Két évi szabadságvesztésre ítélték hétfőn 3 évre felfüggesztve azt a dél-koreai tudóst, aki 2004-ben azt állította, hogy a világon elsőnek emberi embriót klónozott. Hvan U Szuk (Hwang Woo-Suk) a bíróság szerint kutatási célú pénzeket sikkasztott el, de felmentették a csalás vádja alól.Az ügyészség 4 év szabadságvesztést követelt. A kutató állatorvos Hvan 2004-ben vált világhírűvé, amikor a Scince című amerikai folyóiratba írt cikkében azt állította, hogy a világon elsőként sikerült emberi embrió klónozásával őssejtet előállítania. Egy évvel később, 2005-benugyancsak a Science-ben azt állította, hogy 11 páciensspecifikus őssejtet tudott előállítani. A felfedezések felkeltették a reményt, hogy új gyógyeljárásokat lehet kifejleszteni a rák, a cukorbaj és a Parkinon-kór ellen. A dél-koreai kormány kitüntetésekkel és pénzzel halmozta el a kutatót és csapatát. A tudósnak azonban megingott a tekintélye 2005 novemberében, amikor kiderült, hogy az orvosi etika megsértésével saját kutatóitól származó petesejteken folytatták a kísérleteket. Hvan bocsánatot kért, de még nagyobb lett a botrány, amikor az MBC helyi tévé közzétette, hogy az egész klónozás csak kitalálás volt. A nagy tekintélyű SNU Szöuli Nemzeti Egyetem (ahol Hvan és kutatótársai dolgoztak) 2006 januárjában megállapította, hogy Hvan kutatási eredményi hamisítványok voltak, és a kutató semilyen őssejtet sem állított elő. (FH)