Elfogták a múlt héten meggyilkolt modell feltételezett gyilkosait

2008.08.23. 12:46 - dns

Nyíregyházán elfogták a múlt héten Budapest agyonszúrt modell feltételezett gyilkosait - erősítette meg Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség szóvivője az MTI információját. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány még hétfőn jelentette be, hogy országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség két fiatal ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők öltek meg több tucatnyi késszúrással egy 21 éves modellt Budapesten. A rendőrség gyanúja szerint egy 19 éves lány és a 22 éves fiú gyanúsítható a bűncselekménnyel. A rendőrfőkapitány kitért arra, hogy lefoglalták azt a gépkocsit, amivel az elkövetők a gyilkosság után közlekedtek, és amelyben feltehetően a holttestet is elszállították oda, ahol azt végül megtalálták. A fiatal nő holttestét múlt kedden este, egy XXIII. kerületi erdőben, az M5-ös autópálya közelében találták meg.

Kommentek

  • 2008.08.24 14:53:55SDG

    Nem hogy feldobták volna a mobiljaikat egy-egy vidéki volánbuszra... :-D

  • 2008.08.24 15:00:29MIMI

    van 1 csávó az iwiwen aki rendőr és létre hozott 1 fórumot Daisynek de szerintem ő sem tud többet nálunk.........csak arra célozgat hogy B.Laci HAVANNÁN lakott,és akkor mi van???????megint kezdődik ez "te havannás vagy akkor biztos bűnőzöl"!!!!gyerekes felfogás!!!!!!

  • 2008.08.24 15:01:51acesa

    Figyelj gyökérmaci! Észérvekkel alátámasztottam pár napja,hogy miért lenne visszatartó erő a halálbüntetés!

    mindenki meg értette rajtad kívül!

    Csak te akkora gyökér vagy,hogy apró hibán elakadsz,a lényegig nem jutsz el!

    Jópofáskodsz itt, a nyomozóknak akarsz leginkább "megfelelni"!

    Személyesen a fejedbe verném,hogy személytelenül sem gúnyolódunk-okoskodunk tudatlanságunkban oké?:)



  • 2008.08.24 15:15:52acesa

    Jah? nézd már vissza,hogy mit írtam pár napja a gyilkosok elfogásáról jó? Azt írtam,h szombatig elkapják őket!

    Te mit írtál?

    Csak okoskodtál!

    Ez jellemző!

    Okos hülyéskedik,hülye okoskodik:D

  • 2008.08.24 15:15:55MIMI

    végem van.................az iwiwen olyanok csinálnak Daisy clubot + emlék oldalt akik nem is ismerték és azt se tudják mi az az éjszakai élet, escort stb stb....és azt mondják hogy ő egy angyal volt......azért mert félmeztelenül egy angyal szárnyal fényképezték!!!!!na látjátok itt kezdődnek a gondok,hogy sok lánynak ez ilyen egyszerűnek tűnik és amikor rá jönnek hogy nem az addigra már lehet hogy késő.................de most komolyan minek ez az álszent beszéd?????oké szegény meghalt és nemérdemelte meg de ő akkor is egy drága k...... volt nem???és attól még hogy meghalt nem lehet ezt kitörölni az életéből,most jön majd az hogy szentté avatják?????vagy mi ??????

  • 2008.08.24 15:35:23Géza

    2008.08.24 15:15:55 MIMI

    az előbb estem hanyatt én is.giccs.túlmutat a normális reakción,miszerint sajnáljuk és helytelenítjük csúnya végét.jah, és még a nevét sem tudták leírni.

  • 2008.08.24 15:36:48Géza

    2008.08.24 15:00:29 MIMI

    Bartus 15 éve majdhogynem szomszédom.a havanna tőlünk olyan 3-4 kilométer.igencsak beavatott lehetett a "rendőr".

  • 2008.08.24 15:42:36MIMI

    2008.08.24 15:36:48 Géza hát akkor tényleg az........:):):)

  • 2008.08.24 15:44:36Géza

    2008.08.24 15:42:36 MIMI

    amúgy most néztem, Pók az inkriminált fórum-létrehozó.Ő tényleg rendőr.mindegy,mellényúlt.A mi környékünk az baromira nem havanna.sőt,a kerület legjobb környékének nevezhetem bátran.

