Letartóztatták a fotómodell-gyilkosság gyanúsítottjait
2008.08.25. 14:51 - sze
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a fotómodell meggyilkolásával vádolt két fiatalt - derül ki a Fővárosi Bíróságnak az MTI hétfői megkeresésére küldött válaszleveléből. "A Budai Központi Kerületi Bíróság B. L. és társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását" - olvasható a bírósági válaszlevélből. Mint írták, a végzés nem jogerős, mert az ellen a gyanúsítottak és az egyik védő fellebbezett. A gyilkossággal gyanúsított T. Adriennt és B. Lászlót egy nyíregyházi panzióban fogták el szombaton. Áldozatukat, egy fotómodell holttestét augusztus 12-én egy járókelő találta meg a főváros XXIII. kerületben, az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél lévő erdei úton. Múlt hétfőn Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatón jelentette be, hogy országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a 18 éves salgótarjáni T. Adrienn és a 22 éves budapesti B. László ellen. A nyomozók a 21 éves áldozat személyazonosságának megállapítása után, az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként nevezték meg a feltételezett elkövetőket.

Kommentek
2008.08.25 14:59:04Májas Frigyes
nebassz...fellebbeztek...szép.
2008.08.25 15:10:54120
Hát ez baromi aranyos, remélem szájbacsapkodják mindkettőt, ezek nem emberek, hanem állatok, akik ilyet megmernek tenni egy szép lánnyal! Saját "tragédiám" lenne és ennyire egyértelműek lennének a bizonyítékok már egy villanyoszlopként lennének valahol a városban
2008.08.25 15:26:33130
Azt várod, hogy két ilyen ember (meg úgy akárki) nem fog fellebbezni?
2008.08.25 15:28:26Adrienn
Ne izguljatok, az elözetest 3 honapra szoktak megadni, azt mindig ujitjak (3 havonta az ügyeszseg) De nem fogjak kiengedni egyiküket(csak az egyiket lehetne, hogy ne beszeljenek össze), mert akkor meg ott van a szökesveszely, meg meg a lehetseges lincseles, mert ugyebar meg lettek fenyegetve, hogy a nep kinyirja öket. Tehat maradnak elözetesben.
De ki tudja mit tanacsolhatott nekik a vedö, hogy mit mondjanak el , es mit nem.
Ha mar bevallottak, akkor az mar "jo pont" a birosag szemeben. Sok ember a birosagig nem mond egyaltalan semmit.
De ha meg "segitik" a rendörsegnek kideriteni, hogy mi hogy volt, az valamennyire enyhitö körülmeny lesz majd a targyalason. bar egy gyilkossagnal alig van ilyen. Most majd par hetig eljatszanak a vallomassal, aztan megkezdödhet a vademelesi szakasz.Talan egy-masfel ev mulva lesz targyalas.
2008.08.25 15:31:16120
130! Nem kéne eljutni idáig és akkor fellebezni sem kéne! Nem tudom,h. süllyedhetnek egyesek ilyen szintre
2008.08.25 15:36:00jetta
engedjé csak nyugodtan ki őket!
2008.08.25 15:36:01én
a max idő pedig 3 év előzetesben... addig azért csak bebizonyosodik a tettük!
2008.08.25 16:17:22krisztinek
Ha szigorú vagy, de következetes, és nem nevelsz kurvát a gyerekedből, akkor elég csekély az esély rá, hogy ilyen megtörténjen vele...
2008.08.25 16:32:38Megélhetési kakapornós
2008.08.25 16:01:59 kriszti
minden nevelés és szocializálás kérdése.
2008.08.25 16:35:05Megélhetési székletfelnőttfilmszínész
2008.08.25 16:01:59 kriszti
neveld jól,szocializáld erkölcsös embernek,tartással,jó gerinccel.ennyi.
2008.08.25 18:31:53Demy
Kiváncsi leszek az okra vajon mért???kellett ezt tenniük hm.....istenem milyen világ van
2008.08.25 18:37:16Krisztinek
Vigyázni kell, hogy kikkel barátkozik és kész.
Ha műkörmös, szolizott, fonotthajú, kurvásan öltözködő bartánője van, aki kurválkodással is keresi a kenyerét, akkor valószínű, hogy gond van.
2008.08.25 18:38:24Krisztine
Ja, igen:
Ha pedig ő is úgy néz ki, akkor még nagyobb.:)
2008.08.25 18:44:05csaj
szánalmasak..
2008.08.25 18:47:25Fene
De azért ez a kettő rohadjon meg a börtönben, ezt el is felejtettem.:)
2008.08.25 19:21:44apacs
javasolhatnám a karóba húzást,mivel a börtönből 15 év mulva kiszabadulnak de lehet hogy hamarabb harmadolással,és majd élik utána világukat.
2008.08.25 20:32:17Atika
Na,ti mindent tudó majmok,majd ha jogerös ítélet lesz,akkor hemzsegjetek!kiváncsi lennék,ki kit huzna karoba,überokosok!!!
2008.08.25 20:42:06csempelap
Hmm, érdekes azért hogy mennyi vérbenforgó szemű, nem gondolkodó primitiv ember jut internethez.
ez az elkesírítő és szánalmas.
