Iránban kivégeztek két férfit, akik még tavaly elraboltak, majd meggyilkoltak egy kisfiút. Az emberrablók váltságdíj reményében vitték el a 9 éves gyereket, és 150 millió riált (mintegy 3 millió forint) követeltek érte a szülőktől. A tudósítás arról nem számol be, hogy végül miért ölték meg a gyereket, és arról sem, hogyan kerültek rendőrkézre a zsarolók. A lapokban Aliként és Hasszánként megnevezett két férfit Kis szigetén akasztották föl. Iránban az idén - az AFP francia hírügynökség számításai szerint - legkevesebb 199 embert végeztek ki a hatóságok. Az iszlám köztársaságban halálbüntetés jár a gyilkosságért, nemi erőszakért, fegyveres rablásért, drogcsempészésért és házasságtörésért is. (FH)