horoszkóp

Két sérült az úrhidai repülőbalesetben

2009.07.21. 18:19

Kényszerleszállás közben légörvénybe került és a földhöz csapódott a Fejér megyei Úrhidán egy kisrepülőgép kedden késő délután; a gépen ketten voltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérülést szenvedett - közölte az MTI-vel a rendőrség.

A motoros, ultrakönnyű oktatógéppel az úrhidai repülőtérnél oktatórepülést hajtottak végre. A pilóta és az oktatásban részt vevő férfi a fel-és leszállást gyakorolta volna, amikor felszállás közben észrevették, hogy kihagy a motor. Az azonnali leszállás mellett döntöttek, s amikor ráfordultak a kifutópályára, a gépet nagy erővel megdobta egy légörvény - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes.

A gépen tartózkodók közül az a férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a pedál és a botkormány közé szorult, a tűzoltók szabadították ki a roncsból és mentőhelikopter szállította a kórházba. A mentési munkálatok közben a gép szárnytartóit is le kellett vágni - mondta el a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője. Bisztricz Anett tájékoztatása szerint a becsapódás ereje kiszakította a repülőgép motorját, s a roncstól öt méterre repítette.

Hét végén a dunakeszi repülőnapon zuhant le egy gép, ami a nézők közé csapódott: az a baleset egy halálos áldozatot is követelt.

(MTI)