"karóbahúzás" te beteg vagy.
az ilyen gondolatmenettel semmivel sem vagytok jobbak a gyilkosoknál, sőt..
2008.08.25 21:58:01amsterdam
A "nép" már meghozta az ítéletett lássuk ők milyen ítéletett hoznak magukkal szemben.
Viszlát gyerek ker viszlát álom világ.
2008.08.25 22:56:16Dóri
Valószínű ez volt az a svájci állás amiről az újságok is beszéltek: www.erotikusmunka.com/jel.php
Most komolyan az ilyen legális?
Szép világban élünk....
2008.08.25 23:25:12Bossifam
Dori;
www.hotangel.ch/515/jennifer.html
TELJES bemutatassal es arlistaval. :(
2008.08.25 23:48:52törölve
Ez a hotangel-es oldal törölve lett.
2008.08.25 23:52:07Dóri
akkor csak így nézd meg: www.hotangel.ch
2008.08.26 00:01:30binderking
Teljesen mindegy hogy mivel foglalkozik az illető lány. (Modell, hostess, vagy más egyéb)
Sajnos amíg ilyen ember forma "állatok" (elnézést az állatoktól a hasonlatért) léteznek mint ez a Török Adrienn és tsa, addig bárki veszélyben lehet, főleg ha privát személyi ellentét a gyilkosság indítéka.(vagyis a tevékenységnek semmi köze hozzá) Márpedig itt legjobb tudomásom szerint erről volt szó. Szóval ez nem nevelés kérdése. Meg egyébként is: bármivel is foglalkozott az áldozat, az ő szuverén joga. Ha ő ezt bevállalta és másokat nem zavart vele, kinek mi köze van hozzá. Arról már nem is beszélve hogy a gyilkosság az gyilkosság. Akkor is ha egy sztárügyvéd, vagy egy orvos, vagy egy villanyszerelő, sofőr, műkörmös, stb. vagy akkor is ha egy hostess, esetleg prosti ellen irányul.
Az ilyen gyilkosoknak szerintem egy dolog lenne való: villamosszék!
2008.08.26 00:12:42Bossifam
Igen. levettek az oldalrol, jönnek helyette az ujak. Ott van mind az összes a fotokon, aki rövid idön belül veszi fel a munkat. Igy megy ez, gyorsan potoljak a kiesett munkaeröt. Az üzlet nem all meg. Ez van.
2008.08.26 08:24:11egy férfi
Dóri: amiket írsz nevetséges mért kell sajnálni ha valaki külföldre megy pénzt keresni? mit zavar ez téged?
Jobban járt mint ha itthon bent ült egy rohadt butikba fillérekért...
de ő még nem volt annyira bevállalós mint egy két lány ismerősöm akik Miamiba vagy Dubaiba járnak és fura hazajönnek és két kézzel szórják a pénzt...
2008.08.26 08:47:29Megélhetési székletfelnőttfilmszínész
2008.08.26 08:24:11 egy férfi
Két kézzel szórják a pénzt?Ez az!Micsoda életcél!Én két lábammal is szeretném.Sőt!Pénzt akarok reggelizni,ebédelni és vacsorázni,este pedig befeküdni egy nagy zsák pénz mellé és egy hatalmasat szeretkezni vele.
2008.08.26 08:47:48Adrienn
ez nem kiesett munkaerö, hanem csak 1 honapig szoktak kint lenni a lanyok, legalabbis egy klubban egy honapig, azert, hogy mindig valtozzon a kinalat. Mert az egy honap alatt, amig kint vagy, addig szinte nem mehetsz sehova, nehogy magadra vond a figyelmet. 12-24 ig ülsz a klubban, utana mesz aludni, stb, de ott a varosban szinte nem is maszkalhatsz, mert ha igazoltatnak, akkor 1.) nem tudsz nemetül, 2.) hol tartozkodsz eppen, 3.) nincs semmi hotelbejelentkezes, stb.... es higyjetek el, CH-ban is kivancsiak az emberek, plane, ha egy wellnes klubbol, több feltünöen öltözö fiatal csajszi jar ki be. Ez nem legalais munka, hanem fekete. Ezert pedig kivagnak az orszagbol.
2008.08.26 08:48:27Megélhetési székletfelnőttfilmszínész
az ilyen pénzcentrikus embereket kitenném két hétre egy lakatlan szigetre.Két kamion pénzzel.
2008.08.26 08:53:29Adrienn
Amugy, ha belegondoltok, akkor mindenki azt nyilatkozta, hogy a Dezi nem hajtott.... Hat, meg jo, hogy otthon nem meseli el, hogy Anyu, figyelj, kimegyek CH-ba hajtani egy kicsit, mert kell a le az uj kocsira. A többi csajnak meg nem mondja el, mert ö eleve nem olyan.....
