Huszonegyre emelkedett duisburgi Love Parade-en történt tragédiában meghalt emberek száma. A szombati esettel kapcsolatban indított előzetes belügyminiszteri vizsgálat részben a szervezőket tette felelőssé.

A német ügyészség közlése szerint egy 25 éves német nő szerdára virradóra belehalt a szombati tragédia alatt szerzett sérüléseibe, ezzel 21-re emelkedett a Love Parade halálos áldozatainak száma. A tragédia a techno fesztivál egyetlen bejáratánál történt, egy szűk alagútnál, ahol több ezer ember zsúfolódott össze, majd próbált kimenekülni. Pánik tört ki, és egymást taposták össze a fesztiválozók. Több mint ötszáz ember sérült meg.

A Süddeutsche Zeitung című német napilap értesülése szerint egy belügyminisztériumi előzetes vizsgálat részben a fesztivál szervezőit teszi felelőssé a tragédia miatt. A vizsgálat szerint Rainer Schaller főszervező rosszul mérte fel, hogy a fesztiválozók hogyan fognak mozogni, miután átjutattok a kérdéses alagúton, és várakozásával ellentétben a látogatók nem széledtek szét azonnal, eltorlaszolva ezzel a bejáratot, amely egyben a kijárat is volt.

A belügyminiszteri vizsgálat szerint túl közel voltak az alagúthoz a zenét biztosító kamionok, és bejárat közelében elhelyezett ételstandok is ott tartották az embereket, hozzájárulva a zsúfoltsághoz. Ezen felül nem volt elég biztonsági őr, és a térfigyelő kamerák is hiányoztak. (FH)