horoszkóp

Jogsi, rendszám és személyi nélkül száguldozott a 14 éves gyorshajtó

2009.08.25. 19:09

Nemhogy jogosítványa, még személyi igazolványa sem volt annak a 14 éves fiúnak, aki az M6-M8 közös szakaszán értek gyorshajtáson a rendőrök még augusztus 20-án. Az ifjú gyorshajtó esetéről kedden számoltak be a Fejér megyei rendőrök.

A rendőrök Baracsnál figyeltek fel a kocsira, ami 20 kilométeres óránkénti sebességgel lépte túl az ott megengedettet, 80-nal ment. A kocsin egyébként nem volt rendszám sem. A sofőr alig látszott ki a kormány mögül, de mikor észlelte a traffipaxos rendőröket, a belső sávból kihajtott a leállósávra és ott helyet cserélt az anyósülésen addig utazó férfival. A sofőr az autón belül mászott át a másik ülésre, a férfi hátulról kerülte meg a kocsit és úgy ült a volán mögé. Azután továbbindultak, de a rendőrök rögtön megállították őket. Az egész jelenetet felvette egyébként a sebességmérő kamerája.

Mint kiderült, a kis sofőr májusban töltötte be a 14. életévét, mellette az édesapja ült érvényes vezetői engedéllyel. A kisfiú édesanyja a hátsó ülésen utazott. Az általuk használt, ismerőstől kölcsönkapott autón egyébként azért nem volt rendszám, mert azt még 2008-ban kivonták a forgalomból több mulasztás miatt, műszaki érvényessége nem volt, kötelező biztosítása sem. A rendőrök kérdésére az apa azt mondta, hogy rosszul lett, azért vezetett a fiú, mire viszont a járőrök mentőt akartak hívni az apához. A férfi a hírre látványosan gyógyulni kezdett.

A család egyébként több százezer forintos bírságra számíthat, ráadásul a rendőrség külön megvizsgálja a szülők felelősségét kiskorú veszélyeztetése miatt. (FH)