Bukóablakok és bukóajtók kerültek a betörők célkeresztjébe Salgótarjánban. Az elmúlt három hétben tucatnyi alkalommal raboltak ki kulcsra zárt, viszont bukó erkélyajtókon és ablakokon keresztül szellőztetett lakásokat - közük első emeletieket is - értesült a Független Hírügynökség. Medve Judit rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a műanyag nyílászárókra specializálódott betörők a kánikulát használják ki, s azt, hogy a lakástulajdonosok úgy érzik, biztonságban vannak az értékeik akkor is, ha csak résnyire hagyják nyitva az erkélyajtót és az ablakot, vagy szúnyoghálót tesznek ezek elé. A vakmerő betörők már fényes nappal is bemennek ezekbe a lakásokba Salgótarjánban, akár az első emeleti erkélyre is felmászva.

A zagyvapálfalvai Gorkij lakóteleptől a Beszterce-lakótelepig minden városrészből kaptak már a rendőrök ilyen betörésről bejelentést, tolvajt azonban még nem fogtak el. A rögzített nyomok összevetése a nyilvántartásukkal eddig még eredménytelennek bizonyult - közölte a sajtóügyeletes. Rendőrségi vélemény szerint az elkövetők többen is lehetnek, s megfigyelés alatt tartják a lakótelepeket. Erre abból következtetnek, hogy többnyire rögtön azután történnek a betörések, amikor a tulajdonos kiteszi a lábát a lépcsőházból. Az ellopott tárgyak közt ékszer, pénz, műszaki cikk és bármi olyan dolog szerepel, amit pénzzé tud tenni a tolvaj.