Megvertek a biztonsági őrök egy nőt a Symbol előtt
2009.04.05. 15:58 - mm
Szombat hajnalban a Symbol nevű budapesti étterem és szórakozóhely előtt a biztonsági őrök megverték egy összeszólalkozó pár nő tagját - tudta meg a Velvet a BRFK Kommunikációs Osztályától. A pár a helyen veszett össze, ahonnan kivezették őket, majd eddig egyelőre tisztázatlan okok miatt a biztonsági őrök megverték a pár női felét, akihez mentőt kellett hívni. A nő állapotáról a rendőrség nem tudott mondani semmit sem, nem kaptak információkat a mentősöktől. Annyit elmondtak, hogy biztonsági intézkedést hajtottak végre, egyelőre nem tettek feljelentést és nyomozásba sem kezdtek. Megkerestük a Symbolt, de nem tudtak érdemben nyiltakozni a pénteki, egész pontosan szombat hajnal öt körüli, történésekről, mert legközelebb csak a jövő héten dolgozik majd olyan munkatársuk, aki ott lehetett pénteken. A Symbolban péntek éjjel fellépett Gönczi Gábor és a zenekara a Smile, valamint Takáts Tamás is tiszteletét tette a helyen.

Kommentek
2009.04.05 16:19:11cigánybűnözés
Az asszony verve jó.
2009.04.05 16:28:42xJozsi
A pár férfi tagjával biztos nem birtak volna a bizt őrök, ezért inkább a nőt verték meg. Bátor dolog.
2009.04.05 16:33:48ABRH+
agresszív bikanyakú köcsögök. undorító egy népség.
2009.04.05 16:54:13tommy gavin
Jellemző...paraszt kidobók...ha meg tényleg lenne dolguk befosnak(lásd veszprém)
2009.04.05 16:57:47radiator1
Lehet,hogy vasárnapra gyakorlatoztak, de kevesen voltak, hogy a férfit támadják mert netalántán visszaüt.
2009.04.05 17:02:00gepont
Richard Ashcroft is mindig azt mondta: Asszony, a Verve jo! :S Sorry
2009.04.05 17:31:43Kix
A rendőrség is ott van a szeren:
"nem tettek feljelentést és nyomozásba sem kezdtek". Hát gratulálok.
2009.04.05 17:37:00SpencerBarnes
Gyáva szar aki nőt üt ez a véleményem
2009.04.05 17:58:54Feketecsuklya
Lassanként 20 éve, hogy kidobóskodtam egyetemi klubbokban, és volt egy-két eset, amikor nem lehetett mit kezdeni egy nővel...
Bárhogy próbálta az ember normálisan eltávolítani, visszajött, verekedett, volt amelyik berúgta az üvegportált.
Mi f@szt csináltunk volna velük?
2009.04.05 18:02:06epeficam
Egy másfél méteres műbroki leszedálta volna őket.
2009.04.05 18:04:53maydayray
KopaszMercis, például én: amelyik erősebb nálam, annál gyorsabban futok :-)
2009.04.05 18:14:31zsolababe
szerintem ok nelkul meg sosem vertek meg senkit portasok..na jo nem a 90es evekrol beszelek:) nem kell mindig azokat lbunkoparasztozni akik a munkajukat vegzik.. annyit tudunk az esetrol, amennyit itt leirtak..szoval lehet, hogy semmi sem igaz belole :)
2009.04.05 18:15:26zsipe
Nem minden biztonsági őr ilyen bunkó és primitív. Van köztük normális is.Szerintem ezek inkább valami izomagyú kidobók lehettek és nem biztonsági őrök.(a kettő nem ugyanaz)
2009.04.05 18:21:19Tente
Miylen érdekes h senki nem tud semmit!:)
A nő állapotáról a rendőrség nem tudott mondani semmit sem, nem kaptak információkat a mentősöktől...
Megkerestük a Symbolt, de nem tudtak érdemben nyiltakozni a pénteki, egész pontosan szombat hajnal öt körüli, történésekről, mert legközelebb csak a jövő héten dolgozik majd olyan munkatársuk, aki ott lehetett pénteken....
2009.04.05 18:22:47Bigámia
Sok idióta tüntet a Hősök terén!"Igaz magyarok" menjetek oda!!!!Oszt jön a napalm!Állatok!Csak rontsátok az ország renoméját!Nem elég gyenge már így is a forint?
