Hírügynökségi források szerint 16, a kamcsatkai körzeti katasztrófavédelem közleménye szerint 14 németországi turista, illetve háromfős személyzet tartózkodott azon a helikopteren, amelyet magyar idő szerint szombat hajnalban sodort el egy lavina Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól 50 kilométerre északra - jelentette az Ukranews. Eddig 9 túlélőt és 7 halottat találtak meg a mentőegységek.

A német hódeszkásokat szállító Mi-8-as helikopternek helyi idő szerint 13 (magyar idő szerint 7) órakor kellett volna bejelentkeznie a légi irányításnál, ám a rádiókapcsolat megszakadt vele. A mentőegységek nem sokkal később a Dukum-hágó közelében, az egyik meredek hegyoldalon megtalálták a hóval borított, oldalára borult forgószárnyast.

A legfrissebb jelentések szerint eddig kilenc túlélőt mentettek ki, akik közül kettőt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Az összetört helikopterből további hét ember holttestét emelték ki. A többieket egyelőre eltűntként tartják számon. Az eddigi feltételezések szerint a helikopter személyzete az egyik csúcs közelében leszállva akarta kitenni a hódeszkázás extrém változatát kedvelő turistákat, amikor a rotorok vibrációja lavinát idézett elő, ami felborította és részben maga alá temette a járművet és a benne tartózkodókat. A helyszínen tovább folyik a kutatás, és megkezdődött a baleset körülményeinek vizsgálata is.(FH)