horoszkóp

Rendőrautó karambolozott Tunyogmatolcsnál

2009.11.18. 17:04

Öt ember sérült meg, köztük két rendőr, mikor szerdán délután Tunyogmatolcs és Győrtelek között frontálisan ütközött egy járőrkocsi egy másik autóval. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az elsődleges adatok szerint egy autó egy vasúti átjárón áthaladva előzni kezdett egy nyergesvontatót. Szembe vele, szabályosan érkezett egy rendőrkocsi. Az ütközést a sofőrök nem tudták elkerülni, frontálisan karamboloztak. A rendőrautóban ketten ültek, és súlyosan  megsérültek. A helyszínelés idejére a 49-es főutat lezárták. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi regionális igazgatója azt mondta, hogy a balesetben összesen öt ember sérült meg, két súlyos és három könnyű sérültet láttak el a mentők. (FH)