2009.04.05 18:23:37=Daniken=
Szilveszterkor Mátészalkán voltam, a diszkóban egy szolgálaton kívüli rendőr gyerek játszotta az agyát.Fogalmam nincs hogy ki dörrentett oda neki, de tény, hogy 2mp múlva már csak azt láttuk, hogy térdel és ömlik a vér az orrából..
először azt hittük, a kidobó ütötte meg, mert mikor felkelt, elkezdett őrjöngeni, alig tudták lefogni.de mint kiderült, mégsem.Aztán kijött a szolgálatban lévő rendőrcsorda, ott hadonásztak a gumibottal, kérdeztük is tőlük, hogy netán végigveritek-e a tömeget, vagy ha nem, akkor miért nem intézkedsz szabályosan és előbb kérdezel?
Sok paraszt kidobó van, de nem hinném hogy egy nőt ok nélkül összevernek, bár kétségtelen hogy a lejtőnek nincsen alja az éjszakában.
Nőt soha nem ütnék meg. (nem vagyok kidobó sem)Mindazonáltal elgondolkodnék, hogy aki rögtön leparasztozza a bikanyakú állatokat (nem haverjaim) vajon belegondolt-e abba, hogy esetleg a nő csinált olyat, amire eldurrant az agyuk? Mondjuk hozzájuk vágott egy üveget, vagy volt a kezében egy kés, esetleg lefújta őket gázspray-vel, illetve elkezdett köpködni. Legyen neki igaza, ha nem így volt, lakoljon a rohadék aki tette, de mielőtt anyázunk, derüljön már ki hogy mi történt...
2009.04.05 18:25:12alternat
Kerűltem már én is inzultusba izomagyakkal.
Jobbanmondva a velem lévő haverom.
170 cm magas 80 kg de már 15 éve az Idegenlégíóban szolgál.
Kijöttünk és a két badi minden előjel nélkűl meglökött minket és takarodjatok köcsögök mondatot szegezték nekünk.
Ezze a haverom hátrafordult és a következő másodpercben mind a kettő magzatpózban nyögött a földön.
2009.04.05 18:35:45Káposztakukac
semmit sem tudni, de itt már el van küldve kb. mindenki a halál faszába. jók vagytok, blogoló csőcselék.
2009.04.05 18:40:49mylord
Hajléktalanok átmeneti szállásán dolgoztam,amikor egy alkalommal bejött egy (nálam kétszer nagyobb, illetve kövérebb, vagy dagadtabb,hogy is fogalmazzak)cigány(vagy roma?, minek nevezzelek?)nő, aki ránézésre biztonsaági őrként dolgozhatott.A harmadik mondat után olyan agressziven lépett fel, hogy hárman alig tudtuk kitessékelni.Ha egy nő ( föleg ha nem idén barnult le) agressziven viselkedik szerintem se lehet leállitani, ahogy az egyik hozzászóló irta.
Illetve szivesen megnézném ki hogy old meg egy ilyen helyzetet.
2009.04.05 19:06:25Flagellum
valószinű nem virággal kínálta az őröket ha egyszer meg kellett ruházniuk...azért szerintem volt ott valami turpisság a dologban...a nő szerintem nem ártatlan...persze ki ártatlan a mai világban!
Mindenesetre jól felagyalhatta a nehézsúlyúakat, hogyha ütöttek!
2009.04.05 19:40:28catica
A symbol tulajdonosáé a siófoki palace is. Ott is mindig szarrá verette a tulaj a vendégeket. Mégis mire számítottak?
Karvaj brigád...
2009.04.05 20:13:36pannongizda
káposztakukac:
most már a blogolók is....:)
2009.04.05 20:15:55drmanhattan
Ez egy hír? Hány nőt ver meg naponta férje vagy az apja? Csak nem nyilvános helyen.
2009.04.05 20:37:15flimo13
Előre látom mit fogok kapni ezért, de a fene nagy feminizmus közepén nem visszatetsző kicsit látatlanban egyből sírni, hogy megvertek egy nőt? Mintha egy vasággyal hatvan kilós srácnak több esélye lenne pár kidobó ellen. De az hír se lesz, mert neki tökei vannak.