  • 2008.08.24 15:47:15infoka...

    Hehe ez a rendőr a haverom:D

  • 2008.08.24 15:48:08Géza

    Pók nagy arc.nem tudom,vajh Ő-e az a "pók" nevű kommentelő,aki néhány blogban könnyesre röhögtet:D

  • 2008.08.24 15:48:40MIMI

    akkor szerintem tőle se kérjünk infót.....:):):):)mert lehet hogy csak félre vezetne":):):)

  • 2008.08.24 15:51:05infoka...

    hát az biztos hogy nagyon kemény dumája van:)

    Egyébként ő se tudott semmit írta is folyamatosan wiw-en ha valakinek van infoja vagy tud segiteni szoljon.

  • 2008.08.24 15:59:47MIMI

    akkor marad a portás bácsi és takarító néni:):):)

  • 2008.08.24 16:44:34ricsike

    Cső Tamás! Zsír volt szombaton a Pláza alias Agria Park!

    Azóta csináltunk olyanokat,h phu.

    Majd egyszer elmondom!

    Vagy nem is, inkább most!

    Betelefonáltunk a Danubius rádióba,oszt jóskával kértünk számot!Én Enrique Iglesiastól akartam kérni a Tired of being sorry-t,erre leadták Vanessa Cartont!Képzeled milyen volt,h pfhu!Szakadna le a füle annak a Rolnadnak aki vezeti!

    Józsikaé keményebb volt!Ha rá gondolok még mindig elkap a röhögőgörcs!Óh anyagatya!Nyugodjatok le!

    Felvette a csávó.Elkezdi már Józsika,h kérném szépen a Irigy Hónaljmirigytől a Tík vattok parasztok-ot!Azt mondta Rolnad h csak Dájdó van! XD

    Utánna mondta Jóska h O.K.!

    Elmondta h kinek kéri meg azt hogy mi vele az üzenete.Ekkor elkapott a röhögőgörcs.Úgy nevettem,h még anyám is átjött h mit csinálok,mit röhögök annyira!Ennél csak az volt brutálisabb mikor leadták Józsika meg beszélt bene!

    Ez volt a második röhögőgörcs!Ne hidd el ,de úgy elkapott h a hasam egész éjaszaka fájt,meg úgy csuklottam h nem tudtam elaludni negyed 11-ig!

    Megcsináljuk majd máskor is!

    Zsíros kenér volt paradicsommal a tetejeén!

    Ezt még akkor is röhögtem mikor reggel reggeliztem!

    Még anyámék meg is kérdezték,mit röhögök,oszt mikor elmondtam,elkapta őket is a röhögőgörcs,de az olyan volt.Nem lehet elmesélni!

    Életem legjobb estéje volt!

    Nem röhögtem soha ennyit,meg szntem nem is fogok!

    Klaudiával meg ne foglalkozz,mert szntem ő Oczella Esztert utánozza,mert ő neki vannak fent képei,ráadásul CSAK olyanok amiken csak ő van!

    No jó néha rajta van más is! XD

    Meg órán is nyalizás 4ewaaa...!

    Még egyszer keringőpróbáról késett Oczella oszt nem tudta volna időben bekötni a cípőckéjét,oszt Klaudia meg bekötötte neki!

    Tudod ki a fas...-om nyalizna neki is meg másnak!

    Mi vok én Kiskutyus?

    Mint Eszter angolon:-My name's dog!

    Majd be haltam!

    No jó egyelőre ennyit,majd még lehet h írok!

    Csumi mindnyájatoknak!

    XD

  • 2008.08.24 17:18:06Betta

    Sziasztok!

    Köszönöm annak aki megírta nekem hogy itt folytatódik tovább a beszélgetés :)

  • 2008.08.24 17:44:45kinizsi07

    betta



    velvet.hu/blogok/helyszinelo/2008/08/24/nyiregyhazan_kerestek_munkat_elfogasuk_elott_szabo_dezi_gyilkosai/#comments



    itt folytatódik

  • 2008.08.24 17:53:51Kaland

    Betta ez egy labirintus, minden szegletében van valami.:)

  • 2008.08.24 18:10:09NinePapa

    Adri Svájcba így tette a dolgát!>



    www.livevideo.com/video/901CB00D6D2B4D2FB0086FEC13ED7E9E/nine-papa-nine-.aspx

  • 2008.08.24 18:21:03NinePapa

    Mint ahogy Dézi is, meg néha a barátnőm.

