horoszkóp

Kirabolt és megerőszakolt egy 15 éves fiú egy 76 éves nőt Dévaványán

bry
2008.10.07. 12:32

Erőszakos közösülés, több rendbeli betöréses lopás, rablás és magánlaksértés bűntette miatt vett őrizetbe a rendőrség egy általános iskolás fiút a Békés megyei Dévaványán. A 15 éves, nyolcadikos fiút, akit a beol.hu információi szerint a helyi iskolából, egy tanóráról vitték el a nyomozók, azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy szeptemberben két idős embert is kirabolt, közöttük egy 76 éves nővel erőszakosan közösült is. A békéscsabai bíróság időközben előzetes letartóztatásba helyezte a fiatalembert, aki egy javítóintézetben várja a vádemelés után a bíróság ítéletét.

Dévaványán szeptemberben az idős nő mellett kétszer is kiraboltak egy 80 éves férfit, és a nagy erőkel lefolytatott nyomozás során felfigyeltek egy dévaványai, 24 éves férfire is, aki az elmúlt hét végén történt őrizetbe vétele során részletes vallomást tett. Ennek alapján kiderült, hogy a rablássorozat értelmi szerzője és végrehajtója egy 15 éves, szintén dévaványai fiatalember volt, aki mindhárom rablásban részt vett - előbb egy 24 éves, majd pedig egy 47 éves társával.

Az idős asszonyt szeptember 3-án este egyedül rabolta ki, majd erőszakolta meg a fiú. A dulakodás során a nő könnyebb sérüléseket szenvedet, a rabló pedig 14 ezer forint zsákmánnyal távozott a helyszínről. Másnap a fiatalember, immár egy társával egy 80 éves férfitől rabolt el 15 ezer forintot. A férfi ellen szeptember végén elkövetett második betörés alkalmából azonban, a szomszéd riasztása alapján, tetten érte őket a rendőrség, és az egyik, 47 éves elkövetőt fizikai kényszer segítségével el is fogták, aki azonban a kihallgatása során nem nevezte meg társait.

A nyolcadikos fiú ellen egyébként már korában is eljárt a bíróság, sőt a rablássorozat előtt lopás miatt az ügyészségi is vádat emelt ellene. A mostani gyanú a fiatalember ellen immár nemcsak rablás, hanem erőszakos közösülés bűntette is. A bíróság mindhárom személyt előzetes letartóztatásba helyezte. (FH)