2009.04.05 20:37:33dodóó
Nem csak kétajtós szekrény méretű kidobók illetve biztonsági őrök vannak.
2009.04.05 20:46:10_Toto_
Ismét extra bátrak voltak a biztonsági ORKok!
2009.04.05 21:09:24Carnivora
Nem rendőrök vagy volt rendőrök voltak a biztonságiak? :D
2009.04.05 21:10:54Carnivora
2009.04.05 18:22:47 Bigámia
Majd bajnai megoldja a HajdúBétet is lerendezte szépen :D
2009.04.05 21:21:39Kúrcsány Ferenc
Az ÁVÓs patkány rendőrség nem fog semmit kideríteni, mert a genetikai selejt biztonsági orkok haverok vagy ex-rendőrök.
2009.04.05 21:25:46hüjehalyó
A drogpénzekből felépített Symbol előtt megvertek valakit, persze a rendőrség nem tud semmit. :)
2009.04.05 21:48:53andreasue
Aki ilyen helyre megy önként, az meg is érdemli.
2009.04.05 21:57:11Sean
"A nő állapotáról a rendőrség nem tudott mondani semmit sem"
Gratulálok ehhez a mondathoz.... MM, ha rendőrnek gyenge vótál, most lásd be azt, hogy újságírónak meg hülye vagy. A helyes szórendet meg tanuld meg, általános iskola második osztályban szivesen megtanítják Neked...
2009.04.05 22:03:12mm
Peti levelet írt. Levelet írt Peti. Írt levelet Peti.
Sean kerlek mondd meg, hogy a fenti harom peldamondat kozul melyiket nem erted, illetve melyikrol gondolod azt, hogy nincs magyarul, mert addig keptelen vagyok ertelmezni a szorendes felvetesed.
koszi.
2009.04.05 23:06:02Connie
Kurva erős és hű de bátor egy férfi az, aki másod magával neki mer esni egy jóval gyengébb nőnek. Ez aztán a tökös pasi! Legközelebb mi lesz? Kiderül, hogy egy kisgyereket csak falkában mer megverni?
2009.04.05 23:42:20Sean
MM a megfejtés - "A rendőrség semmit sem tudott mondani a nő állapotáról."
Alany, állítmány, tárgy...
Na mindegy, az indexes "színvonalat", azt hozod. Gondolom ezért is írhatsz ide. New Péter galeri rulez...
2009.04.06 00:06:07mm
Sean: maradjunk annyiban, hogy egy lehetseges megfejtes. ugye te sem gondolod komolyan, hogy csak igy lehet mondani?
A rendorseg semmit sem tudott mondani a no allapotarol.
Semmit sem tudott mondani a no allapotarol a rendorseg.
A no allapotarol a rendorseg nem tudott mondani semmit sem.
es persze ezek kozott van kulonbseg, de azert nem olyan egetrengeto.
bme-tk.bme.hu/other/kuszob/szor_bev.htm
mert mig a tema-rema, topik-komment dimnenzioval egesz sokaig lehet ervelni, ne hagyjuk ki azt a franya hangsulyozast sem a dologbol.
korrektor.blog.hu/2009/01/27/belem_vertek_hogy_mindig_az_allitmany_van_elol
2009.04.06 00:27:56Perillustris
"nem tudtak érdemben nyiltakozni a pénteki, egész pontosan szombat hajnal öt körüli, történésekről, mert legközelebb csak a jövő héten dolgozik majd olyan munkatársuk, aki ott lehetett pénteken"
LOL
2009.04.06 00:36:49vasgyuszi
@Feketecsuklya:
Új Vár Klub?
2009.04.06 02:41:21Parasite
2009.04.05 17:49:24 KopaszMercis: egy nő, csak a gyáva szarok látod megütik ezért.
2009.04.06 03:01:59D - Lord
www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1
Vicceltek ezek gyerekeket, gyilkolásznak a diszkókban!
2009.04.06 04:33:46Remez
Azért a pár Nő tagját verték meg , mert
1. valószinű Ő volt a hangosabb , agresszivabb
2. a végén valakinek ki kellett fizetnie a számlát (nőknél , általában nincs pénz , ha párjukkal mennek szórakozni .
