horoszkóp

Szíven szúrta magát az orosz nagykövetségen holtan talált férfi

bry
2009.04.22. 18:14

Öngyilkos lett a budapesti orosz nagykövetségen holtan talált férfi - ezt állapította meg az igazságügyi orvos-szakértői vélemény. Az alkalmazott holttestére kedden reggel találtak rá.

Kedden délután, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az ügy kapcsán közleményt adott ki, melyben az állt, hogy nem sokkal reggel fél nyolc után az "Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetségéről érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a követség egyik munkatársának holttestét találták meg a követséghez tartozó épület egyik helyiségében". A budapesti rendőrök a nagykövet engedélyével végrehajtották a helyszínelést a nagykövetség épületében.

A haláleset után soron kívüli boncolást rendeltek el, az eredmény pedig 24 órán belül meg is született. Úgy tudni, a férfi egy késsel szíven szúrta magát, az orvosi szakvélemény szerint tehát kizárható, hogy bűncselekmény történt volna. (FH)