Tehéntejjel és tápszerrel kevert anyatejet adott el egy hódmezővásárhelyi asszony egy kisbabának - írja a Délmagyarország. A 4 hónapos kisfiú édesanyja azért keresett anyatejet a gyermeknek, mert sajátja az 5. hét végére teljesen elapadt. A háromgyerekes asszonyt, aki felajánlotta neki az anyatejet, még az általános iskolából ismerte. „Mónika azt mondta: naponta akár 500–700 milliliternyit is tud adni nekünk. Nyugodt voltam, mert kötöttünk róla szerződést. Ezt nekem kellett volna igazoltatnom a gyermekorvosunkkal, majd a papírokat elküldeni Szegedre, hogy a társadalombiztosítás kifizessen érte Mónikának literenként 1800 forintot" – mesélte a lapnak a károsult.
 
A kisfiú megkapta az italt, de kihányta az egészet, ekkor fogtak gyanút, hogy gond lehet az anyatejjel. A védőnő és az anyatejgyűjtő munkatársa meglátogatták a tejet adó asszonyt, a hűtőben tárolt anyatejből már a helyszínen kiderült, hogy valamit belekevertek. A tisztiorvosi szolgálat lefoglalta a folyadékot, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet fővárosi laboratóriumában megállapították, hogy az anyatejnek mondott folyadékot tehéntejjel és gyermektápszerrel is dúsították. Az asszony ellen ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.