Elhatárolódik egykori tagjától, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjától a debreceni Replika zenekar - közölte hivatalos honlapján az együttes vasárnap. "Mély megdöbbenéssel értesültünk a médiából arról, hogy a zenekar egyik régi tagja gyanúsítottként szerepel a romagyilkosságokkal kapcsolatos bűnügyben. A zenekar teljes mértékben elhatárolja magát az említett személy által vélhetően elkövetett bűncselekményektől, egyben mélységesen elítéli azokat" - olvasható a zenekar közleményében. A dokumentum nem nevezi meg az illetőt, de az MTI tudomása szerint K. Árpádról, a Replika első dobosáról van szó. K. Árpád közismert személy Debrecen zenei életében, az utóbbi években hangtechnikusként dolgozott több debreceni szórakozóhelyen, a Perényi 1. sörözőben pedig biztonsági őr volt. Az MTI magát megnevezni nem kívánó informátora szerint K. Árpádot békés zenésznek ismerték, míg testvérének, a romagyilkosság elkövetésének gyanújával ugyancsak előzetesben lévő K. Istvánnak közismert volt romagyűlölete. Többek szerint K. István korábban ugyan többször is megvert romákat, de azt - hangsúlyozták elképedésüket - még most sem tudják róla elhinni, hogy előre tervezetten gyilkolt volna.