horoszkóp

Lánya eladta egy családnak, három évig lakott lovak között

bry
2009.09.19. 10:38

A helyi önkormányzat segítségével menekítettek ki egy csicskát Újkígyóson. A férfi azóta olyan helyen tartózkodik, hogy korábbi tartói ne találják meg. Saját elmondása szerint három éven át lakott a lovak között, miután egyik lánya lényegében eladta őt egy roma családnak.

Egy másik, gyulai férfit Szarvason a nyakánál fogva láncoltak ki az istállóban, neki egy lakodalom zűrzavarában sikerült megszöknie, azóta is bujkál egykori fogvatartói elől. Egy év alatt csak a gyulai hajléktalanszállóra befut tizenöt-húsz olyan ember, aki modern kori rabszolga, vagyis csicska volt. A testileg és gyakran szellemileg is leépült, magányos embereknek szinte a nullával egyenlő az esélye arra, hogy kitörjenek a szolgaságból. (FH)