  • 2008.08.24 18:27:39graf

    Tudom, hülye kérdésnek tűnik, de tényleg érdekel: ki gondozza szegény Dézi kiskutyáját????

  • 2008.08.24 18:29:57V

    Hozzátartozói, vagy valami ismerőse.

    Szóval tényleg hülye kérdés volt.:)

    Vagy nevet és címet akarsz?:)

  • 2008.08.24 18:35:27graf

    V: :-) Nem szeretnék nevet, címet, éreztem is ,hogy talán nem kellene megkérdeznem... de két olyan képe van Dézinek, amely tetszik és amelyről lejön, hogy nem volt rossz ember, amelyiken a kiskutyájával van. És természetesen a családja, barátain kivül biztosan annak a kis állatnak is hiányzik... :-( Azért bocs!

  • 2008.08.24 18:36:41.....

    Baba nevü kutyäjät a barätja gondozza és szereti toväbb, Robi.

  • 2008.08.24 18:37:45V

    Jó, hát semmi baj.:)

    De szerintem valamelyik közeli hozzátartozónál lesz/lesznek (kettő volt, nem?)

  • 2008.08.24 18:38:22V

    Na, akkor ezek szerint tévedtem.

  • 2008.08.24 18:39:02Lyra

    melyik kutyusra gondolsz?

  • 2008.08.24 18:41:24Lyra

    a mopszot meg a huga gondozza,mert azaz övé volt tulképpen.nem?

    jaja .... igazad van a másikat meg ő.

  • 2008.08.24 18:41:25graf

    Két kutyusa volt? Nincs jelentősége, ez csak az én hibám: kétféle ember létezik számomra: jó és rossz, amit mindig a kutyaszeretet határoz meg... ilyen vagyok.

  • 2008.08.24 18:42:43graf

    Ettől kezdve lehetett bármilyen Dézi, a szememben jó ember volt!!!!!

  • 2008.08.24 18:44:16Lyra

    :)

  • 2008.08.24 18:44:16szasza

    graf: igazad van, sok mindent elárul egy emberről az állatokhoz való viszonya!

  • 2008.08.24 18:47:28V

    Graf!

    Dézitől függetlenül.

    Hitler jó ember volt ezek szerint, mert nagyon szerette a Németjuhászát.:)

  • 2008.08.24 18:48:20V

    www.indavideo.hu/video/Hitler_es_a_kutyaja

  • 2008.08.24 18:50:31V

    Az, hogy valaki szereti az állatokat az egy becsülendő tulajdonság, de nem ettől lesz jó ember.

  • 2008.08.24 18:57:03MIMI

    most lesz a tv2 a naplóba Déziről is szó

  • 2008.08.24 19:05:55Don

    Tényleg Hitler nagyon szerette azt a kis németjuhászt.

  • 2008.08.24 19:58:33E

    SASHA ennyire azért ne legyél lemaradva, elég valószínű, hogy ők voltak.

  • 2008.08.24 20:01:12SASHA

    NOÉMIM!!!REMÉLEM OLVASOD EZT AZ OLDALT!!VIGYÁZZ MAGADRA HIVJÁFEL MERT AGODOM ÉRTED!!A TE SASHÁD TATABÁNYÁROL!!!!!HIÁNYZOL!!!!!!!!!!!!

  • 2008.08.24 20:04:27SASHA

    MEGLEHET,E! HOGY ŐK VOLTAK NEMTUDOM!DE BIZOM BENNE NEM USSZÁK MEG!

  • 2008.08.24 20:05:24E

    Elég jó esély van rá.

    Megúszni nem fogják, hisz elkapták őket, ezt kidumálni meg már nem fogják sehogy.

  • 2008.08.24 20:13:21SASHA

    hát ige E! Mert megtalálták a Dézinek a déenesét a lefoglalt kocsijúkban az meg már elegendő!!!!

