Négyre emelkedett a Pilis-Monorierdőnél történt vonatbaleset halálos áldozatainak száma, miután egy ember elhunyt a kórházba szállítás után - tudta meg az MTI a Merényi Gusztáv Kórház baleseti osztályának vezetőjétől hétfőn. Mentőhelikopterrel négy életveszélyes sérültet, mentőautókkal pedig négy súlyos és 19 könnyű sérültet szállítottak kórházba. A környéket mentősök fésülik át, illetve a településen is keresik az esetleges sérülteket, így a könnyebb sérültek száma minden bizonnyal emelkedni fog. Győrfi Pál az MTI-nek azt mondta, hétfő délután fél kettőre a mentősök befejezték a helyszíni mentési munkálatokat.

Az MTI tudósítói azt látják, hogy az Intercity vonatszerelvény utolsó kocsijának a teteje teljesen szétnyílt, ahogyan belerohant a személyvonat. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője az MTI-nek a helyszínen azt mondta, a biztosítóberendezés hibásodhatott meg, ez okozhatta a vonatbalesetet. A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy az Intercity vonat utolsó kocsijába, amely a legsúlyosabban sérült meg, hány darab helyjegyet adtak el. Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte, hogy a történtek miatt a rendőrség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt eljárást indított. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának több vonaton utazó szemtanú is megerősítette, hogy a személyvonat vezetője, amikor látta, hogy nem tudja elkerülni az ütközést, a vezetőfülkéből beszaladt az utastérbe.