2009.04.06 07:52:26hboy
úgy tűnik a férfi Takáts Tamás...a nő meg a felesége...
a zenész nem nagyon van felháborodva...ha jol olvasom...
www.borsonline.hu/news.php?op&hid=19682
2009.04.06 08:07:51RRitter
Hű de nagy itt mindenkinek a szája. Valaki ebből a pár sorból ki tudta szűrni, hogy mi történt ott? Gratulálok.
2009.04.06 08:22:40Muad\\\'Dib
Egyébként full mindegy mi történt (mert itt valóban nem tudni egyelőre bizosan), ilyen esetben soha nem fog kiderülni, ha a biztonsági őr volt görény. Lévén az örök fele szolgálaton kívüli droid, akármit is csinálnak, gond nélkül elkenik az ügyet. Szerény személyem is volt szemtanúja olyan esetnek, ahol a kidobók viselkedése miatt rendőrt hívtak és a mi jó szolgálunk és védünk patkányunk egyből puszi, kézfogással üdvözölte a kidobót, nyilván kollega volt a drága fasz.
2009.04.06 08:52:40yanchi345
Ha egyáltalán egy árva szó is igaz abból, amit a bulvársajtó leír, a férj is elismerte, hogy kedves felesége sokat tett azért, hogy vele szemben fellépjenek a biztonságiak. Nem is ágál a dolog ellen, pedig ugyanakkor kiáll a felesége (és nem annak a viselkedése) mellett.
2009.04.06 09:29:02Connie
1 dolog, hogy fellép ellene, mert olyan a viselkedése. Attól nem kell elgyepálni. Nem mindegy, hogy csak simán megmutatom, hogy hol az ajtó és el is kísérlek odáig, vagy közben kékre-zöldre verlek és eltöröm egy-két bordádat. Hatalmas különbség van a kettő között.
2009.04.06 09:40:16Csacso
Kb 15 éve még a HIGH LIFE nevű szórakozóhelyen láttam egy nagyon meglepő, számomra szinte hihetetlen jó példát:
A tánctéren 3 brutális kinézetű (kopasz 120 kiló izom, stb.) "maffiózó" verekedett össze, de brutálisan. Tényleg félelmetes volt, azóta sem láttam ilyet nem csak pofozkodés volt.
Nem tudom hogyan, de kb. 20 másodpercen belül ott termett a kidobócsapat, mindegyik 190 fölött, hasonlóan kigyúrtak, mint a verekedők, mind öltönyben, headsettel a fejükön. 15 éve!!! Kettesével lefogták a verekedőket (nem tudom hogyan, én 10 méteren belülre sem mertem volna menni) és kivezették őket a teremből. Pont mellettem mentek el, és hallottam, ahogy viszonylag normális hangnemben elmondták nekik, hogy nem szeretnék őket a továbbiakban még a környéken sem meglátni. Nem verték őket agyon, nem üvöltöztek, hanem mint a filmekben az USA elnök testőrei szépen csendben kivonták a forgalomból az állatokat, és mindenki szórakozhatott tovább.
Hát valahogy így kellene... Igaz voltak vagy 8-10-en a kidobók...
2009.04.06 10:11:22Connie
Ehhez intelligencia is kell. Sajnos a legtöbb biztonsági őrnek éppen csak az érettségije van meg. Vagy még az sem. Elég sok biztonsági őr nem éppen egy IQ fighter valaki.
2009.04.06 10:13:46Connie
Fityisz, nem lennék a felesége helyében. Ezek szerint ez otthon is verheti a nőt. (Egyébként nem mindegy, hogy gizike vagy gőzeke. Az a dolog, amin te nézelődsz, az nem nett, hanem net. A nett valami egészen más.)
2009.04.06 12:48:21szoooszke
Takács Tamás felesége volt a holgy :):):) not verni rendkivul gatlastalan es aljas dolog!!!
www.borsonline.hu/news.php?op&hid=19682
2009.04.06 13:02:51mondaine
"2009.04.05 17:58:54 Feketecsuklya
Lassanként 20 éve, hogy kidobóskodtam egyetemi klubbokban, és volt egy-két eset, amikor nem lehetett mit kezdeni egy nővel...
Bárhogy próbálta az ember normálisan eltávolítani, visszajött, verekedett, volt amelyik berúgta az üvegportált.
