Szamurájkardokkal kezdett hadonászni egy férfi a Szcientológia Egyház egyik hollywoodi épülete előtt; a biztonsági őrök fenyegetőnek ítélték meg a viselkedését, és lelőtték, írja az MTI.
A férfi vasárnap dél körül parkolt le egy piros sportkocsival a honlapja szerint "művészeti intézetként" működő szcientológia központ előtt. A biztonsági kamerák által rögzített felvételeken jól látható, amint a férfi, kezében egy-egy szamurájkarddal az épület felé indult. Három biztonsági őr állt a bejáratnál, és amikor a férfi egészen közel ért hozzájuk, egyikük fegyvert rántott, és lőtt - mondta a los angeles-i rendőrkapitány helyettese.
A rendőrség szerint a felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy az őrök a saját testi épségüket védték. A nyomozók mindenesetre még próbálják kideríteni, mi lehetett a kardos férfi szándéka, és vizsgálják azt is, hogy teljesen jogosan jártak -e el a biztonsági őrök.
A hírek szerint a férfi korábban kapcsolatban állt a vitatott megítélésű Szcientológia Egyházzal, amelyet L. Ron Hubbard sci-fi szerző alapított 1954-ben. A dianetikán, azaz a szellemi egészség modern tudományán alapuló vallásnak világszerte több millió híve van, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Tom Cruise és John Travolta.