Tavaly kerdeztem a föiskolarol is, ahova jar..., hat nem volt meggyözö... ö mint minden lany , aki M.o.-n el, es dolgozik, probal maganak egy "rendes" vilagot is teremteni, föiskola, tovabbkepzesek, stb. De ezeket csak hellyel-közzel vegzik el, mert ha ejszaka dolgozol,, akkor nappal alig tudsz tanulni, meg aludni egyszerre, es ez igy nagyon nehez. Senki nem ugy kezdi el ezt a szakmat, hogy igen, en innen megyek nyugdijba. Elöször probaljak az 1-2 evet betartani, de aztan ez nem megy, mert minel többet keresel, annal többet költesz.
2008.08.26 08:57:40Adrienn
A hotangel.ch rol levettek a kepeit, mert igy mindenki azt az oldalt nezi, ami nyilvan tök ciki az ottani magyar csajoknak, akik tutira azt mondtak, hogy babysitterkedni mentek ki.....
En annyit tudok meg, hogy anno a Robi elvolt a Dezivel, mint tancoslany, de a hajtast mar nem türte. Mondjuk meg is ertem, mert ilyet egy kapcsolatban nehez elviselni. jobb, ha egyedül van az ember.
2008.08.26 09:05:53egy férfi
Adrienn: jaja de iwiw az eredeti Dézi nézd meg fura Zürich február a kép alatt:) valószínű egyetemi osztálykiránduláson volt:) pláne télen...
www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=11346808
ami másik felháborító hogy fotómodell? mutassanak már egy megjelenést magazinba vagy akárhol:) és csomó képen fura módon cici kint... én úgy tudom Erotikus modellnek hívják az ilyet de fotómodellhez messze van...ahhoz magazin címlap kellett volna...
amiket meg a tv mutogat fura módon akkor még kis cici és száj és haj nélküli képek szóval nem egy friss képek...
2008.08.26 09:06:18Klozet
Én már kíváncsi lennék erre a csodakapcsolatra ami állítólag 4 évig tartott.
Mettől-meddig?
2008.08.26 09:10:45egy férfi
Klozet: de ahhoz képest 4 évig együtt voltak pofája nem lett volna megvédeni a nőt, akiért oda volt, mert ahogy rtl kluba is volt nem mert, egy barátja se a tv elé állni egy csajt tettek be, hogy azért csak valaki beszéljen már Déziről hogy milyen volt...
2008.08.26 09:14:45Adrienn
egy ferfi: lattam a kepet, az a laksban keszült, ahol alszanak a csajok. Ennyi.
Telen nincs osztalykirandulas...:)
A masik ZH-i kep a Limmatquai-on van.
A modellkedes: Anno Dezi hostesskent dolgozott. Az ilyen termekbemutataokon. Na, ahhoz kell csinalni portfoliokat, es ezekböl le kell adni par kepet az ügynöksegeknek. Egy-ket fürdöruhas, teljes alak, arckep. Utana, ha erdekes vagy, akkor behivnak valogatasra, szemelyes beszelgetesre, hisz te fogsz kepviselni egy ceget. En anno a Pepsinek csinaltam egy reklam turnet, meg a Coty cegnek. De folyamatosan kell uj foto, mert ugye mindenki valtozik. A Dezi föleg az erotikus hostess melokat csinalta, de tudtommal nem modellkedett. Ahhoz ö tul kicsi volt, 160cm.
2008.08.26 09:14:49:-
Sziasztok.
Dézi 16 éves kora óta volt a Robival. Ezért kérdeztem tegnap amit kérdeztem.
2008.08.26 09:17:07Klozet
Aha.
És a csávó akkor hagyta el, amikor elkezdett svájci munkákat elvállalni?
2008.08.26 09:19:04Adrienn
Nem is fog senki szemelyesen beszelni rola, ezt ne is varjatok. Megpedig azert, mert par embernek ciki, hogy ö is az ejszakarol ismeri, igy kiderülhet, hogy ö is ilyesmit csinal.
Szerintem furcsa, hogy csak a gimis tanarat kerdeztek meg...., hisz allitolag 3 eve fösulira jart... , miert nem ott kerdeznek meg valakit? nem az az erdekes, hogy milyen volt 3-7 eve, hanem , hogy most, nem?
A szülei, rokonai pedig nem fognak felszolalni, mert allandoan tamadas alatt allnak, hogy miert nem csinaltak valamit. Hey,az anyja ovonö.... ha kis szerencseje van, akkor nem veszik ki az összes gyereket a csoportjabol.
2008.08.26 09:19:34:-
Szerintem nem szakítottak végleg mert ők folyamatosan így jártak állítólag. Se veled se nélküled.
2008.08.26 09:20:00Adrienn
A februari utat meg nem tudta, de a Dezi majusban biztos elszolta magat. Azert egy ilyet nehez titokban tartani
2008.08.26 09:20:41Adrienn
Igen, ez tenyleg igy volt, de többnyire együtt eltek
2008.08.26 09:25:44:-
szerintem tudta, hogy Svájcban van mert akkor ki is volt írva a Dézi adatlapjára, hogy ott van és hogy mikor jön haza.
De ennek abszolút semmi jelentősége nincsen már.
2008.08.26 09:27:41egy férfi
Én úgy tudom, hogy csak elkezdte, de utána ott hagyta az egyetemet a műköröm építő tanfolyam miatt..
