Beszámítható állapotban követte el tettét a róla készült pszichiátriai vélemény szerint Josef Fritzl, az amstetteni rém, aki huszonnégy éven át fogságban tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát.
A Der Standard osztrák lap - ügyészségi forrásokból származó értesülésekre hivatkozva - keddi számában ismertette a vizsgálat végső következtetését, amely szerint a hetvenhárom éves férfi végig tudatában volt cselekedete súlyának és következményének. A szakértő, Adelheid Kastrner linzi pszichiáter hat alkalommal folytatott beszélgetést a gyanúsítottal, aki közlése szerint együttműködőnek mutatkozott és készségesen válaszolt a kérdéseire. A részletes elemzést már eljuttatta az ügyben illetékes St. Pölten-i - alsó-ausztriai - tartományi ügyészségre.

A pszichiátriai vizsgálattal lezárult az előkészítő szakasz, most már az ügyészségen múlik, hogy mikorra állítja össze a vádiratot. A Der Standard úgy tudja, hogy három héten belül az is elkészül. A jelenlegi állás szerint a férfit személyes szabadság megsértésével, kényszer alkalmazásával, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsítják. Elképzelhető azonban, hogy a bűnlista egyéb tételekkel is kiegészül. A lehetséges további vádpontok között említik családtagok rabszolgasorsban való tartását és a mulasztásból elkövetett emberölést az újszülött halála miatt. Az utóbbiért akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható a gyanúsított.

A St. Pölten-i ügyészség szóvivője közölte, hogy a korábbi információkkal ellentétben valószínűleg csak jövőre kerül sor a bírósági tárgyalásra. Azt már előre eldöntötték, hogy a néhány naposra tervezett esküdtszéki eljárás nem lesz nyilvános, a sajtó csak a vádirat ismertetésénél és az ítélet kihirdetésénél lehet jelen. A mérnök gyermekei - Elisabethet is beleértve - saját érdekükre hivatkozva nem kívánnak tanúskodni, írja az MTI.