Ketten életveszélyesen, ketten pedig könnyebben megsérültek egy szórakozóhelyi késelésben szombat éjszaka Kecskemét-Hetényházán, Bács-Kiskun megyében - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A körülbelül 10-12 főből álló csoport késekkel és bárdokkal vonult az éjszakai szórakozóhelyre, és rátámadtak a hely vendégeire, illetve egy ott dolgozó biztonsági őrre. Összesen négyen sérültek meg, ketten életveszélyes állapotban vannak. Az egyik vendéget többször is megszúrták a szíve környékén, és még a hasán is vágott sérülést szenvedett, a szórakozóhely rendezőjét pedig homlokon, illetve alhason szúrták támadói. Azt egyelőre nem tudni, miért támadták meg a szórakozóhelyet, a rendőrök nagy erőkkel keresik a csoportot - tette hozzá a szóvivő.

A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.