A vizsgálat eddigi eredményei arra utalnak, hogy gyújtogatás okozta azt a tüzet, mely kedd este keletkezett Túrkevén, a helyi lovardánál – közölte szerdán az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A lángok az állatokban nem tettek kárt és személyi sérülés sem történt, ám egy összesen hetvenkét körbálából álló kazal teljesen elégett. A kár a becslések szerint mintegy másfél millió forintra tehető – mondta a százados. (MTI)