Újabb diákok tettek vallomást a mohácsi rajztanár ellen, és így már kilenc gyerek molesztálásával gyanúsítják a férfit, írja a Baranya Megyei Online. A 45 éves tanárt februárban vették őrizetbe, a rendőrség akkori közlése szerint a férfi az általános iskolai rajzszakkörön három 6 és 7 éves kislánnyal erőszakoskodott.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitány elmondta, az újabb sértettek elbeszélése szerint a férfi ugyanolyan körülmények között, ugyanolyan módon erőszakoskodott velük, mint a korábban ismert áldozatokkal. A nyomozás érdekeire való tekintettel ennek részleteiről viszont nem közölt részleteket. „A tanulókat igazságügyi szakpszichológus, valamint a bíróság által kirendelt nyomozási bíró hallgatta meg ügyész jelenlétében” – mondta Garamvári Gábor. – „Erre a gyermekek kímélete miatt van szükség, ebben az esetben ugyanis nem kell majd megjelenniük a bíróságon, vallomásuk így is bizonyítékként felhasználható” – tette hozzá. A nyomozás várhatóan két hónap múlva zárul le.