Mi f@szt csináltunk volna velük?"
Feketecsuklya! Szerintem mas beverni egyet a nonek, es mas annyira osszeverni, hogy mentot kelljen hozza hivni.
Mert ha egy no mondjuk ugy viselkedik ahogy azt Te leirod, nem hiszem el, hogy egy pofon ne teritene helyre.. de nem kell agyonverni.
2009.04.06 14:43:15Connie
1 pofon még azt mondom, oké, ha olyan a szitu. De NEM kékre-zöldre verni. Egy pofon, hogy észhez térjen és kitenni. Ennyi.
2009.04.06 14:57:54Bossifam
s4.katsuro.de/woo.php?id=21560
2009.04.06 15:14:01Feketecsuklya
Vasgyuszi
Stoczek, de a Goldmann fesztiválok voltak a legkeményebbek...
Meg egyszer egy PUF koncert, amikor 12 kilós poroltóval aprítottam a tömeget....
Na nem a port fújtam ki belőle....
Egyszer meg a Goldmanon tartottuk a kordont a színpad előt, és valaki módszeresen püffölte a vesémet. Kétszer-háromszor hátracsaptam, de nem unta meg, erre elöntötte az agyamat a sz@r, megfordultam, állt mögöttem két csávó, jó egy fejjel magasabbak, pedig én se vagyok kis növésű, na azokkal úgy kiszaladtam a tömegből, és úgy kibasztam egy lendülettel, hogy utána kicsit elgondolkodtam, hogy, hogy is van ez...
Igazán az volt a kellemetlen, amikor másnap délben a budai Skálában lévő étkezdénél bableves evés közben összefutottam velük, meg két haverjukkal.
Akkor nagyon úgy éreztem, hogy csúnya véget fog érni a délelőttöm, de a végén maradtunk a szúrós nézésnél...
2009.04.06 15:14:54Markusz4
Nagy Smile rajongó lévén majdnem minden koncerten ott vagyok, így szombat hajnalban is volt "szerencsém" preimier planból végig nézni a balhét...
A nő kb egy órán keresztül balhézott a férjével, aki addig tűrte a hisztit, majd egy pillanatban elszakadt a cérna, és ott (tőlem 3méterre) agyba-főbe verte a feleségét. ököllel, ahogy csak bírta, úgy rohantak oda a biztonsági őrök, és aztán vitték ki a nőt, aki hihetetlenül részeg volt.
Valószínűleg ez az oka,hogy nem akarják feljelenteni az őröket, akik aligha hiszem, hogy bántalmazták volna a nőt. Persze, hogy nem hiszi Tatkáts Tamás, hogy az őrök bántalmazták volna a feleségét, hiszen tisztában van vele, hogy ő verte össze.
Egyébként nem tudom, hogy egy ismert ember hogy engedhet meg magának ilyet, főleg a nyilvánosság előtt... könnyű utána az őrökre kenni.... szégyen
2009.04.06 15:16:56Feketecsuklya
Egyébként mi is rendőrt hívtunk általában a delikvenshez, előtte meg maximum pofozgattuk, hogy kicsit lassuljon...
Csak egy arabnak törtem el a kezét, de az meg megakart késelni, így azt gondolom ez respektálható volt a részemről.
2009.04.06 15:18:18Feketecsuklya
Hophopp..
Úgy néz ki kibújt a szög a zsákból..
2009.04.06 15:40:20Rékuc
az senkinek nem tűnt fel, hogy a pasas csak úgy otthagyta a feleségét a szórakozóhely előtt? Egyedül, éjjel?
Szerintem itt a férj volt a legnagyobb hunyó. Mert gusztustalan dolog, ha egy nő részeg és ordítozik, randalírozik, node ha elvettem feleségül, akkor nem hagyom cserben ilyenkor sem, vagy akkor nem kellett volna x évvel ezelőtt bekötni a fejét.
2009.04.06 15:45:28Feketecsuklya
Még a végén kiderül, hogy nem verték, anem igazábó védték a kidobók...
(igaz, elsősorban a hely presztízsét védték)
2009.04.06 15:48:44Feketecsuklya
Úgy nézem, lassanként billentyű csere lesz....
