A nyomozók orra előtt fosztotta ki három albán bűnöző egy külföldi rendszámú mikrobusz utasait Budapesten, a Keleti pályaudvar közelében. A rendőrök az egyik elkövetőt már ismerték: 2007 áprilisában már indult ellene büntetőeljárás trükkös lopás miatt: akkor 9 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe, végül lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá került - írta a Havaria Press.

Budapest rendőrfőkapitánya már korábban elrendelte, hogy a megszaporodott trükkös lopások miatt önálló akciót szervezzenek a BRFK-n az ilyen tolvajok felderítésére. Az akció keretében szerdán délután figyeltek fel a nyomozók három férfira, akik a Keleti pályaudvar parkolójában kiszúrták egy svájci rendszámú mikrobusz jobb hátsó kerekét, majd követni kezdték a kiszemelt járművet. A Hungária körútnál egy cseh rendszámú gépkocsiból leintették a házaspárt, felhívva a figyelmüket a defektre, majd közülük ketten - mintha valóban segíteni akarnának - élénken gesztikulálva kezdték magyarázni a sértetteknek, hol találnak gumiszerelő műhelyt; eközben harmadik társuk kiemelte a mikrobuszból az utasok értékeit. Mindhárom - 28 és 35 év közti - albán férfi őrizetbe került.