Több mint húszan meghaltak, további huszonegyen pedig megsérültek abban a balesetben, amely egy orosz atom-tengeralattjárón történt, a Távol-Keleten, jelentette be vasárnap az orosz haditengerészet szóvivője. Igor Digalo nem közölte sem a katasztrófát szenvedett jármű nevét, sem a baleset pontos helyét, csak azt, hogy a tengeralattjáró "vasárnap folyamán, az időjárástól függően" egy távol-keleti orosz hadibázisra vonul be. A szerencsétlenség gyakorlatozás közben történt, amikor "véletlenül beindult a tűzriasztó, majd a tűzoltó rendszer". Digalo szerint "maga a tengeralattjáró nem sérült meg, az atomreaktor normálisan működik, a háttérsugárzási szint is a szokásos". A tengeralattjárók tűzoltó berendezései szakértők szerint igen bonyolultak és általában vegyi folyadékokat is használnak. A szóvivő nem részletezte, hogy a 21 sebesült sérülései milyen természetűek, sem azt, hogy mennyire súlyosak. Orosz hírügynökségek által idézett szakértők szerint a balesetet "minden bizonnyal emberi hiba" okozhatta. Digalo azt mondta még, hogy a tengeralattjárón 208 ember tartózkodott, akik közül 81 volt a személyzet tagja, a többiek pedig szerelők és egyéb technikusok. Ezekből az adatokból az orosz haditengerészet egyik meg nem nevezett távolkeleti tisztségviselője arra a következtetésre jutott - írja a Ria Novosztyi hírügynökség - hogy a balesetet szenvedett tengeralattjáró a K-152-Nerpa. A NATO-nyilvántartás szerint Akula-hadosztályba sorolt Nerpa 1991 óta van szolgálatban. A tengeralattjáró 8140 tonnás és legutóbb a Japán-tenger Oroszországhoz tartozó vizein végzett feladatokat. Az atom-tengeralattjárót - egy másikkal együtt - az indiai haditengerészet készült éppen lízingelni - állítólag 2 milliárd dollárért -, majd a bérlés lejártával végleg megvenni.