Bár még anno 1 vagy 2 éve láttam Dokkba, de nem Robival volt hanem valami ősszülő hajú pasival fekete nagy BMW telepjáróból szállt ki...szóval azért itthon nem csak Robi volt neki...
2008.08.26 09:32:12Macaroon
Baszki ezt egyszerűen nem értem, hogyan juthat idáig két ilyen nyikhaly. Amúgy is kiver a víz a cukcsi vagyok és életvidám csajszi utálom a hazugságot ismizz meg majd megtudod vegylél fel msnre tizen!!!évesektől, de baszki, ez már mindenen túltesz.
2008.08.26 09:34:12Adrienn
Azt tudta, hogy CH-ba megy, csak azt nem , hogy miert..
En sok lanyt ismerek CH-bol, hat otthon nem mondjak meg, az biztos. Babysitter, idösapolas a legbiztosabb. Olaszorszagban 10-14 napos turnusok vannak. Kimesz ket hetre, hajtasz mint allat, aztan ket honapra haza. Tehat, ha ismerösötök Olaszban, vagy CH-ban sitterkedik, es jol nez ki, akkor tudjatok, hogy mi a palya. Föleg, ha nem is beszeli a nyelvet.....
Na, igen, elkezdte a sulit, azt en is tudom. De utana nem is folytata, megis ugy csinalt, mintha.
tudom, hogy neha ciki volt neki, amit csinalt. De ez tipikus Dezi: meg eleteben is megosztotta az embereket, hat meg a halalaban.
2008.08.26 09:35:34egy férfi
Macaroon: jaja azért igazad van durva ez-az ügy, de egy dolog biztos hogy Dézi nem egyszerű ügyletekbe keveredhetett bele...
2008.08.26 09:37:27egy férfi
jaja de most valaki szereti a szexet most ez mért baj és még pénzt is kap érte akkor miért ne csinálná hiszen a szex végül is jó dolog:)
2008.08.26 09:40:43fotómodell, ugyan már
nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem már egy kicsit irritál, hogy mindenhol úgy szerepel, mint "fotómodell-gyilkosság"..kb úgy csinálnak, mintha minimum Ebergényi Rékát, vagy Linda Evangelistát ölték volna meg..
a mai blikkben is mit látok dézi képe alá írva? "a csodás modell dézi".. hát ez pont egy olyan kép, amiről csak a hülye nem vágja le, hogy qrva volt, de a ruházatáról és a csapzott hajáról tekintve lehet még a rosszabbik fajtából, mert egy luxuskurva ilyen ruhát és napszemüveget fel nem vesz, a frizurájáról nem is beszélve.. amúgy azon az iwiwes képén, ahol az "adrikával" van, mellesleg megjegyezném, hogy dézi sokkal ócskábban néz ki, adri egy kifinomult úrilánynak tűnik mellette.
www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=11346808
2008.08.26 09:44:05fotómodell, ugyan már
ennek ellenére, még mielőtt bárki elítél, sajnálom ezt a szerencsétlen leányt, ezt senki nem érdemelte volna meg..
más valaki meg azt írja, hogy senkinek semmi köze ahhoz, ha valóban ribanc volt.. már ne haragudjatok, de hogy ne lenne közünk hozzá.. az adó is egy közügy, és amíg én fizetek adót, a kurvák meg nem addig igen is van közöm hozzá, hogy az volt-e vagy sem..
2008.08.26 09:45:27Macaroon
egy férfi: nagyon sok lány nyomja, nekem is csinálta egy barátnőm, ő mondjuk tényleg rövid ideig és megélhetésért, de nekem ez a dokkos drogos szajhaparty ami érthetetlen meg az, hogy a szülőnek nem tűnik fel. Vagy nem akarja, hogy feltűnjön. Tudom én, hogy egy kisfelnőttet már nem lehet kordában tartani, de azért csak elgondolkodnék, ha a 20éves lányomnak műcsöcse meg műszája lenne...
2008.08.26 09:48:55egy férfi
jaja én is megjegyeztem pár sorral feljebb erotikus modell volt;), de a blikk igazi szennylap mindent kitalálnak csak vegye a sok magyar és veszik is nekik ez megéri...holnap is kitalálnak valamit megint veszik...és holnap után is lesz valami új kitaláció és így megy ez fél évig amíg ki nem mondják a végleges ítéletet...
2008.08.26 09:51:24Macaroon
Amúgy már írtam, h tök túlzás, mert a dézi csak a kiretusált már műnőként készült műhajas képeken nézett ki: ÁTLAGOSAN, ahogy bármelyik csinosabb lány ki tud nézni ennyi invesztálás után...amúgy egyáltalán nem volt extra, talán a húga még szebb is nála...szegény anyját sajnálom, milyen csinos nő...és nem tűnik fel nektek, hogy látszik, hogy nem csóró családból jött??? Szerintem simán elvégezhette volna a fősulit szülői támogatás mellett, két nyelv és pár év alatt keresel 2-3kilót ha ügyes vagy...neki ez egyszerűbbnek tűnt. Sajnálom azért, még ha át is gázolt másokon ahogy az állítólagos ismerősei írták az elején. Hülye volt.
