Biciklist gázolt halálra a Debrecen focistája

2009.08.29. 12:43 - lizingkutya

Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Debrecen labdarúgója pénteken késő este halálra gázolt egy kerékpárost Nyírbátorban. A klub honlapján olvasható rövid közlemény szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt. Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA ügyvezetője a rendőrségi vizsgálatra hivatkozva további tájékoztatást nem tud adni. "Pénteken 21 óra körül Nyírbátor lakott területén kívül, a Császári úton személygépkocsi gázolt el egy előtte közlekedő kerékpárost. - olvasható a rendőrség honlapján az esetről. - A láthatósági mellényt viselő, 34 éves nyírvasvári illetőségű férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben szakértők bevonásával büntetőeljárás indult. Az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba." A rendőrség a közleményében azt írja, hogy az autós feltehetően nem a látási- és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, ezért üthette el az előtte haladó biciklistát. Bodnár László józan volt, hogy a biciklin volt-e világítás, és az elgázolt férfi fogyaztott-e alkohol, még vizsgálják.

A DVSC hatodik a bajnokságban, bizonyos, hogy sérülése miatt Bodnár a Nyíregyháza elleni szombati presztizsmeccsen sem játszhat. Kiválása komoly veszteség lenne a BL-főtáblára bejutott Debrecennek. A bajnokhoz a közelmúltban - kimondottan a nemzetközi kupameccsek miatt - Ausztriából hazaigazolt jobb oldali védő csapata egyik legjobbja volt a selejtezőkön, a Levszki elleni első meccsen, Szófiában az idény eddigi talán legnagyobb gólját lőtte - írja a sportgéza. (MTI-FH)

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés