Budapesten találták meg a rendőrök és vitték haza Kaposvárra azt a 13 éves tinilányt, aki egy hónapja tűnt el. Szülei azt sem tudták, életben van-e, emberkereskedelemre gyanakodtak. A rendőrség segítségével minden lehető módon kutattak lányuk után. A lány azt mondja, ő csak "szabadságra ment". Szőkén ment el otthonról, és barnán tért haza a 13 éves lány. A külseje megváltoztatását alkalmi otthon- és munkaadói javasolták neki. A 13 éves lány papírok nélkül, egyedül, vonattal indult a fővárosba. Ott albérletben lakott, és még munkát is kapott: gyrost árult.

A lányt kétségbeesetten keresték a szülei. Minden lehető módon kutattak gyermekük után, de nem jártak sikerrel. A lányt a rendőrök is nagy erőkkel keresték. A keresés alatt egyszer még a zürichi repülőjáratot is vissza kellett fordítaniuk, mert azt az információt kapták, hogy a kislány rajta van. A lányt végül Budapesten, a Józsefvárosban találták meg a rendőrök. Hazavitték Kaposvárra és kihallgatták.

A kihallgatás eredményeként nyomozást rendeltek el megrontás miatt. A 13 éves lány ugyanis elmondta, hogy még Kaposváron, és később Budapesten is lefeküdt fiatal-, illetve felnőttkorú személyekkel, ami a lány kora miatt bűncselekmény - mondta el a Független Hírügynökségnek Kemény Gábor, a Kaposvári Rendőrkapitányság megbízott vezetője.

A 13 éves lány azt mondja, nem örül neki, hogy megtalálták, de jó újra otthon lenni. Egyszer majd szeretne visszamenni a fővárosba továbbtanulni.