2009.04.06 16:17:45execute
Na akkor összeállt a kép:
Takáts Tamás neje eszméletlenül berúgott... Féltékenységi rohamot kapott, majd a pali egy idő után megverte. Ezek után mindkettejüket kivezették a helyről, de Tamás otthagyta a nejét. Aki viszont olyan seggrészeg volt, hogy elájult.
2009.04.06 16:21:11zoldcsillag
Most komolyan!!!!
Ha úgy is viselkedett a nő, akkor sem vered szarrá!!!
Fogja le, vágja pofon, vagy bármi, de nem vered addig, amíg kórházba nem kerül!
Barmok...
2009.04.06 16:26:27execute
zoldcsillag! Olvasd már el a kommenteket mielőtt írsz. Főleg ezt:
2009.04.06 15:14:54 Markusz4
2009.04.06 16:28:33zoli76
Utállom az összes üresagyú biztonsági őrt.Ezért a húzásért nálam 1000-bot űtést kapna mindeggyik.Ebben az országban soha nem lessz rend míg nem fegyelmezik az embereket!!!!
2009.04.06 16:31:12execute
zoli76! Neked is szól az előző hsz-em! Nem valószínű, hogy sok köze a bizt.őröknek a veréshez. (amúgy a lesz egy "sz")
2009.04.06 16:37:44zoli76
igy nem tudja senki,hogy mi is a való igazság
2009.04.06 16:57:47baliquez
Magam ugyan sosem ütöttem meg nőt, de ha egy nő valóban agyonemancipált és hótttotál egyenrangúnak érzi magát akkor miért ne lehetne megütni, mi több, elverni mint a bokrot ha ordenáré módon kiprovokálja, és pofátlanul visszaél a "nőt nem illik megütni", preemancipált szabállyal? Nyilvánosan abuzálta a férjének a toleranciáját, konkrétan kikényszerítette a verést. Vannak ilyen asszonyállatok. Éljen az egyenjogúság.
2009.04.06 16:59:14p!nkinside
na gratulálok. képzelem, miféle erőszakos fölényben lehetett az a nő, hogy két biztonsági őrnek is meg kellett vernie. könyörgöm, egy kidobó mikor verhet meg egy NŐT?! akárki mikor verhet meg egy NŐT?!
2009.04.06 17:03:02execute
p!nkinside ! Én meg könyörgöm, hogy olvasd el a kommentek végét!!!! A férje verte meg még bent. (félig-meddig jogosan) Aztán valszeg magától ájult el, mert hótrészeg volt.
2009.04.06 17:04:23zoldcsillag
2009.04.06 16:26:27 execute
Drága Igazságosztó barátom!
Szerintem egyértelmű, hogy a kommentelők egy csoportjához szóltam, nem mindhez.
Ez a csoport pedig létezik:
2009.04.05 17:58:54 Feketecsuklya
2009.04.05 18:14:31 zsolababe
2009.04.05 18:40:49 mylord
• 2009.04.05 19:06:25 Flagellum
valószinű nem virággal kínálta az őröket ha egyszer meg kellett ruházniuk...azért szerintem volt ott valami turpisság a dologban...a nő szerintem nem ártatlan...persze ki ártatlan a mai világban!
Mindenesetre jól felagyalhatta a nehézsúlyúakat, hogyha ütöttek!
• 2009.04.05 21:48:53 andreasue
Aki ilyen helyre megy önként, az meg is érdemli.
Többet nem volt kedvem visszakeresni.
Ha gondjaid vannak az értő olvasással, ne ijedj meg, kezelhető a probléma (vissza az általánosba!)
2009.04.06 17:11:41p!nkinside
execute!
én kérek elnézést, bár nem hiszem, hogy kötelességem lenne mindig visszaolvasni a kommenteket...a hozzászólásom nagyjából általános érvényű volt. és igen, az akárki még a férjére is vonatkozik....nem hiszem, hogy akkora nagy sületlenség lenne, amit írtam.
a véleményemben vastagon benne van az, hogy én még nem nagyon találkoztam kulturált kidobóval (nem mintha én lennék a legbalhésabb diszkóbajáró). gondolkodás nélkül ütnek, rúgnak stb, pedig, ha jól tudom, a funkciójuk az lenne, hogy a többi ember érdekében kivezessék az ominózus személyeket, kerülve a feltűnést, és nekik sincsen joguk félhotra verni valakit, még akkor sem, ha az a valaki balhézott. el kellene távolítani és kész. fölöslegesen ne verjünk már embert!
