Betöréses lopásokat fülelt le a rendőrség Heves megyében

2010.03.19. 16:43 - Független Hírügynökség

Néhány napon belül két jelentős betöréses lopást fülelt le a rendőrség Heves megyében. Egerben egy 18 és 19 éves fiúkból álló banda tört be a helyi szakközépiskolába és zsákmányolt nagy értékű gépeket, műszaki cikkeket. Egy másik társaság pedig Egerszalókon tört fel egy raktárt és vitt el több mint hétmillió forint értékű ipari gépet. A rendőrség néhány napon belül valamennyiüket elfogta. Három napja érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy betörtek az egyik helyi szakképző iskola tanműhelyébe és 1,7 millió forint értékű gépet és műszaki cikkeket vittek el.

Már másnap kiderült: egy 19 és két 18 éves egri fiú a tettes, ketten közülük ebbe az iskolába járnak, és harmadik társuk is itt végzett - mondta el Petrovics András, az Egri Rendőrkapitányság vezetője a Független Hírügynökségnek pénteken. A fiúk beismerő vallomást tettek, egy pénzkazetta kivételével minden holmi előkerült. Készpénzt is vittek el, ebből ruhákat vásároltak, így a rendőrség azokat foglalta le. Szabadlábon védekezhetnek. Egy másik háromfős betörőbanda esetében viszont előzetes letartóztatást kezdeményezett a rendőrség. Ők egy egerszalóki raktárból vittek el ipari gépeket néhány nappal ezelőtt több mint hétmillió forint értékben, hogy aztán színesfém-átvevő telepen adják el azokat. Szerdán fogta el őket a rendőrség. Közülük ketten már álltak bíróság előtt hasonló bűncselekmény elkövetése miatt. Negyedik társuk szökésben van. A lopott holmik egy részét egy színesfém-átvevő telepen találták meg, ezért a Vám-és Pénzügyőrséggel együtt a rendőrség vizsgálja az ügyben az átvevő telep felelősségét is.

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1267 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés