Egy halálos, egy súlyos és egy könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtök éjszaka történt Sokorópátkán - tájékoztatta az MTI-t Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese. Parkoló autóbusz előzése közben gépkocsijával átsodródott a menetirány szerinti baloldalra, majd a füves útpadkára hajtott Sokorópátka főutcáján egy 20 éves bakonyszentlászlói fiatalember. Emiatt a vezető mellett alvó, 32 éves sokorópátkai férfi rádőlt a sofőr kezére, aki a hirtelen kormánymozdulattól az egyik ház kerítésének ütközött. A gépkocsi a bal oldalára borult, és kettétört egy villanyoszlopot.

A járműben utazók nem használták a biztonsági övet, így a gépkocsi borulásakor a vezető és jobb első utasa kiesett az autóból. A jármű rájuk dőlt. A vezető súlyosan, míg mögötte ülő 15 éves gici utasa könnyen sérültek, őket a mentők kórházba szállították. Az első utas ülésen utazó 32 éves férfi a helyszínen életét veszítette - tájékoztatott a sajtóügyeletes.