A rendőrség elfogta annak a bűnözői csoportnak a tagjait, akik az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követtek el; a kilenc gyanúsított közül öten előzetes letartóztatásuk megszűnése után hajtották végre a rablásokat - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a miskolci rendőrkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője.

Bakk Richárd a részletek kapcsán közölte: a miskolci rendőrkapitányság kiemelt ügyként kezelte a rablássorozatnak a felderítését, amelyeket idős emberek sérelmére követtek el. Az elmúlt időszakban két miskolci lakásban, illetve egy gesztelyi házban támadtak meg nyugdíjasokat, később egy sárospataki ügyre is fény derült.
Az első bűncselekményt még augusztus 27-én a hajnali órákban követték el Miskolcon. A tettesek rátörtek az alvó 70 éves nőre, akit bántalmaztak, majd 100 ezer forintos értékben ékszert és több mint 600 ezer forintnyi készpénzt raboltak el tőle - mondta.
Hozzátette: a második és harmadik eset szeptemberben történt. Gesztelyben a hónap közepén a hajnali órákban hajtották végre a rablást, ennek során az idős házaspárt lakásukban nemcsak bántalmazták, hanem meg is kötözték. Másnap Miskolcon csaptak le késő este, itt szintén kegyetlenül alkalmazták a kötöző zsineget saját otthonában egy idős nővel szemben. Az akkor még ismeretlen elkövetők gyorsak voltak és brutálisak - mondta a bűnügyi osztályvezető-helyettes.
Kifejtette: a nyomozás során "képbe került" elkövetői kör szerint az alsózsolcai, parasznyai és miskolci férfiak mellett három nő is részt vett a rablásokban. A nők szerepe felderítőként működött, azaz korábban ők térképezték fel a rablások lehetőségeit.
A miskolci rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás és személyi szabadság megsértése miatt indított vizsgálatot kilenc gyanúsítottal szemben. Korábban már mindegyiküket elítélték, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt minimum egyszer, de volt, akit kettő, négy, hét, illetve tizenkét alkalommal.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy más hatóság - a Debreceni Ítélőtábla - öt gyanúsítottal szemben jelenleg is folytat eljárást - korábban elkövetett - rablás és emberölés büntette miatt. "Az ellenük folyó vizsgálatkor bár előzetesben voltak, letartóztatásuk elérte a maximális három évet, így őket az ide vonatkozó törvényi szabályozás értelmében szabadlábra kellett helyezni júniusban, illetve augusztusban. Ezután követték el az újabb durva és erőszakos bűncselekményeket" - fűzte hozzá.
Az elkövetők közül öten újra előzetes letartóztatásban várják ügyük további alakulását. Ketten szökésben vannak, ketten szabadlábon védekeznek - mondta.