A korábbi hírekkel ellentétben nem spanyol, hanem portugál állampolgár az a teherautósofőr, akit őrizetbe vettek Nagy-Britanniában a hétfő éjjeli, öt halálos áldozatot követelő baleset okozásáért. A kigyulladt autóban egy öttagú család égett benn. A baleset Anglia nyugati részén, az M6-os autópályán történt. Kevesebb mint két órával korábban egy másik baleset is történt a közelben, akkor egy sofőr vesztette életét.

Egy negyvenes évei közepén járó portugál teherautósofőrt őrizetbe vettek. A férfit azzal gyanúsítják, hogy veszélyes közlekedéssel ő okozta az öt halálos áldozatot követelő balesetet. A spanyol cégnek dolgozó portugál sofőrt tolmács segítségével hallgatják ki. (FH)