2008.08.26 09:51:33egy férfi
fotómodell, ugyan már:
Én is sajnálom, hogy ez történt remélem a bűnösök megkapják büntetésüket...
2008.08.26 09:51:37Macaroon
Dézi, bocs. Nagybötű.
2008.08.26 09:51:44Adrienn
Ez nem a sex, hanem a penz szeretete. Aki meg nem volt üzletben, az nem tudja, de a lanyok nem valogtnak, es nem mindig fiatal a vendeg, többnyire idös,es hat nem mindig jol apolt....ennyire senki nem szereti a sexet. Nezdd, en swinger vagyok, tehat tudom, hogy miröl beszelek. Inkabb elmegyünk a parommal, es közös szimpathia eseten, okay. Szerintem ez a sex szeretete, nem pedig a hajtase. Persze mi sem minden heten megyünk, hanem mondjuk ket honapban egyszer, ha valami "action"-re vagyunk :)
2008.08.26 09:53:50Macaroon
egy férfi: mit vársz egy országban ahol Győzike a menő? Én inkább azokat furcsállom akik írják ezeket, hogy nem köpi szembe magát minden este. Mert a bulvárnak is van magas színvonala. Bár témábavágó a Dirt c. sorozat, szerintem az kb, mutatta, hogy mi van a lapok mögött...én tökre elhiszem, hogy nem légbőlkapott sztori volt.
2008.08.26 09:55:53Macaroon
Adrienn: én melóztam az Eagle-ben Magyarországon a swinger is egy nagy szomorú nyomor a sok bebaszott szatyros nénike akik reggel rájönnek, hogy még sem akarták. Jó persze vannak jó fejek is, de évek óta inkább a környékére sem megyek annyit láttam ott, hogy kösz elég volt. Dézi szintjén meg ami kokó elfogyott azzal lehet, hogy fél hállivúdot el lehetne látni, háhá:o)
2008.08.26 09:57:27egy férfi
Macaroon:
igaz jobb lett volna ha elvégezte volna az egyetemet, de hát a baráti kör elvitte az eszét valószinü rendes, tiszteséges lány leheteknek ők is:
images.iwiw.net/0901/user/01/13/46/80/8/user_11346808_1217230924765
images.iwiw.net/0301/user/01/13/46/80/8/user_11346808_1214422125107_box
2008.08.26 09:59:20Macaroon
Én tényleg sajnálom őket. De Dézinél konkrétan az anyját bakker. Gondolom tehetetlennek érezte magát. A húgát viszont nem értem, nekem kinyírják a tesómat biztos nem arra lenne energiám, hogy emlékfényképeket tegyek az iwiw oldalamra róla. Kicsi vagyok én ehhez.
2008.08.26 10:02:02egy férfi
Jaja szegény anyukáját a meg a családját sajnálom, hogy most olyan dolgok is előjönnek amikről nem tudtak...
2008.08.26 10:07:56Macaroon
Plusz végtelenül nem értem hogy jut idáig egy ilyen kis senkiházi majom, azaz kettő. Biztos nem aludtak 3 napja és azt képzelték ők az igazságosztók Dézi meg a főellenség. Remélem drogtesztet csináltak velük.
2008.08.26 10:10:45egy férfi
vagy végig nézték a fűrész I-II-III-IV-et...
2008.08.26 10:19:12binderking
Fotómodell ugyan már: Légy erős! nem csak a qrvák nem fizetnek adót (amiről egyébként nemcsak ők tehetnek), hanem sok ún. vállalkozó sem, akik mondjuk minimálbérrel vannak bejelentve, nullszaldósra van kimutatva a jövedelmük, közben meg furikáznak a 40-50 milliós autókkal, és kacsalábon forgó villákat építtetnek maguknak a budai hegyekben. Őket érdekes, mégsem nézi le senki. Pedig sokkal több pénzt vesznek ki az állam zsebéből, mint mondjuk egy modell, erotikus hostess, modell, vagy éppenséggel prosti. Hogy a mindenkori politikusainkról, és a mögöttük meghúzódó lobbykról már ne is beszéljek.
Vigyék törvényes keretek közé a személyi prostitúciót szigorú szabályok mellett, a striciket üldözzék tűzzel vassal, és akkor majd fizetnek adót, akár a qrvák is.
Na persze ez sokaknak nem lenne érdeke, hisz akkor nyoma lenne annak hogy melyik vén kéjenc politikus miféle fizetős leányzóknál múlatta idejét miközben a nyilvánosság előtt a tökéletes családapa és férj képében tetszeleg.
Félreértés ne essék, nem azt mondom én hogy DÉzi egy szende szűz volt, mert nem volt az. De ennek semmi jelentőssége nincsen, hiszen nem ez játszott szerepet a meggyilkolásában.
2008.08.26 10:23:45Megélhetési székletfelnőttfilmszínész
2008.08.26 10:19:12 binderking
Sajnos ez egy módon lehetséges: ki kell bújni a képmutatás világbajnoka,az U.S.A. seggéből és kilépni a New York-i Egyezményből, ahogy tette ezt Ausztrália és Új-Zéland is.Ott a kurva is adózik, sőt, biztonságos, tiszta körülmények közt "dolgozik", azzal megy el,akivel akar.Igaz, ha kiáll az út szélére, nem a kuncsafttól kell rettegnie, inkább a rend őreitől...
