horoszkóp

Tűz ütött ki egy debreceni telephelyen

2009.04.13. 16:31

Mintegy húsz gázpalackot és egy nagyobb méretű gáztartályt is fenyegettek a lángok egy debreceni telephelyen keletkezett tűzben. A kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet, és a palackokat biztonságba helyezték - tájékoztatta Kozma Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság ügyeletese hétfőn az MTI-t. Elmondása szerint délután két órakor kapták az értesítést, hogy Debrecenben a volt Házgyár egyik telephelyén egy könnyűszerkezetes épület kapott lángra, ahová a kiérkező tűzoltók a kerítés lebontásával tudtak bejutni. A lángokat hamar megfékezték, de az épület mellett található gáztartályt és a bent lévő gázpalackokat hűteni kellett, mielőtt megkezdhették biztonságos helyre szállításukat. Az ügyeletes elmondta: egyebek között PB-, nitrogén- és hűtőgázas palackokat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak, összesen mintegy húszat. Kozma Imre a tűz okáról és az okozott kárról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni, a tűzoltók jelenleg is a helyszínen vannak.<MTI>