A VIII. kerületi Mátyás téren állt az egyik mentőrobogó kedden délután, míg az ápoló egy betegnél volt. Mire visszament, azt tapasztalta, hogy a robogót megrongálták. A feltételezések szerint a járművet megpróbálták elvinni, mivel azonban ez nem sikerült, feltörték a csomagtartóját. Siklósi Gábor, a Főnix mentőrobogó szolgálatának csoportvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a járműből súlyos felnőtt és gyermek sérültek ellátásához szükséges eszközöket vittek el. Csak ezek 50-100 ezer forintot értek, erre jön még a robogó javítási költsége. A Főnix egyébként két mentőrobogót üzemeltet Budapesten alapítványi formában, azaz állami támogatás nélkül. Az egyik járművel azonban tartós műszaki hiba miatt egy ideje már nem tudnak menni. A másik azonban - amelyet most feltörtek - csak ebben az évben már több mint 300 esetet látott el, ez kétszer annyi mint tavaly. (FH)