  • 2008.08.24 21:14:34jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj

    www.hotangel.ch/515/jennifer.html

  • 2008.08.24 22:29:35ezt most minek?

    SOK J?! Ezt most minek kellett?

  • 2008.08.24 22:38:59azé mert csak

    Azért kellett,hogy akik tagadták,itt láthassák,hogy nem csak táncolt.

  • 2008.08.24 22:50:20értem én, csak leszarom!

    Akik ismerték, tudták, hogy escortozik!

    De gratulálok, igazi jófej emberszabású lehetsz!

  • 2008.08.24 22:53:09jjjjjaaaaaa

    akkor miért tagadják??????

  • 2008.08.24 22:57:22hööö

    csak,mert nem kurva és kész.Csak az adri kurva,Dézike nem.Indok nincs.Nem,és kész,mivel meghalt,már nem kurva.



    Értem én-nek,csomóan irtak ide,akik "ismerték",hogy nem,dézike nem volt kurva,mert csak táncolt.

  • 2008.08.24 22:59:25értem én, csak leszarom!

    Látod... Ennyire ismerték... Inkább csak ismerték volna...

  • 2008.08.24 23:05:08m..

    ahogy elnézzem igazán nem is ismerte senki,még azok se akik a barárainak tartották magát és most lehet durva lesz amit irok de csak az Adrit avatta be mostanába mindenbe,igen azt az Adrit akit mindenki lehord mindennek mert ő buta és ilyen.meg olyan k......de mégis csak ő volt mos t a legjobb barátnője nem???errő ennyit

  • 2008.08.24 23:05:15---------------------------------

    Megnézém a az arcodat ha anyàdrol talàlnàl utolag prosti felvéltelt! Vagy ,hogy éLt abbol is! de attol még lehet jo ember?! Ö IS az volt! Anyäd is biztos jo ember- még ha nem is tudod ,hogy élt ebböl!

  • 2008.08.24 23:15:44m..

    senki nem modta az thogy ezért nem lehet jó ember -Dézi.csak azt hogy ide jönnek a "barátai" és mindnki (tisztelet a kivételnek) be akarja bizonyitani hogy nem volt k****.de miért,???de az volt és nagyon nagy a valószínűsége hogy ez okozzta a vesztét!!!miért nem lehet őszintén meg mondani,hogy igen k****volt svájcba jól keresett vele mert szép volt és emellett kedves is volt stb ...akkor mindenki máshogy állna hozzá szerintem,miért akarjátok bebizonyítani hogy ő egy angyal volt?ez már nem szépíti me gaz életét amit nagyon valószínű hogy elcseszett mert ha nem így lenne akkor nem akarná minden "közeli barátja"szépíteni ennyi ja és anyámról tudom hogy k***volt csak ő ingyen csinálta és egyáltalán nem volt jó ember

  • 2008.08.24 23:20:48Jánoska

    nincsen Daisyröl vagy az Adrienről mesztelen fotóitok? megnézném őket!

  • 2008.08.24 23:27:45Don

    az escort az nem kurva, mert escort a neve. csak adri volt kurva, Dézi volt csak escort, meg táncos, meg fotomodell

  • 2008.08.24 23:28:46Lujzika

    Mesztelen nincs,csak meszes van,jó lesz-?

  • 2008.08.24 23:29:12infoka...

    Janoska

    Ez adri de regisztralnod kell. Dézirol meg nem adok linket!

    www.sexy-tipp.to/forum/hotangel-birmensdorf/1853-cindy-hotangel.html

  • 2008.08.24 23:29:46infoka...

    Lujzika LOL:D

  • 2008.08.24 23:37:48m.....

    és azt ne lehetne hogy te letöltöd és utána v.hogy mi is megnézzhetnénk?nem tudok németül és nem is nagyon szeretnék rgisztrálni ilyen oldalkra!!

  • 2008.08.24 23:38:34Jánoska

    regisztrálni nem akarok!

  • 2008.08.24 23:42:01infoka...

    kepfeltoltes.hu/080824/cindy1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    kepfeltoltes.hu/080824/cindy2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    kepfeltoltes.hu/080824/cindy3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg



    Hogy ti milyen kényelmesek vagytok

  • 2008.08.24 23:43:02Jánoska

    Örök Hálám üldözni fog!

