07:-(((

    A baleset nem éjfélkor hanem 21.00-21.30 magasságában történt, ekkor hallottam az első sziréna hangját........majd folyamatosan a többiét...

  • 2008.08.19 11:01:2615....

    Látom itt már mindenki oszt midnenkit. Szerintem senkinek semmi köze ahoz, hogy a lány mikor hol és kivel volt, ez csak a lányra és a szüleire tartozik/tartozott. "szentendrei ismerős"-nek igaza van. Ezeket a hozzászólásokat szülők,barátok,családtagok olvassák, és mások így pocskondiázzák őket?? :O

    Gondoljatok már bele, hogy mi lenne ha Veletek történik ez...Ha Ti veszítitek el a lányotokat, vagy fiatokat, a legjobb barátnőtöket vagy legjobb barátotokat!!!!!!!

    Ugye nem esne jól, ha ilyeneket olvasnátok róluk??:/

    Nem hát...Hisz kinek esne jól??:O

    Mindenki okosabb mindenkinél, midnenki jobban tudja a másiknál, hogy ki a hibás...

    Nekem már az is nagoyn nagy veszteség volt, hogy a legjobb barátnőm nem oda jön továbbtanulni ahova én...És rájöttem, hogy ez még midnig jobb,minthogy örökre elveszítem ÖRÖKRE :(

    Szóval szerintem mindenki gondolkozzon, bár ezt nem az én tisztem mondani, de mindegy...







    Őszinte részvétem a két elhunyt családjának, és kitartást kívánok!!!

  • 2008.08.19 12:50:49ismerős

    Johnyy a kurva anyád bazd szájba! Nem Ő vezette az autot!

    nyugodjatok békében!!!!

  • 2008.08.19 17:57:53neeee

    Azt szokták mondani: halottról jót, vagy semmit!!

    Én nem ismertem őket, de szerintem másoknak sem kellene őket ócsárolni! Voltak, amilyenek voltak...

    Ennyííí

  • 2008.08.19 21:09:43csíraoltó

    Az összes kis köcsög csíra, aki rossz szót mer mondani a fiatalokra a pokol bugyrain fog napozgatni. Kis unatkozó csicska buzik. Foglalkozzatok a saját képeitekkel meg a nyomorék fejetekkel. A gyökér sofőrt meg valaki úgyis szarrá veri.

    Ti meg csak itt oltogassátok magatok büdös gecik. De ha még valamelyik szidni meri akármelyik fiatalt fel lesz tűzve faszom hegyére.



  • 2008.08.19 22:39:05Lescor

    Intelligens hozzászólás volt, köszönjük szépen. Gondolom azokról a fiatalokról beszélsz, akik most is a közeli kocsmában buliznak, nem is fogok aludni tőlük semmit az éjjel. Mert bulizni ugye kell, a környéken lakók meg dögöljenek meg. Azokról a fiatalokról beszélsz, akik üvegcseréppel borítják az utcát reggelre, csak mert buliznak. Azokról beszélsz, akik összetörik a buszmegállót, kiverik az ablakokat, letépkedik a menetrendet. Arról is beszélsz, aki azt az autót vezette, ami most húzott el az ablak előtt. Ezerrel, bőgő motorral.

    Mert ők buliznak.

    Azt nem értem, MIÉRT KELL MINDENT ÖSSZETÖRNI, TÖNKRE TENNI, LEROMBOLNI; MIÉRT KELL MINDEN SZABÁLYT, TÖRVÉNYT MEGSZEGNI??? Kinek jó ez?

    Aztán egy pillanat alatt itt a baj, és lehet sírni. Kinek kell ez?

    Nekik. Mert ők buliznak. Mindenki más meg csak sírjon miattuk!

