horoszkóp

Autóbalesetben meghalt Jörg Haider

2008.10.11. 10:57
Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke - adta hírül az MTI. A klagenfurti rendőrség közleménye szerint az elöljáró szolgálati gépkocsijával, egy Volkswagen Phaetonnal a tartományi székvárostól délre, Lambichl településen haladt keresztül hajnali fél kettőkor, amikor eddig ismeretlen okból hirtelen letért az útról. Az autó lecsúszott az országút melletti jobboldali töltésen, majd többször megpördült. Az 58 éves politikus olyan súlyosan megsérült a fején és a mellkasán, hogy röviddel később, még a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az első vizsgálatok szerint életét nem lehetett megmenteni. A Phaeton gyakorlatilag teljesen összetört. A szerencsétlenségről egy nő értesítette a rendőrséget, akinek az autóját az elöljáró közvetlenül a baleset előtt megelőzte. Jörg Haider egyedül ült a szolgálati gépkocsiban. A BZÖ elnökhelyettese, Stefan Petzner közölte, hogy a tartományi vezető egy rendezvényről tartott hazafelé, a Medvevölgybe (Bärental), ahol a hét végén ünnepelték volna édesanyja 90. születésnapját. A politikus nős volt, két felnőtt lányt hagyott maga után. Az osztrák politikai vezetők megdöbbenésüknek adtak hangot a balesetről értesülve, és részvétüket nyilvánították a családnak. Az alpesi ország szélsőséges megjegyzéseiről hírhedtté vált, ugyanakkor markáns és népszerű jobboldali-populista politikusa 1993-ban egyszer már elszenvedett egy súlyos autóbalesetet. Gépkocsijával akkor egy telefonpóznának csapódott, de az esetet szerencsésen túlélte, csupán könnyebb fejsérülést szenvedett.