  • 2008.08.24 23:45:07menta

    mért nem kereste a kutya se? ezeken a képeken azért elég jól néz ki. ha fizetnék nőért, mindegy lenne melyik a kettő közül. szép a haja megnézném rövid fekete hajjal is:D

  • 2008.08.24 23:46:14M

    ti férfiak időnként annyira igénytelenek vtok...

  • 2008.08.24 23:50:30adri

    Ezeken a képeken adri is jól néz ki.

    A Dézi ecsortos oldalán is csak profi,és photoshopolt képek vannak,amiken azért sokkal szebb,mint amúgy.

  • 2008.08.24 23:57:09Név

    Nekem azért van Dézinkről kompromittáló képek.

    Nem egyszer szopta a faszomat!

  • 2008.08.24 23:59:00Móni

    Hátha netán lett volna közöd hozzá, biztos nem itt írogatnál róla ilyeneket...:S

  • 2008.08.24 23:59:14Nem basznád meg?

    kepfeltoltes.hu/080824/pic-03009430-3356da_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  • 2008.08.25 00:00:44Én

    jó csaj ez az adri, kár, hogy gyilok és a börtönbe fél év után az átlag szintet se éri majd el

  • 2008.08.25 00:01:56M

    azért én nem nézném meg reggel, smink nélkül.. :S

  • 2008.08.25 00:03:05Én

    egyiket se nézném meg ugy...

  • 2008.08.25 00:03:39Név

    M reggel már én sem. Baszás utána takaródjon haza a fasszopojához!

  • 2008.08.25 00:03:50infoka...

    benn szeretni fogjak a kis 40 kilos leanyzot az biztos ott majd smink nelkul is eljatszanak vele, /persze ha bebizonyosodik hogy ok voltak.../

  • 2008.08.25 00:05:43Név

    A gyereket már várják a maglodi venyigében.

  • 2008.08.25 00:23:48Démonmaci

    Látom ez a topic is elment a személyeskedés és a megatirpákság irányába:)

  • 2008.08.25 00:26:13Jánoskának

    Itt van sok kép déziről: www.szabodezi.co.cc

  • 2008.08.25 09:36:32bleeeeeee

    Hányinger, amit műveltek itt! Nézzetek tükörbe, és okádjátok le magatokat! Mindig tudtam, hogy beteges, kihalásra ítélt nép a magyar... Most újabb bizonyítékot szolgáltattatok erre, itt a fórumon. Moslékok vagytok, nem emberek!

  • 2008.08.25 09:47:17m..

    ja a végén még kiderül,hogy mi vagyunk a hibásak azért ami történt??vagy mi???nem tudom hogy te a "barát" vagy a"csak védem"táborba tartozol de szerintem ti nem értitek ezt az egészet

  • 2008.08.25 09:52:39Magyar nép

    Holnaptól kihalunk, bleeeeee is megmondta.

  • 2008.08.25 10:17:15Egy magyar a népből

    Én már érzem is... ááááá ez fáááj. Hajnalra már kihalunk teljesen...

  • 2008.08.25 10:54:11Móni89

    Érdekes, hogy a Bartusés Török barátok megbujnak.. őszintén..Szerintetetk a BBartus apuka ezek után még segít is a fiának kijutni, vagy akár egy ügyvédet fogadni?? Ha alvilági is a fazon, egy nő meggyilkolása ott sem menő...SŐT!!!Két ilyen emberre senki nem büszke, főleg ha az apuka ilyen körökben mozog. A sitten kinyirják a csávót, az tuti!!!

  • 2008.08.25 12:54:43m..

    majd kiderül.

  • 2008.08.25 13:14:30princess

    www.hirlap.net/megakarjak_zavarni_dezi_temeteset.htm



  • 2008.08.25 14:36:21Leger

    Őszintén tudok ennek az embernek gartulálni aki ezt írta.Biztos annyi érzés van benne mint Adriban van.Talán jó cimborák???Teljesen mind 1 hogy mit csinált.Nálad ez nem szerepel hogy ember volt?Jah nálad nem,mivel ez a nyilatkozatod is mutatja hogy semmi érzés nincs benned.Nem a csajod volt hogy el kelljen viselned.Na és nem is ezért végeztek vele.