  • 2008.08.21 00:11:23Dia

    Mit kell itt most fikázni minket(fiatalokat)

    Elmondanám,hogy én sokkal több 30 éves gyökér embert láttam aki pont ezeket csinálja miket te LESCOR összehordasz...szóval nm csak a fiatalokat kéne basztatni..de pfff,mindig csak bennünk kell keresni a hibát..gondolom Adriékról is mindd azt hiszitek,azért haltak meg szerencsétlenek mert menőztek fiatal létükre?!Hát jól tették,hogy azt csinálták,csak a baleset nm volt betervezve!És egy 25-30 (vagy több) éves ember is tud ugyanilyen balesetet okozni,szenvedni,mint velük történt ..szóval KUSSSSS legyen végre!!!!!:@De persze mindig csak azok a köcsög fiatalok a hibásak...vicces

  • 2008.08.21 16:16:27McCoy

    "mindd azt hiszitek,azért haltak meg szerencsétlenek mert menőztek fiatal létükre?!Hát jól tették,hogy azt csinálták,csak a baleset nm volt betervezve!"

    Ez komoly? Jól tették?

  • 2008.08.21 18:18:00Dia

    Mért,talán nm tették jól FIATAL létükre,hogy menőznek,buliznak???Nem a balesetre gondoltam(mert te biztos igen,de mint odaírtam a baleset nm kellett volna),hanem hogy egy 16 éves nem fog visszafogottan bulizni,ahogyan néhányan hiszik(hiszitek),hanem igen is,hogy jól érzik magukat..de olyanszinten érthetetlen emberek írogatnak erre az oldalra,mint ahogy mindegyikre is,és csak ócsárolják Adrit és Barnit meg a szüleiket,miközben nm ismerték őket!Na Pásss

  • 2008.08.21 18:56:18compo

    őszinte részvétem á család minden tagjának,remelem nem foglya megúszni ez a szemét kis ZSIDÓ gyerek,ha a sitre kerűl esküszöm hogy küldök neki egy csomagolt kisméretű téglát!egy páran tudják mit jelent ez a börtöünfalakon belül.

  • 2008.08.22 16:00:44McCoy

    Dia! Senki nem mondta, hogy a fiatalok ne bulizzanak, ne érezzék jól magukat, ne vagánykodjanak. Ezt valószínűleg mindenki megtette fiatal korában, megteszi akár idősebben is - egyátalán nem ezzel van a baj. Csak tudni kellene, hol van a határ. Amiről Lescor ír, az már rég túl van a megengedhető határon. Ugyanúgy a 120-170-200 kmh (ki tudja mennyi is volt valójában) száguldozás is. Ez már nem buli, hanem felelőtlen viselkedés és igenis fel kell szólalni ellene. Soha ne legyen benne részed, de ha a Te/családod kárára történne valami hasonló, akkor is így vélekednél?

    Ismeretlenül is részvétem a családoknak.

  • 2008.08.24 19:24:46hegya

    nem a jogositvany szerzest kell szigoritani a fiatalokkal szemben,hanem az elhunyt fiatalok szulei szemebe kene nezni mikozben sirnak es megkerdezni,vajon ki vette a tizeneveseknek a halalukat okozo autot,uttanna talan jobban erzik magukat hogy sajat gyermekuk halalat okoztak a magamutogatas miatt,mert az ok kis fiuk nem jarhat regi,kis autoval igyhat megvettek nekik elore a koporsot.

  • 2008.08.24 22:08:15Csutika

    Hát, én nem csak a sofőrt hibáztatom.Gondolom a többieket sem fenyegette senki, hogy üljenek be a kocsiba, amikor már előtte is látták száguldozni.Főleg úgy hogy állítólag nem is ismerték a sofőrt pff... Ismeretlen mellé beültek, az övet nem kötötték be, és valahogy azt is gondolom hogy nem voltak a száguldozás ellen.És ez az egész teljesen független attól hogy 17 éves volt a sofőr, mert vannak olyan sofőrök akiknek 20-30stb.. éve van jogsijuk és mégis óriási baleseteket okoznak... A szülőknek meg aztán tényleg semmi köze az egészhez. Nem hiszem hogy, ha más lenne olyan helyzetben hogy a szüleitől egy BMW-t kapjon akkor azt visszautasítaná.Miért tenné ha egyszer megteheti hogy neki olyan legyen????

