6 embertől összesen mintegy 8 milió forintot csalt ki az a román jósnő, aki több újságban is úgy hirdette magát, hogy bárki családjáról leveszi a rontást. Malvina vudu babával, gyertyákkal, kártyákkal és gyógyfüvekkel jósolt, ezért pedig alkalmanként több százezer forintot kért.

A 19 éves Malvina nemcsak készpénzt, de időnként arany és ezüst ékszereket vagy élelmiszereket is elfogadott. Előfordult olyan is, hogy egy család egymillió forintos bankhitelt vett fel, hogy ki tudják fizetni a rontáslevételt. Az eddigi vizsgálatok szerint az egész ország területén kihasználta az emberek hiszékenységét, ezért az eddig ismert 6 sértettnél jóval több is lehet.

Mivel a jóslás szolgáltató tevékenységnek számít, az nem bűncselekmény, hogy Malvina pénzt kért szolgálataiért. Az viszont már igen, hogy közben a sértettek hiszékenységét kihasználva, pszichikai kényszert és fenyegetést alkalmazva csalta ki tőlük a pénzt és más tárgyakat. A jelenleg Romániában tartózkodó és szabadlábon védekező ál jósnő üzletszerűen elkövetett csalás miatt akár 5 év börtönt is kaphat. (FH)