  • 2008.08.25 14:40:44lolly

    Lehet, hogy nem is megtervezett volt az egész.

    Én el tudom képzelni, hogy hirtelen felindulásból történt, egy vita kapcsán ilyen csúnyán elfajult a dolog. Naponta verik egymást agyon az emberek - láthatólan ok nélkül, és mivel a fickó elég zűrösnek tűnik, lehetett nála egy kés. A lényeg, ha megtervezett volt is, hogy nem hiszem, hogy ketten fogták a kést, így aki nem szúrt az beszélni fog...

  • 2008.08.25 15:15:43m.a.

    Csak annyit szeretnék megtudni, hogy mit jelent az escort. Köszi.

  • 2008.08.25 15:39:52acesa

    Démongyökérmaci? Fogyatékos paraszt vagy! okoskodsz itt mindenkinek!

    Felhúztad ellenem a kesztyűt és elszaladtál!

    Szégyeld magad jellemtelen barom!



  • 2008.08.25 16:17:41Démongyökérmaci

    2008.08.25 15:39:52 acesa

    haha.

    Olyan emberrel mi haszna beszélgetni aki még az eredeti nevemet sem tudja helyesen leírni?:)

    Aztán meg elkezd trágárul személyeskedni?

    anyád biztos tolerálja az ilyet, én nem.

    további szépnapot.

  • 2008.08.25 16:41:33Móni89

    Escort: Pénzért cserébe elviheted magaddal a lányt, de az ilyen lányok nem utszéli kilométernők, hanem a neten"rendelheted" meg, és egy kis vacsora , vásárlás után felmegy hozzád.. Legalábbis én igy ismerem ezt a szót.

  • 2008.08.25 16:51:51Megélhetési székletfelnőttfilmszínész

    2008.08.25 15:15:43 m.a

    www.analogstereo.com/images/om/ford_escort.jpg

    ez az escort.

  • 2008.08.25 21:25:26szilvi

    Gratula a Rendőségnek és a Nyíregyháziaknak. Ohhh hogy szenvedjenek vagy jo 100 évig komolyan hogy lehet ilyet tenni, nem értem az embereket néha...

  • 2008.08.25 23:10:19HBP

    azért komolyan röhejes, egy ilyen könnyű életű lánynak mennyi kommentet szentelnek.

    KURVA érdekes, egy bölcsészlány kisebb eséllyel kerül hasonló helyzetbe.

    Én Dézit sajnálom, mert halál, főleg így kegyetlenül visszafordíthatatlan, végső dolog.

    De azért az életmódja magában hordozta a veszélyt. S bizony nem egy kliens ölte meg, hanem egy barátja. Ha ilyen barátja volt, ő milyen lehetett, nyílván a saját gyerekedet sem ismerheted meg abszolút milyen belül, de a hasonló emberek vonzzák egymást.



    Én nem értek azzal egyet, hogy szegény, ne mtudta mit csinál, kihasználják az ilyen lányokat!



    Déziről tök véletlen, egy 2003 körüli E-klubos rajongói lapon láttam képet, ha nem is luxusban, de elég szép társasházban élt, jó körülmények között, nem kellett nélkülöznie nagyon, nem a sanyarú élete kényszerítette hogy go-go táncos legyen!

    Dézi nem volt valódi kurva azért, tudni kell, inkább amolyan magamutógató, éjjeli diszkópicsa, elnézést a kifejezésért.



    Viszonylag jólétből, tisztes háttérrel könnyű, hedonista életet folytatott. Ha nem is érdemelte meg a halált, ő maga jó ember volt, azért az ilyen éjjeli, diszkós tinik nem szent emberek. Nem hülyék a mai lányok, így ő is tisztában lehetett, milyen légkörbe, milyen társaságba kerül.

    Kár érte, kár a sok fiatalért, aki tévútra tér, csak mának él, felületes.

  • 2008.08.25 23:13:31HBP

    Ui.: remélem nem kötnek bele az írásomba, nyugodjék békében a lány.