  • 2008.08.24 22:15:45E

    "A szülőknek meg aztán tényleg semmi köze az egészhez. Nem hiszem hogy, ha más lenne olyan helyzetben hogy a szüleitől egy BMW-t kapjon akkor azt visszautasítaná.Miért tenné ha egyszer megteheti hogy neki olyan legyen????"





    Ennek így nincs értelme.



  • 2008.08.25 12:18:26honda

    Először is őszinte részvétem a szülőknek és a hozzátartozóknak!

    Ez az egész trágárság ami itt megy szánalmas!

    Ilyen helyzetben általában nem tovább kellene a bajt fokozni hanem segíteni másokon akár csak egy őszinte részvéttel !

    Amugy a 17 éves srác hibázott mivel mint sok más ember köztük én is vagánykodott!

    Én is szoktam de sztem mindenki de ami nagyon fontos hogy csak akkor megyek akkor tolom az autónak amikor magam vagyok és a körülmények ezt megengedik! mások életével nincs jogunk játszani!

    Ha valaki nagy driftesnek érzi magát akkor menjen pályára és ott tegye kilincsel előre!

  • 2008.08.25 16:31:17ex CH 013 0..

    Ezek a balesetek már egyre gyakoribbak , csak nem mindegyik kerül címoldalra! Sajnálom őket hogy így ért véget nekik az élet. De mindig is lesznek ilyen F.kalap újgenyák akik rajolnak a kocsival meg hű de bátor vagyok! Bevallom én is ezt csináltam sőt én még ittas is voltam (amire nem vagyok büszke) És "szerencsére" belefutottam egy rendőrségi ellenőrzésbe ittasan gyorshajtás közben! És a jogsimat abban a pillanatban bevonták és meg kell mondanom h örülök neki h elvették mert így tudom csak meg igazán hogy milyen súlya van ennek és mi lehetett volna ha továbbra is ezt az ipart űzöm!

  • 2008.08.25 17:32:06Mária

    Bár én nem ismertem a fiatalokat,de mélyen megrenditett a haláluk!Nyugodjanak Békében!Őszinte részvétem a családnak!

  • 2008.08.25 19:15:35Cica

    Azoknak az embereknek szeretnék üzenni,akik úgy gondolják,hogy sajnálni kéne a sofőrt.Mire föl?Normális az ilyen aki lakott területen ekkora sebességgel megy?Szerintem nem!Remélem megkapja méltó büntetését a sofőr,bár a két fiatal életét már ez sem adja vissza.

  • 2008.08.30 13:51:06Smafucsiga

    Hello emberek

    Van itt egy kis gáz. Mindeki keres egy bűnbakot, aki álltalában az a személy akit a legkönyebb elővenni ha valami baj történik.

    Krisztián az osztálytársam. Hülyevolt, belátom.

    De nézzék már komolyabban. Miért ő vezette az autót? Mert a többinek feltehetően nem volt jogsia. Miért voltak 5-en? Mivel dejó muri a buli után a gyorsulás(feltehetőleg nem hazavinni akarta a srácokat). A lány feltehetőleg miért repült ki? Mivel esetleg nem volt bekötve? (Jah, tényleg, a nemrégiben kijött KRESZ módosítás szerint a sofőr nem vállalja a többi utas biztonságát, ha valamelyik ember nincs bekötve, csak saját magáér felelős, a sofőrt később az így szerzett sérülésekért nem lehet elővenni).

    Sajnálom énis az elhunyt fiatalokat, de mégse kéne habzó szállyal üvöltözni valaki felé, akit mégcsak nemis ismerünk, sőt mégcsak a körülményeket sem ismerjük.

    Részvétem az elhunytak családtagjai iránt.