2009.04.06 17:38:56Feketecsuklya
Zoldcsillag
Szvsz pont arra akarta execute felhívni a figyelmet, hogy nem biztos, hogy a kidobók verték el.
A kopaszok közt sem menő nőt verni a portán, mert a többi lenézi ezért.
Én voltam a Symbolban, velem nagyon udvariasak voltak, szemmel láthatóan nem az a kategória, amilyik a rióban adja a portát.
Védeni nem akarom őket, csak kicsit jobban ismerve napi szinten ezt a világot nem annyira jellemző a nők agyonverése, sőt, egyáltalán..
Az "normális", ha a bekokozott erős gyereket szarrá verik, úgy, hogy még a plafon is véres, de a barátnőjét nem szokták leütni, max ellöködni, ha nagyon balhézik.
2009.04.06 17:46:40magique
Az mindig igazolja az ember igazát, ha csapkod, toporzékol sőt verekszik. Mint az köztudott egy alapos verés minden problémát megold, gyökeresen megváltoztatja az emberek viselkedését, gondolkodását, sőt személyiségét. Teljesen egyértelmű, hogy ha nem tudunk kezelni egy helyzetet, meg kell verni azt (azokat; ez esetben mindenképp hívjunk segítséget, hogy erős túlerőben legyünk, különben még meghiúsul a problémamegoldás!) akivel gondunk van.
2009.04.06 17:50:16vadparaszt
Nyilván Tomika verte meg, de az asszony nem óhajtja feljelenteni.
2009.04.06 17:57:11execute
zoldcsillag! Én ha valakihez szólok, akkor kiírom a nevét. Vagy ha többekhez, akkor megszólítom a csoportot. Ha nem így teszel, akkor talán joggal gondolom, hogy a topiknyitóhoz (vagy jelen esetben a cikkez) szóltál hozzá. Ezer bocs.
Szarrá verni persze senkit nem kell, de láttam már én is dührohamot kapott nőt. Telefonnal (nem mobillal, hanem jó nagy vonalastelefon kagylójával) verte a barátja fejét, és folyamatosan azt üvöltözte, hogy "üss meg!". Egy idő után teljesült a vágya. Ki is dőlt, mint egy zsák krumpli. Majd ezek után mindenki megdöbbenésére, egy agyhiányos ringyó kérdőre vonta a vérző fejű(!) férfit, hogy "milyen alapon ütsz meg egy nőt?"... Hát ebből a dedóból fel kéne már ébredni bizonyos lányoknak. Vannak határok.
Érdemes megnézni ezt a videót:
www.youtube.com/watch?v=1IgFSJcarSM
És különösen Mónika reakcióját. (nagyon jellemző itt egyesekre)
Bicskanyitogató, hogy ilyenkor van pofája azt szajkózni, hogy nem szabad megütni a nőket. (előtte bezzeg nem szólt az agresszív kurvának, hogy ne verje a palit)
2009.04.06 19:05:27fatál natál
Nem szép dolog nőket verni, de..
... anyósomat már verte meg apósom. 30 évnyi házasság (tűrés) után. Annyit az anyósomról, hogy amikor hupililán ment másnap dolgozni, akkor a kollégái az apósomat sajnálták (nők is). Sőt azt mondták, hogy miért várt eddig.
Anyósomat azóta Milka tehénnek csúfolják.
Akkor ez alapján sejteni lehet, hogy hány embernek taposott már bele a lelkivilágába a nő.
2009.04.06 19:31:12Feketecsuklya
Ehe, milyen életszerű ez az egész...
Férj és feleség egy szórakozóhelyen, majd a feleséget valaki pépesre veri, a férj ki tudja hova lesz, de a mentőt sem ő hívja, majd nem tesznek feljelentést sem...
Az itt írogatók közül tegye fel a kezét, aki nem a felesége/férje kezét szorongatva ült-e volna a rendőrségen feljelentés írogatás közben!
2009.04.06 21:57:22eltiporni a festeteket
Csak anyit hogy a biztonsági őröknek nem volna szabad senkivel szemben erőszakot alkalmazni tetlegességel.Képzeljük el azt hogy fegyverhasználati engedélyt akartak kérni maguknak mint a rendőrök,mi lenne sok emberel mert ezek vissza élnének vele.Egyébként tényleg tyuk eszüek.
