Percek alatt teljesen kiégett egy menetrendszerinti busz pénteken reggel Pécsen. Az sofőr vette észre, hogy a busz hátulja füstöl, azonnal leszállította az utasokat, ezután a busz elkezdett lángolni. Senkinek sem esett baja, az égő busz melletti kórház néhány kórtermét azonban ki kellett üríteni. A lángok ugyanis a második emeletig is felcsaptak. Az üzemanyagtank is megsérült. 200 liter gázolaj folyt az útra, az is táplálta a tüzet.. A oltásban a busz sofőrje is próbálta segíteni. "Olyan gyorsan elterjedt a tűz meg a füst, hogy nem is tudtam a készüléket sem elővenni, úgyhogy a kollegám, aki jött szembe attól kértem segítséget, szóltam a diszpécserünknek, aki ilyenkor a tűzoltókat értesíti, de hát ők már úton voltak, tudtak róla." - mondta el a Független Hírügynökségnek Vitári Sándor buszsofőr. A tűzoltók végül eloltották a lángokat. A Irgalmasok utcáját egy szakaszon lezárták. Délelőtt fél tizenegykor már engedték a gyalogos forgalmat, de az autók még nem járhatnak az érintett szakaszon. A kórház kórtermeiből kivittek 30 beteget a folyosóra, a lángok ugyanis a második emeletig felcsaptak. A kórház több ablaka berobbant, az épület kormos lett. A betegeket délelőtt viszik vissza a kórtermekbe.