    Egyébként miért írtok ide sokan, miért érdekel idegen, nem hozzátartozó embereket is Dézi esete?

    Mega-bulvár? Mivel több szegény csaj halála, mint sok más ember végzete? Volt valami kisugárzása? vagy ilyen sokan ismerték, legalább látásból? népszerű ember volt?



    Na üdv!

  • 2008.08.26 02:02:39Amira

    Én nem tudom, h mi történik ma a fiatalokkal, h ennyire durvák legyenek.Az egy dolog h valaki haragudjon a másikra, mégha barátja is. De ennyi vért hogy bírnak elviselni???Emberek ezek? S ha nem, akkor mikor válnak állatokká??És miért?Ráadásul szegény daisy annyira nem is volt egy gyönyörűség.Csak szimplán csinos. Nem hiszem, h bármi köze lenne a halálának ahhoz, h mit csinált előtte. Egyszerűen ilyen őrültekbe szaladt bele, sajnos, túl korán és gyanútlanul.

  • 2008.08.26 06:29:48P. P.

    www.hirturmix.hu/article.php?articleid=9850&catid=1

    Hm. Kábítószer ügyek? Igen, lehet, hogy ez áll a gyilkosság hátterében...

  • 2008.08.26 11:09:14..

    szerintem be voltak tépve, két csaj összebalhézott, aztán "így" alakult...

  • 2008.08.26 12:13:47démon

    Minden sallangtól mentesen: SENKI nem érdemli meg, hogy így végezze, mint ez a szegény lány. A szüleinek borzalmas lehet, mert lehetett bármilyen, dolgozhatott bármit, nekik az ők kis Dézijük volt, akit szerettek. Azt viszont hozzátenném , mindenki felelős azért amit tesz, és viselnie kell a következményeket. Dézi kihívta maga ellen a sorsot, mikor ezt az életformát választotta, itt nincs életbiztosítás.

    Nem vagyok híve az ennyire hangos gyásznak. Az ismerősei, barátai, ha gyászolják tegyék magukban, vagy egymás között. Nincs értelme ekkora nyilvánosságnak, és akkor nem háborognak a beírásokon.

    Pár szóban kitérnék a szentendrei autóbalesetre. Borzalmas lehet a szülőknek ezeket átélni, és itt gondolok a vezető szüleire is. A meghalt kislány szülei azt kérték, álljon eléjük a gépkocsivezető, és annak szülei, hogy bocsánatot kérjenek. Nem értem a szülőknek miért kell? Ha ők felelősek, akkor ők is azok. Ők nem tanították meg a lányuknak, hogy ismeretlen vezetőhöz nem ülünk be, és ha már mégis, akkor kapcsoljuk be a b.övet? Ők is hibáztak, akik beültek abba a kocsiba. Nem akarom a vezető felelősségét kisebbíteni, de meg kell nézni a másik oldalt is. Senki nem kényszerítette őket, hogy elfogadják a meghívást. Öten voltak, és ketten haltak meg, mert gondolom be voltak kötve, ezt mondjuk sehol nem olvastam. Nem elég csak hibáztatni, meg kell nézni a másik oldal, az áldozat felelősségét is, mert nekik is van. Ez az én véleményem.

  • 2008.08.26 12:22:05démon

    Ugyan ez vonatkozik arra az esetre is, mikor egy férfi megver egy nőt. Azt nézik csak, hogy egy gyengébb embert bántott az erősebbik. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az a gyenge nő addig tudja cukkolni az erős férfit, mig elveszíti az eszét, és üt. Nem mentséget keresek, csak azért írom, hogy az áldozatok is felelősek azért, mert áldozatok lettek. Tudom, hogy vannak itt is kivételek, akik véletlenűl lettek áldozatok, de itt nem rólul beszéltem.

  • 2008.08.26 17:32:18Démonmaci

    nofene, ebből is sokezeroldal lesz?:)

  • 2008.08.27 09:28:42Valami?

    Hali



    Van valakinek valami friss infója, hogy miért tették?

  • 2008.08.27 11:30:15...

    www.blikk.hu/cikk.php?cikk=114522

    Szerintem ezt a Blikk találta ki...

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés