horoszkóp

A neten jelezte, hogy lelövi iskolatársait az ámokfutó diák

dns
2009.04.10. 18:13
Órákkal a támadása előtt az interneten figyelmeztetett készülő tettére az a görög diák, aki pénteken megsebesített három embert, majd főbe lőtte magát egy athéni iskolánál – írja az MTI. A 19 éves támadó egy látogatott, közösségi portálon elhelyezett feljegyzésében tudatta, hogy megveti és lenézi a környezetében lévő embereket, ez megtámadja őket. A diák olyan fényképeket is feltett a világhálóra, amelyeken fegyvereket visel. A támadó a bentlakásos középiskolánál mellkason lőtt és súlyosan megsebesített egy tanulót, két másiknak pedig kisebb sérüléseket okozott. Az ámokfutó ezt követően főbe lőtte magát, és órákkal a kórházba szállítása után meghalt.