2008.08.26 10:35:30Adrienn
Nem tudom, hogy M.o.-n milyen a swinger, en csak itt voltam, meg Nemetben, es tök jo. Persze vannak idösebbek is, de mi vagy egy masik csajt keresünk, vagy egy helyes, szimpi part. De itt se muszaj semmit tenni. En jol szoktam erezni magam, szeretek sexysen öltözni neha,de azert vannak dolgok, amibe nem mernek kezdeni (pl. gangbang). Ennyi.
Amugy a kurvak Austriaban is adoznak. Ki van szamolva, hogy atlag mennyit keresnek, (persze kevesebb), es 5 hetente kell orvosi vizsgalatra is jarniuk.
2008.08.26 10:39:29egy férfi
Mo.-n inkább sok a tudatlan ember ezen a téren honnan tudná mi az az escort és társai.Dézi össze blogjába és irogatnak valószínű 15-18 éves lányok értelmes dolgokat...
2008.08.26 10:40:17Adrienn
A csaladot en is sajnalom. Remelem,kitartanak egymas mellett a szülök, es nem vadoljak egymast. De az biztos, hogy most kiderül egy csomo dolog. En mar hallottam olyat is, hogy takaritonö otthon nem takarit, tanar, ovonö otthon nem nevel gyereket.....
Ez kemeny menet lesz nekik.
A Petran en is meglepödtem, hogy mar ennyire hamar el tudta fogadni a növere halalat, hogy kepeket rak ki rola. En pl. meg most is alig tudom elhinni.
2008.08.26 10:42:18Adrienn
Amugy, ha valaki drog alatt elkövet valamit, akkor az enyhitö körülmeny, mondvan: nem volt beszamithato......
2008.08.26 10:51:03egy férfi
iwiwen üzenőfalon ezt linkelgetik most sokan:
Szabóné Zsolnai Teréz [Zsozso] (535) Üzenek
Kedves Ismerőseim barátaim !Nagyon szépen megkérek mindenkit hogy NE tegyetek ki több információt DÉZIRŐL A temetésről majd személyesen tájékoztatlak benneteket...nem elég a tragédia a fájdalom annyi támadás ér minket,hogy ezt az egészet nem lehet épp ésszel felfogni Ami másoknak"hir"nekünk tragédia!Szóval ha tényleg szeretitek Dézit ,kérlek benneteket ne másoljatok be semmit és ne legyen Vele teli az üzenőfal Megértéseteket köszönöm
2008.08.26 10:59:40sityak
Nem vagyok ismerős ezeken a tájakon, de most megnéztem a képeken, milyenek ezek a "szép" lányok. Hát a koruk ellenére elképesztően rútak és elhasználtak mind, nem is szólva a jelentéktelenségről, ami sugárzik belőlük, márha. Hova teszik egyesek a szemüket?! (Igaz, nekem könnyű, még sohasem kellett nőért fizetnem.)
2008.08.26 11:06:46Adrienn
Ha valaki az eccakaban dolgozik, az elöbb utobb meglat iszik rajta. Eleve, hogy ejszaka. Aztan az ivas, mert abbol is csurran-cseppen valamennyi penz. Nalunk anno 4000Ft volt egy koktel, abbol 1500-öt kaptunk...ez meg egy jo hely, mert igyekeztek keves alkoholt beletenni a pultosok, hiszen nem az a cel, hogy a 3. utan leajulj a szinpadrol, hanem, hogy vegig kitarts, es szorakoztass. De volt olyan hely, ahol whiski-t kellett inni... Emellett nehany drogoznak, akkor mar be-beszall az ember abba is, aztan masnap alvas, szolarium, stb. Ami ahhoz kell, hogy este jol nezz ki. Ez a pia miatt nem olyan könnyü dolog, hisz az a veszelye, hogy alki leszel. Sokan ugy inditanak, hogy melo elött bedobnak egy-ket vodkat, hogy legalabb valamennyire jo kedvük legyen. Egy idö utan kieg az ember. Es persze közben probal gyüjtögetni, hisz tartani kell a lepest a többiekkel.
2008.08.26 11:59:35kívülálló
Nyugodjon Békében!
Sajnálom szegényt, nem is itélem meg,
de az igazsághoz tartozik, hogy annyira volt "fotómodell", mint a zsarolásból élő bikanyakú alak "vállalkozó".)
2008.08.26 13:19:57Okoskának
Tépj egy sorszámot a közhelyeiddel és takarodj a sor végére!
2008.08.26 19:25:11Adriennek
Adrienn, te olyan hülye vagy, mint a seggem, belülről kétszer!!!
Magyarországon a jog mind az alkoholos befolyásoltságot, mind a droghatást SÚLYOSBÍTÓ körülményként értelmezi, de semmiképpen sem enyhítőként, ugyan is a magyar jog úgy értelmez, hogy minek iszik az olyan, aki nem bírja, és hülye lesz tőle.