2009.04.07 01:47:36Bossifam
odaküldöm a nagyit:
www.youtube.com/watch?v=EDaV87M-IWI&feature=related
2009.04.07 11:08:56Selkt-Sa
valaki magyarázza már el nekem, miért jogos az, hogy szanaszét vernek egy nőt, ha az kérdőre vonja a pasiját, mert az gyökér és félrekúr? mi az égvilágon igazolja, hogy ha egy nő számonkér bizonyos viselkedési szabályokat a pasiján, akkor meg lehet ölni, meg lehet verni, meg lehet erőszakolni, mert a nő "kiprovokálta" az erőszakot, a nő "megérdemli" az erőszakot, mert minek "hisztizett"? tisztelt úriember nem tud válaszolni a kérdésekre, vagy nem tud magának mentséget felhozni a viselkedésére, bemos egyet az asszonynak, mert így szokta megoldani az egyéb problémákat, akkor az rendben van, az asszony a hibás?
mintha ugyanez történt volna pepitában rihannával is. ott is ő volt a hibás, ő "provokálta" ki az erőszakot maga ellen, mert számon merte kérni a pasiján, hogy miért kefél félre!...
hol élünk? neandervölgyben? mikor fogunk végre leszokni erről az állandó áldozathibáztató attitűdről? majd ha az összes kommentelő belekerül egy olyan helyzetbe, amikor ki meri nyitni a száját, és jól pofán vágják majd érte? akkor leszokunk arról, hogy mindig az áldozat a hibás?
úgy mellesleg a nőt eszméletlenre verték. megjegyezném, ha az agyrázkódása szövődményekkel járt volna, akkor most a biztiőröket, vagy takáts tamás urat nem veréssel gyanúsítanák, hanem emberöléssel. ugyanis ebbe bele is lehet halni. abba az egy laza pofonba, amit a "hisztizésért" meg a "provokálásért" "jól megérdemelten" kapott.
2009.04.07 12:41:29execute
"úgy mellesleg a nőt eszméletlenre verték. "
Egy lófaszt! A nőt detoxrészegen hozták ki a helyről. Tegnap mutatta a felvételeket az RTL Klub. És Takáts Tamás arca is teli volt karmolásnyommal (ezt hívod te "számokérésnek"), úgyhogy valszeg a kiscsaj bent elvesztette a fejét és kapott pár pofont ő is. Majd szerintem kint magától eleshetett, mert a férje otthagyta. (voltak utcai felvételek is)
2009.04.07 12:43:38execute
szóval az index másik híre ("eszméletlenre verték T.T. feleségét"), jó nagy átverés. Elájult az már magától is a sok pia miatt.
2009.04.07 13:17:14miles
Ahogy a címet olvastam, még a bekezdés előtt gondoltam, hogy Takáts Tamás verte el a nejét, ismét.
Egyszer már volt 'szerencsém' végignézni a római parton, amint a Csónakházban pofozta fel, akkor is részegen.
Amint látszik, most is megússza az ügyet.
2009.04.07 13:54:09zsipe
Láttam nyilatkozni a csajt. Szerintem nem tiszta.Van valami beütése. Elesett valahol részegen,bedrogozva!
2009.04.10 13:24:22baliquez
Jaaa, hogy T.T. gyülis - hát így már érthető miért verte péppé a nejt. A gyülisek szerint Szűz Mária is "csak egy asszony volt".
2009.04.10 17:19:29Biztonsági Őr
Valószínűleg a nő elkezdett őrjöngeni, aztán miután kitették, nekiesett fűnek-fának, köpködhetett, karmolt, dobálózott, valamelyik őrnek meg eldurrant az agya, aztán vagy erősebben fenékbe billentette, vagy kapott egy maflást.
Amúgy éppen ilyenkor van az, hogy aki még fél perce össze-vissza tombolt meg zúzott, egy ártatlan maflás után azonnal összeesik, jajgat, őt megölték, hívjanak mentőt, visítozás, meg ilyenek. Nyílván nem fog egy őr sem agyonverni egy nőt, a bulvárnak meg mi a fasznak hisztek?