  • 2008.09.17 13:06:08:\'/

    tudjátok örülnék ha én lennék az elsö aki kurvának nevezi azoknak a lányát akik itt fikáznak!remélem leszárad az arcukról a bör hogy mint egy senkiházi ide jöjjön és ezt megengedje magának.az hogy ki milyen képet tesz fel magárol a netre ahoz nincs közötök

    amihez viszont van azt le sem szarjátok.ez itt a gond!az Adri szülei normálisak nem isznak stb.... mivel nem volt kurva a lányuk ezáltal nem gondolták hogy ilyen dolgokért szoljanak.a másik hogy a mai világ arrol szol hogy ismerkedés chat stb és mivel nem vagyunk egyformák igy te se én se senki nem tudhatja hogy miért tett fel ilyen képet magárol.lehet ezer oka egy biztos hogy senkinek nincs köze ahoz hogy ki hogy merre.azért legyél itt hogy a balesetröl irj ne azért hogy a köcsög szolásaitokkal jellemezzétek ezt az aranyos fiatal lányt és ezt a fiut.EMBEREK vagyunk,és az ember elkövet hibákat nekik az volt a hibájuk hogy beleültek a kocsiba.de lehet hogy holnap te nagyobb hibát követsz el és akkor gondolj bele ha mindenki el kezd fikázni.szoval aki ezért jön az rossz helyre jött mennyen is innen.az hogy a sofört fikázod az azért nem gáz mert ekkora hibát csak is kizárolag direkt lehet elkövetni,mert ha nem nyomod a gázt akkor nincs gáz

    remélem elgondolkodik mindenki és elfelejti azt hogy kit hogyan kell fikázni

    biztos vagyok benne hogy minden embernek van elgondolkodni valoja.szeretném én is meg az ismerösök is azt kérni hogy ezt a két fiatal normális gyereket ne ocsárolja mert nem felnötröl van szó akik közül sokan vannak akik ugyan igy viselkednek pedig már fel tudják mérni a dolgokat.

    nem 2 20 éves emberröl beszélünk hanem két 15 évesröl.

  • 2008.09.17 13:19:35:\'/

    tiszta szivböl kivánok öszinte részvétet:

    Petrik Adriennek (15) és,

    Szabó Barnának (15)

    isten nyugasztalja öket

    :'(

  • 2008.09.17 16:00:54vernarancs

    Ha valaki kitesz magarol egy kepet az internetre, arrol barkinek barmikor barmilyen velemnyt jogaban all leirni. Meg ha ez nem is pozitiv velemeny.

  • 2008.09.17 16:53:16:\'/

    minek jössz ide narancsfejü azért h más képét véleményezd vagy mert érdekell h mi van a rovatban!

    sztem találni lehet rajtad is meg rajtam is meg mindenki olyat amit ki lehet fikázni.

    de ez nem az a hely érzsd meg.

    hy

  • 2008.09.17 17:13:33vernarancs

    En nem velemenyeztem te okostojas. En nem irtam az elhunytakrol semmit, de attol meg mas megteheti. Az internet egy ilyen "szabad orszag". Ha nem tetszik, kapcsold ki a geped. Ezt "erzsd" meg. A helyesirasodat viszont velemenyeznem ha lenne kedvem.

  • 2008.11.19 12:08:13majom24

    egyetértek atimmal,az emberek barátai sok mindent elárulnak. Nem kell ilyenekkel barátkozni,ez a tanulság.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Szabadtéri színházjegyek a Facebookon!
    Szabadtéri színházjegyek a Facebookon! Jövő heti sorsolásunkon a Játék a kastélyban c. vígjátékra sorsolunk ki 2 jegyet új csatlakozóink között.
  • Két keréken Kanadában
    Két keréken Kanadában 1100 km biciklivel nem kevés, sőt embert próbáló. Ennyit tettem meg 2008-ban Kanadában.
  • Menni Amerika - tábori meló és utazás
    Menni Amerika - tábori meló és utazás Nem iskolai táborról van szó, hanem olyan helyről, ahol tulajdonképpen idegenekkel van együtt, de vannak programok meg ezerféle szabadidős tevékenység-lehetőség, ha már annyit perkálnak a gyerek szülei.
hirdetés