Tudom, hogy nagyon fontos akarsz lenni, mert egyébként egy szerencsétlen kis senki vagy, de az ilyen dolgokat hagyd meg a profiknak, és ne írogass be hülyeségeket, beszámíthatatlanságról, meg hasonló ökörségek. Magyar jogban ilyen sincs, nem az idióta amerikai filmekből kelleni élni, ez itt az ÉLET, csupa nagy betűvel!!!
2008.08.26 19:59:13pb
Adrienn!
Bocsi,ez most off,de irod,hogy ti jártok swingerbe.Nekem ez is nagyon abszurd.
Ha párt választotok,akkor ott párcsere is van?Vagy csak együtt,de mindenki a párjával?És ha csak egy lány,akkor azt a párod is d..ja?És ezt te élvezed,ha a párod mást lányt izél?
Uff,én ezt nagyon nem tartom normálisnak.Fura ,hogy vannak akik ezt élvezik.
2008.08.26 21:29:38Adrienn
Elöször is, onnan tudom, hogy a jog a drogot enyhitö körülmenykent veszi, hogy magam is tapasztaltam. Igaz, nem M.o.-n, ezt hozza kell tegyem, ebben lehet, hogy igazad van. Majd megnezem a magyar büntetöjogot.
Pb: mi nem a parcsere miatt jarunk, hanem azert, mert jo hangulat van, laza emberek, stb. a parcseret egyszer probaltuk, de nem volt valami nagy szam. öszinten szolva en szivesen provokalok, es szivesen elvagyok lanyokkal is. Tudom, hogy sokan nem tartjak normalisnak, dehat ez van. M.o.-n ez meg nem olyan elterjedt dolog. De ha megnezed mondjuk az orangerie.ch-t , es ha tudsz valamennyire nemetül, akkor nezdd meg a szabalyokat is. Nem vagy kenyszeritve semmire. Nalunk volt mar olyan is, hogy mentünk, aztan semmi nem volt, csak uszkaltunk, saunaztunk, tancoltunk, tehat bulizgattunk, mert nem talaltunk olyat, aki igazan szimpi lett volna. Ennyi. De ha esetleg ki akarod probalni, akkor azt ajanlom, hogy elöször egyezzetek meg, hogy meddig lehet elmenni, anelkül, hogy az a masikat bantana. De ha nem is akarsz semmedig elmenni, hanem csak a paroddal akarsz par uj dolgot kiprobalni, az is okay. Van egy csomo fele szoba, ahol mindenfele jatekszerek vannak :) az is beszabalyozhatod, hogy mas emberek nezhetnek-e vagy sem. De nezz utana, szerintem megeri.
2008.08.26 22:03:51Adrienn
Hat, megneztem volna, de nem talaltam sehol. csak egy olyat, hogy a drogfüggöket valamivel enyhebben itelik el. Ennyi. De ehhez tenyleges függes kell, nem csak alkalmankenti drogozas.
Nem tudja valaki, hol lehetne megnezni a büntetö törvenykönyvet?
2008.08.26 22:08:43Adrienn
Az erdőből került elő a gyilkos vadásztőr
Krónika
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság az augusztus 12-én elkövetett fotómodell-gyilkosság két gyanúsítottját, a 22 éves, budapesti B. Lászlót és a 18 éves, salgótarjáni T. Adriennt – tájékoztatta lapunkat a Fővárosi Bíróság sajtóosztálya. A határozat nem jogerős, mert az érintettek fellebbeztek.
A fotómodell-gyilkosság egyik gyanúsítottja, B. László a bíróságon (Fotó: Horváth Péter Gyula)
A döntés szerint a letartóztatás azért indokolt, mert a fiatalok elszöktek a felelősségre vonás elől, de tartani lehet attól is, hogy összebeszélnek, a tanúkat befolyásolják, illetve veszélyeztetnék az eljárás sikerét.
A 21 éves Szabó Dézi fotómodell holttestét egy járókelő találta meg múlt hét kedden este negyed nyolc körül Soroksáron, az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél lévő erdei úton. Az áldozattal gyilkosai több tucat késszúrással végeztek. A fővárosi rendőrök megtalálták és lefoglalták B. László édesapja autóját, amelyet a két fiatal a gyilkosság után használt, és amelyben a holttestet is elszállították oda, ahol aztán végül rátaláltak. A gyanúsítottakat egy nyíregyházi panzióban vették őrizetbe a rendőrök szombat éjjel.
A rendőrségen mindketten beismerő vallomást tettek. Azt még a nyomozók nem árulták el, melyikük ölte meg a fotómodellt, a szerepeket később szembesítéssel tisztázzák. Előkerült viszont a gyilkos eszköz. A fiatalokat ugyanis a rendőrök a helyszínre vitték, ahol a gyanúsítottak megmutatták, miként történt az emberölés. Egyre inkább bizonyos, hogy a lefoglalt autóban kezdődött és a helyszínen végződött. Az adatok szerint tehát Szabó Dézi még élt, mikor gyilkosai a soroksári erdős részre kivitték. Itt találták meg a nyomozók a vadásztőrt is.
