Egy csecsemő súlyosan megsérült amikor őt és szüleit egy gyalogátkelőn elsodorta autójával szabálytalanul közlekedő sofőr Szegeden - közölte a rendőrség pénteken. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: csütörtök este egy autós a piros lámpa ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol egy babakocsit toló, zebrán haladó párt sodort el. Az egyéves csecsemő kiesett a kocsiból, és súlyosan megsérült, a szülők könnyebb sérüléseket szenvedtek. A gépkocsivezető megállt, de miután kiderült, hogy a sértettek rendőrt hívnak, elhajtott. A szülők feljegyezték az autó rendszámát, így a rendőrség gyorsan megtalálta a tulajdonost, aki azt mondta, hogy egy ismerősének adta oda az autót. Az elhagyott autót már csütörtök este megtalálták, de a vétkes sofőrt még keresi a rendőrség. A Szegedi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, valamint jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást. (MTI)