Már biztos, hogy a nevelőapa a felelős az ácsi gyilkosságokért. A 28 éves férfi késsel ölte meg élettársát és annak két kisfiát. Az asszonnyal 12, míg a gyerekekkel 30, illetve 50 késszúrással végzett. A nyomozás eddigi adatai alapján a történtek hátterében anyagi nehézségek állnak és az, hogy megromlott a viszony a nő és a férfi között - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság szombati sajtótájékoztatóján.Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a 28 éves nevelőapa, a 27 éves anya és a 9 és 10 éves gyermekek holttestére csütörtökön találtak rá a rendőrök egy ácsi családi házban. A rendőrséget a férfi testvére értesítette, miután előző nap többször is kereste szeretteit, de senkit sem ért el. A szomszédok kedden még látták a családot, szerdán azonban már nem. Valószínű, hogy a gyilkosság szerdára virradó éjszaka történt, de pontos időpontot egyelőre még nem tudni.

A 28 éves férfi megvárta, míg családtagjai elalszanak, ezután ölte meg őket. Először párjával végzett, összesen 12 szúrt sebet ejtett rajta. A nő felébredhetett az első döfés után, ugyanis a helyszíni szemle adatai szerint dulakodtak egymással. A férfi ezután ment be a gyerekekhez, egyiküket ötvenszer, míg a másik fiút harmincszor szúrta meg.

A fiatalember egyébként mindegyik gyilkosságot más-más eszközzel követette el, a késeket pedig minden esetben az áldozat mellé helyezte. Az emeletre vezető lépcsőre is késeket rakott, összesen négy darabot. Ezt valószínűleg azért tette, mert így jelezte, hogy mit követett el. Miután meggyilkolta szeretteit, a férfi megfürdött és átöltözött, majd felakasztotta magát.

A nyomozás eddigi adatai alapján a történtek hátterében anyagi nehézségek állnak, valamint az, hogy a férfi és élettársa között megromlott a viszony, amelyet nem tudott feldolgozni. Ezt igazolja az is, hogy a férfi pár nappal korábban megpróbálta megölni magát - mondta el szombati sajtótájékoztatóján Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki hozzátette: az ügyben továbbra is a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.