Tíz év az elévülési ideje a gyermekkorúak sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszaknak, ezért tíz évre visszamenőleg keresi a rendőrség azokat a diákokat, akik a pedagógus tanítványai voltak, és akikkel hasonló eset történhetett. "Mivel sok gyereket kell megkeresnünk és meghallgatnunk, úgy becsüljük, hogy hat hónapig is eltarthat a nyomozás. Az iskolától már bekértük a gyerekeknek a névsorát, akik a tíz év alatt oda jártak és tanítványai voltak a férfinak" - mondta a Független Hírügynökségnek Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya. Tanúként meghallgatják a tantestület tagjait is. A nyomozásba bevonnak gyermekpszichológust és számítástechnikai szakembert is, aki megvizsgálja a negyvenöt éves tanár lakásán lefoglalt számítógép, CD és DVD lemez tartalmát is. A mohácsi rendőrség hétfőn vett őrizetbe egy negyvenöt éves mohácsi férfit, aki az egyik helyi általános iskolában rajzot tanított. Azzal gyanúsítják, hogy három alsó tagozatos kislányt molesztált a délutáni rajzszakkörön. Az eset úgy derült ki, hogy az egyik gyereknél pszichés tüneteket vettek észre az orvosok. Amikor pedig igazságügyi gyerekpszichológus is megvizsgálta, megállapította, hogy a gyerek élmény és életszerűen meséli el a molesztálást, tehát az nagy valószínűséggel megtörtént. A férfit a Mohácsi Városi Bíróság kedden előzetes letartóztatásba helyezte.