Az ügyészség vádat emelt zsarolás kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt azok ellen, akik tavaly decemberben Csányi Sándor üzletembert akarták megzsarolni - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az ügyészség. A vádirat szerint L. András anyagi vitába keveredett az OTP Bank Nyrt.-vel. Miután a bíróság elutasította a keresetét, elhatározta, úgy próbál meg követelésének egy részéhez hozzájutni, hogy névtelen zsaroló levelet küld Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának.

A vádlottnak voltak információi a budapesti Szabadság téren található Bank Centert érintő, 2000-ben lefolytatott adóhatósági vizsgálatról. Ezzel kapcsolatban megkereste az APEH-nél korábban elnöki tanácsadóként dolgozó G. Zoltánt, aki a vizsgálat iratairól dokumentumokat adott át L. Andrásnak. L. András kérésére 2007. november 29-én K. Tibor egy internetkávézóból e-mailt küldött a vezérigazgatónak. Ebben 50 millió eurót - akkori árfolyamon több 12,5 milliárd forintot - követelt, annak fejében, hogy az adóhatósági vizsgálat iratait ne hozzák nyilvánosságra. Mivel a megadott határidőig nem kapták meg a pénzt, a vádlottak még kétszer megismételték követelésüket. Csányi Sándor december 4-én tett feljelentést a rendőrségen.

A nyomozók az L. Andrásnál és G. Zoltánnál tartott házkutatás során engedély nélkül tartott lőszereket és lőfegyvert foglaltak le. A zsarolás tárgyául szolgáló álló irodaházzal kapcsolatos ügyletet az 1990-es évek végén külső szakértők és az APEH vizsgálta, azt a jogszabályoknak megfelelőnek találta, a vizsgálatot lezárta - hangsúlyozták februári közleményükben.