horoszkóp

Gyerekek fosztogatták társaikat

2008.11.27. 11:17

Két fiatalkorút vett őrizetbe a szekszárdi rendőrkapitányság, a gyanúsítottak több alkalommal gyerekektől vettek el erőszakkal vagy zsarolással pénzt. Buda Bernadett, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: eddig három esetet tártak fel, de elképzelhető, hogy több hasonló bűncselekmény is történt.

November 20-án Szekszárdon, a Wosinsky lakótelepen található futballpályán egy 16 éves szekszárdi fiatal 17 éves tolnai társával két szekszárdi gyermeket pillangókéssel fenyegetett meg. Egyiküktől ötezer forintot követeltek, ő a fenyegetés hatására ötszáz forintot adott át. A másik fiút lefogták, kést szorítottak a nyakához, ruháját átkutatták, azonban nem találtak nála semmit. Két nappal korábban egy szekszárdi általános iskola előtt egy várdombi fiataltól követeltek pénzt, aki a fenyegetések hatására akkor és később is adott át nekik különböző összegeket. A sajtóreferens elmondta: a rendőrök az esetekről szóbeszédből értesültek, miután a gyerekek nem mertek feljelentést tenni. A szekszárdi rendőrkapitányság a két fiatal ellen rablás és zsarolás gyanújával indított eljárást, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tette hozzá Buda Bernadett.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft