Szombaton a mentők újabb holttestet, egy nő tetemét emelték ki a romok alól L,Aquilában, így a hétfői közép-olaszországi földrengés áldozatainak száma 291-re emelkedett - írja az MTI. L,Aquila főügyésze vizsgálatot indít az összedőlt épületek silány minősége miatt. Mérnökök és geológusok szerint a földrengésbiztos szabványok szerint emelt épületeknek ugyanis nem lett volna szabad 6,3-as erősségű rengéskor összeomlaniuk. Ebből arra következtetnek, hogy vagy az előírásokat nem tartották be, vagy esetenként gyenge minőségű anyagokat használtak. A mentésben részt vevő tűzoltók a televízióban elmondták, hogy egyes betonoszlopok, amelyek eltávolítására rendszerint fűrészt vagy más szerszámot használnak, maguktól porrá omlottak. Ez szerintük arra utal, hogy építéskor sok homokot kevertek a cementhez. Péntek óta ismét intenzív kutatás folyik esetleges túlélők után, miután L,Aquila központjában egy négyemeletes ház romjai között egy készülék és a keresőkutyák életjeleket észleltek. A túlélők utáni kutatást vasárnap fejezik be.