Szenvedi Zoltán
nyomtatóbarát verzió cikk továbbküldése
Régészeti feltárás az autópálya mentén
Krónika
Már nem vallott tasnádi ellen a tanú
Krónika
Bemutatómajor a Fertő-tónál
Krónika
Rendőrök az iskoláknál
Krónika
Őszintén
Krónika
Élet/kép
Szivattyúzással fizet az ukrán folyószennyező
Nincs egyezség az egyházak és a tárca között
Hova tartozzanak az erdők?
Az erdőgazdálkodás nem profitorientált favágásról szól
Orbán Viktor Amerikából érkezik Kötcsére
A többség örülne Gyurcsány távozásának
Kolompár Orbán önvédelmi mozgalmát elítélik a romák
Demszky milliókat gurított
A Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának magáncége borfesztiválokra is kapott közpénzt
Az MSZP elbukta a gyöngyösi hazardírozást
Impresszum Levél nekünk Adatvédelem Szerzői jogok
2008.08.26 22:10:42Adrienn
Bocsanat, ez hosszu lett :)
www.magyarhirlap.hu
2008.08.26 22:19:41Rol
Ezek állatok, nem emberek: összeverni szétszurkálni valakit (ráadásul nőt) vadásztőrrel!! és kidobni mint egy "szemetet" Remélem a börtönben fognak elrohadni!
2008.08.26 22:29:52MIMI
valaki megmondaná hogy a tegnapi rtl klubos híradót hol tudnám megnézzni?? nem találom sehol előre is köszi
2008.08.26 22:34:16Rol
MIMI rtlhirek.hu/dock/bunugy
2008.08.26 22:39:58MIMI
Rol..........köszönöm
2008.08.26 22:46:45MIMI
Rol..........nem tudom megnézzni miért?????
2008.08.26 22:49:39feltételezés
sokat gondolkoztam ezen az ügyön, és arra gondoltam, hogy mivel az indokot eddig egyikük sem nevezte meg szerintem az lehetett, hogy be voltak állva, aztán haragudtak is rá, és annyira begerjedtek, hogy talán még ők sem tudják, hogy miért, de kinyírták.. végülis 57szer szerintem csak akkor lehet leszúrni valakit, ha nem vagy magadnál... hú, de talán nem is jó belegondolni ezekbe a dolgokba, mert félelmetes.. nagyon nagyon remélem, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést kapják, ami csak kiszabható ilyen esetben, ha maguknál voltak, ha nem akkor is...
2008.08.26 22:54:57Rol
MIMI Jobb oldalt van olyan, hogy kapcsolódó videóanyagok, arra katt ha nem jön be akkor macromedia flash playert kell telepíteni!
2008.08.26 22:58:07Rol
Adobe Flash Player akart lenni és innen tölthető: www.adobe.com/shockwave/download/download.cgi?P1_Prod_Version=ShockwaveFlash&Lang=German
2008.08.26 23:02:18xoxox
azt felejtitek el, h Dézinek kb a legjobb bnője lett az Adrienn, a srácba meg szerelmes volt...
2008.08.26 23:12:46Hell
Milyen srácba?? Adri pasijába?
2008.08.26 23:16:56Bossifam
Aha, es ha be voltak löve, akkor ki vezetett? Mart ha a kocsiban öltek. akkor jön az hozza hogy az egyik drogos allapotban autot vezetett? Ez külön büntetendö es nem enyhitö körülmeny. Ezek szerint gyilkolni lehet es enyhites ha be voltak löve...hm.
2008.08.27 10:58:55Eper.UK
Sajnálatos, hogy valaki ilyen fiatalon és ilyen szörnyű módon kellett, hogy meghaljon. Viszont nap, mint nap történnek ehhez hasonló tragikus esetek, azzal viszont senki nem foglalkozik. Szánalmas dolognak tartom, hogy ilyen módon lett "sztár" ebből a szerencsétlen lányból. Viszont ez nem a média hibája, hanem a miénk, mert sajna az embereknek erre van igényük. Én 10 évvel ezelőtt elveszítettem a testvéremet egy vonatbalesetben és a sors fintora az volt, hogy nem egy menetrend szerinti járat gázolta halálra, mivel azt megszüntették, hanem az évente kb. kétszer közlekedő pályafenntartó szerelvény. Mégsem lett a tragédiából "agyoncsócsált" hír. A család a mai napig mélyen gyászol, viszont az élet megy tovább...
2008.08.27 11:32:05...
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=114522
Bár szerintem a Blikk ezt kitalálta...
2008.08.27 13:52:05kihanemén
csak azt nem értem, h szabó déziből miért pont mostanra lett sz.dézi, a tettesekből meg b.lászló meg t.adrienn.
eddig is tudtuk a nevüket...
2008.08.27 19:26:23Carnivora
Kiváncsi vagyok mennyi bőrt húznak le még erről ma előhozták a szúrások számát is basszus ...
www.youtube.com/watch?v=H1eLJzsDxQU bár emlékvideónak ez a legjobb mondtam én van bőven kép amin ruha is van a leányzón.